Szentesi Éva: A mai naphoz nincsenek emlékeim

A mai naphoz nincsenek emlékeim. Szerintem ez egy nagyon jó cím. A könyvből ki is derül, honnan ered. Nekem nem jutott eszembe, de amikor odaérsz és olvasod, a homlokodra csapsz: de jó!! Sok mindent kifejez(het) ez az egy mondat. De ezt most nem boncolgatom, legyen annyi, hogy véleményem szerint frappáns és találó. Szentesi Éva könyveit egy kivételével olvastam. Amit nem, az a Merkúr a retrodrágban, de elég megosztónak tűnik, mindenképpen el fogom olvasni azt is. 

Őszinte kitárulkozás? Napló önmagának? Tükör a világnak? Gondolatok tárháza? Hétköznapi pillanatok? Nem hétköznapi pillanatok másoknak. Mert Szentesi Évának ezek voltak a hétköznapjai. A betegség, a műtétek, a küzdés, a remény, a reménytelenség, vágyak, álmok, aztán azok se. Olvashatunk erről is, és olvashatunk teljesen másról is. Gondolatok, mondatok kúsznak be csak úgy az oldalakra, olyanok, amiket én is szoktam gondolni és olyanok, amiket nem.

Szentesi Éva 

ír a férfiről, aki társa lett jóban-rosszban, ír arról, hogy most már elhiszi, hogy őt szerethetik.

Ír egy másik férfiről, aki sosem tudta kimutatni iránta a szeretetét, sosem kapott tőle elismerést, és ő mégis sokáig remenykedett...

Ír az édesanyjáról, akinek halála még a mai napig feldolgozatlan...

Ír a kapcsolatukról, ír a gyermek Éváról, ír a harsány, hangos Éváról, a bizonytalanról, a szeretet után vágyakozóról.

Szentesi Éva jelenleg ismét küzd. Amikor a könyvet előjegyeztem néhány hónapja a könyvtárban, még nem tudtam, hogy újra előjött a szervezetében a rák. Nagyon szorítok érte, együttérzek vele és nem tudom, mit érezhet. Vagy egy kicsit igen, a könyvének köszönhetően.

Nem tudom, mennyire szereti, ha példaképnek nevezik és akar-e az lenni, de kétségtelenül az. Sok nő ment el az ő hatására vizsgálatokra, nagyon fontos, amit tesz. Annak ellenére, hogy rengeteg bántást kap azért, mert nyíltan beszél a betegségéről, a műtéteiről. Én megköszönöm ezt neki és ezt az olvasásélményt is köszönöm.

Szerettem ezt a könyvet, olyan, mint egy kiszámíthatatlan, de nagyon szerethető, sokszínű kaleidoszkóp, amit addig pörgettem, míg el nem olvastam. Utána pedig csak ültem és azon gondolkoztam, mennyire kiszámíthatatlan az élet, mennyire kiszámíthatatlan minden... 

Légy erős, Éva! De néha engedd meg magadnak a gyengeséget is. És amikor úgy érzed, hogy már nincs lelkierőd, vagy testi erőd, akkor meríts a szeretetből, ami körülvesz. Gondolj a szépre és jóra, ami történt veled és ami még történhet. 

Ez a dal jutott eszembe:

"Minden és Semmi vagyok,a
Nap, a Hold meg a csillagok
parázsló hamu, jégcsapok,
a hóviharban is olvadok.

Néha szellő, néha óceán,
néha szellő, néha hurrikán
néha reggel, néha délután
csak egy tollvonás egy cédulán."

(....)