Szentesi Éva: A mai naphoz nincsenek emlékeim

A mai naphoz nincsenek emlékeim. Szerintem ez egy nagyon jó cím. A könyvből ki is derül, honnan ered. Nekem nem jutott eszembe, de amikor odaérsz és olvasod, a homlokodra csapsz: de jó!! Sok mindent kifejez(het) ez az egy mondat. De ezt most nem boncolgatom, legyen annyi, hogy véleményem szerint frappáns és találó. Szentesi Éva könyveit egy kivételével olvastam. Amit nem, az a Merkúr a retrodrágban, de elég megosztónak tűnik, mindenképpen el fogom olvasni azt is. 

Útinaplók - India

Nyolc évvel ezelőtt a Heti ez+az rovatban szerepelt egy nagyon érdekes útibeszámoló. Ezt most ebben az új rovatban felelevenítem, egyrészt azért, hogy külön is megtalálható legyen, másrészt pedig egy új útibeszámolót kaptam Indiáról, de mielőtt azt elolvasnátok, ismérjetek meg Tomit és első, 8 évvel ezelőtti benyomásait ebben a bejegyzésben.

"Most egy rendhagyó miegymás következik. Ismét egy újabb családtagomat kértem meg, hogy vendégeskedjen a Heti ez+az-ban. Ő a testvérem (az öcsém, Tomi), aki a múlt héten Indiában járt. Munkahelyi üzleti út volt, mindössze három napot töltöttek ott, nem vitték őket városnézésre, így csak  az útközben szerzett benyomásait osztotta meg velem, amit én tátott szájjal és borzongva hallgattam, majd megkértem, hogy írja le nekem..

"Ha egy mondatban kellene jellemeznem Indiát, azt mondanám, hogy - India az élet szaga! Ezzel elmondtam mindent, mivel annyira keményen tolja az arcodba az élet magát, hogy letaglózva nézel ki a fejedből, hogy se köpni se nyelni nem tudsz. Nincsenek sallangok, nem játssza meg senki magát vagy pózőrködik. Ha éppen rájött a szapora vagy a pisilhetnék valakire, hát mindennél természetesebb, hogy letolja azt amije van, ha van egyáltalán ruha, nadrág rajta és könnyít magán. Ennek persze következménye az, hogy átlengi a levegőt az ürülék állott, trópusi 40 fokos melegben pácolt bukéja. A reptérről kilépve Új Delhiben, hajnali két órakor megcsapott ez a különös illat, de sajnos nyilvánvaló volt, hogy nem keleti fűszerek egyvelege.

Kilátás a vonatból

A közlekedésben is ugyanilyen természetesen viselkednek. Nem azt a kreszt használják mint mi. Mindegy hány sávos az út, ahol hely van és elfér az autó, a motoros, csak dudál egyet kettőt és már tolja is be magát a busz és a tonnás teherautómatuzsálem közé, hogy aztán pár centi maradjon két oldalon és már megy is tovább. Na persze az autóknak is kell nemi élet, érintkeznek ők is gyakran, tehát ritka az olyan autó amin ne lenne látható néhány karcolás, horpadás, hiányzó lökhárító, lámpa vagy éppen tükör. Ebben a kavalkádban viszont feltűnően nem látni egy ideges, sietve öklöt rázó sofőrt sem. Vigyáznak egymásra! Viszont ebben a katyvaszban közlekedni nem lehet túl gyorsan. A városi tempó 20-30 km/óra lehet. Kivéve a többsávos szakaszokat ahol aztán minden résztvevő begyorsul 80-90-re. Én persze imádkozom, hogy a zörgő, remegve járó, nem is tudom milyen gyártmányú tragacs meg tudjon állni majd a kereszteződésnél vagy a kanyarban, megmaradjon az összes kereke. Nincs az a KPM, ami átengedné a műszaki vizsgán ezeket a gépeket. Ezzel viszont nem törődik senki, elvégre még megy.

Közlekedés Indiában

A taxizásaim alkalmával talán egy sofőr volt aki nem köpködött. De csak diszkréten, a kereszteződésnél résnyire nyitva az ajtót, kihajolva, a végén azért rásegítő krákogással zárva a folyamatot. A város utcáin, fal tövében, padkán vagy ahol éppen van egy sima felület, emberek alszanak, laknak, élnek. Két karó közé kifeszített nylon darab a tető. Mintha itthon látnék egy budapesti erdőrészen felhúzott hajléktalan várost, azzal a különbséggel, hogy itt fűtésre nem kell felkészülni, tehát elég a nylontető.

Töménytelen mennyiségű szemét mindenhol. Zacskók, flakonok, papírdarabok díszítik a patakpartokat és a partján álló fákat. Mintha csak egy karácsonyi díszletbe öltöztették volna őket. Ebben a koszban az utcákon rengeteg ember él. Nincstelenek, akiknek gyakran egy darab kendőjük van amit magukra tekerhetnek és ha tudtak szerezni, akkor egy papucs. Kalkutta (Kolkata) mintegy 18 millió lakossal bír. Sétálva az utcán a fehér bőrömmel, 186 cm magasságommal furcsa érzés volt, hogy megannyi sötétségben virító hófehér manószempár követ. Majd csak egy pár másodpercre megállva, mert a tömegben nem lehet rendesen haladni, máris egy 6 év körüli kisfiú ragadja meg a pólómat, karján egy 1 év körüli pucér gyerekkel, markát tartva néz rám olyan szemekkel amit még életemben nem láttam."

Hétköznapi utcakép

Folytatás következik. 

Könyvek az elmúlt évből 1. rész

Néhány bejegyzésen keresztül az elmúlt egy év olvasmányaiból szemezgetek röviden, a blog instagram oldalának bejegyzéseit használva segítségnek, illetve emlékeztetőül.

Jodie Picoult - Jennifer Finney Boylan: Bódító méz 

Fantasztikus könyv a maga nemében, Jodi témaválasztása bravúros, mint mindig. A történetvezetés remek és kellően feszült volt, ahol kellett. Egy családi lélektani dráma, egy szép szerelem története, kiváló karakterekkel.

Nekem kicsit sok volt benne a méhekről, úgy éreztem, hogy ilyenkor megakad a történet lendülete, kizökkenek a könyv hangulatából, de értékelem a szerző kutatómunkáját, mert amúgy sok érdekeset tudtam meg.

Bár mindenre választ kapunk a történet végén, mégis elmaradt nálam a nagy „hűha” érzés, de azért egy nagyszerű, feszült, érzékenyítő emlékezetes olvasmányélmény marad.

Mindig érdekesnek tartom a közösen írt könyveket és kíváncsi vagyok, kinek mennyi része volt benne.

Blogfaggató Tapodi Brigittával

Sziasztok! Rég találkoztunk. Vannak az ember életében olyan szakaszok, amikor csak úgy tőle függetlenül történnek a dolgok. Ami ellen nem tud semmit tenni. Amikor az események legyőzik és maguk alá temetik. Amikor azt érzi, hogy nem tud továbblépni, csak áll egy helyben és érzi, hogy jó lenne már valamerre lépni, de csak áll. Aztán jön egy apró, kicsi lépés. Amit lehet, hogy nem is ő tesz meg, hanem más tesz meg felé és ezzel mégis kimozdítja a mozdulatlanságból. A blog majdnem egy év pihenő után újra aktív, várlak benneteket a már megszokott könyvajánlókkal, a Blogfaggatóval, amelyben interjúkat olvashattok érdekes és számomra kedves emberekkel, és valószínűleg lesznek újdonságok is, ezek még alakulóban vannak.

Tapodi Brigitta könyveit nagyon szeretem. Írásaiban a finomság, a szépség, a természet szeretete ölel körbe, megmelengeti az ember lelkét, ahogyan a múltról ír, egyszerűen, nagy-nagy tisztelettel és ahogyan életre kelti írásaiban  a jelen pillanatok fontosságát és jelentőségét. Nagyon örülök, hogy válaszolt a kérdéseimre és így ezzel az interjúval indíthatom be újra a Könyvutca blogot.