Könyvek az elmúlt 1 évből röviden - 3. rész

Linn Strømsborg: Soha, soha, soha

Háromgyermekes anyaként nagyon kíváncsian kezdtem bele ebbe a könyvbe. Mit gondolhat, mit érezhet, milyen tapasztalások útján juthat el valaki ahhoz a gondolathoz, hogy nem akar gyereket. Soha.

Mindig is úgy gondoltam, hogy mindenkinek saját joga és döntése a gyerekvállalás. és megértem azokat, akik úgy döntenek, hogy nem vállalnak gyereket.

A társadalmi elvárásokról, szülői befolyásokról és saját magunk megértéséről, megismeréséről szól ez a friss, lendületes könyv. Több nézőpontból ismerjük meg a gyermekvállalás, illetve a tudatosan nem vállalás kérdéseit és válaszait. Ajánlom elolvasásra.

Erin McCahan: Szerelem és más fura szavak

Egy végtelenül aranyos és imádnivaló ifjúsági regény, sok-sok humorral és nagyon kedvelhető intelligenciával. Család, aspergeres főszereplő, barátság, egy kis szerelem, stílus, igényesség, ezek a szavak jutnak eszembe hirtelen erről a könyvről.

Angie Cruz: Meg ne fulladj egy pohár vízben

"Néha segítségre van szükségünk, hogy meg ne fulladjunk egy pohár vízben."

"A szabadság az, hogy a saját igazságod szerint élsz, és nem kell érte mentegetőznöd."

"Kit érdekel, hogy ki mit gondol?"

Ez a három idézet jól jellemzi ezt a könyvet. Cara latin-amerikai bevándorlóként évtizedekkel ezelőtt érkezett New Yorkba a kisfiával. Egész életét a latin-amerikai negyedben éli le, gyári munkásként becsületesen dolgozik. Ez a könyv egy beszélgetés, illetve csak Cara hangját halljuk, ahogyan munkáját elveszítve egy szociális munkásnak meséli el az életét.

Megindító történet hétköznapokról, szeretetről, összetartásról, kitartásról, családról és barátságról.

Sarah Jio: A Primrose Hill-i könyvesbolt

"Amikor a saját világod sivárnak tűnik, egy könyv kapuként szolgál bárhová. Elbújhatsz a könyv lapjai közé, elidőzhetsz ott vigaszt vagy védelmet keresve. És tudod, mi a legjobb? Legyél akár hét, akár hatvanhét éves, egy kedvenc könyv olyan, mint egy régi barát, aki tárt karokkal vár."

"A bánat nem az, amire szükséged van […]. Mindennap találunk majd okot az ünneplésre."

Valentina Baker megörökli édesanyja könyvesboltját a londoni Primrose Hillen. A történet szokatlanságát az adja, hogy Valentina 12 éves korában látta az édesanyját utoljára, mert a nő elhagyta őt és az apját.

A lány egy tönkrement kapcsolat közepén megragadja a lehetőséget. A lehetőséget egy új életre, az újrakezdésre, valamint arra, hogy megtudja, miért hagyta el szeretett édesanyja.

Sok mindenre fény derül, nagyon sok új embert ismerünk meg a lapokon, napjainkat egy hangulatos könyvesboltban tölthetjük, egy olyan könyvesboltban, amire talán mi, olvasni szerető emberek mindannyian vágyunk és romantikus elképzeléseket kergetünk, kizárva az üzleti élet, az anyagi talponmaradás gondjait.

Valentina sajnos nem zárhatja ki, minden kreativitását elő kell szednie, hogy meg tudja menteni a boltocskát.

Szeretet, romantika és nagy felismerések vannak ebben a történetben, nálam kedvenc lett.

Útinaplók - India 3.

Ismét indiai útikalandokat olvashattok, a testvérem volt olyan kedves és megosztotta velem az
élményeit és mivel valószínűleg kevesen juthatunk el ebbe a különleges, számunkra misztikus és egzotikus országba én mindig örömmel olvasom ezeket a beszámolókat. 

Az első két részt is elolvashatjátok a linkekre kattintva.

Útibeszámoló - India 1.

Útibeszámoló - India 2.

Vágyakozással teli tértem vissza Indiába. Most a déli rész legnagyobb városába Bengaluruba (Bangalore) és annak környékére vitt az utam. Azt hallottam, hogy ez a város az ország egyik leggazdagabbja és az üzleti élet egyik központja. Az egyik milliárdos háza is ebben a városban van, aki egy felhőkarcoló tetejére építkezett, mert éppen ezt tartotta úri kedve!

Könyvek az elmúlt egy évből 2. rész

Kiss Edina: Szólamok a szívkamrából

Kiss Edina mesteri hozzáértéssel játszik szívünk billentyűin és lelkünk húrjain. Novellái szépségesek, finomak, tele vannak érzelemmel, szeretettel, olykor fájdalommal, szomorúsàggal, akárcsak az élet.

Útinaplók - India 2. rész

Az indiai utazás első részét IDE KATTINTVA olvashatjátok el.

Az út során két gyárlátogatáson is részt vettem. Mindkettőben csak férfiak dolgoztak. Csodálkozva kérdeztem, hogy miért. A válasz egyszerű és észszerű volt. Mivel általában napi két műszakot dolgoznak az emberek (16 óra) a több fizetésért, nem érkeznek haza menni a fent említett közlekedés lassúsága miatt. Így hát a munkahelyen van részükre egy szoba, ahol alhatnak. Helyesbítek, négy fal és néhány fadeszka ágy gyanánt. Mivel férfiak és nők nem alhatnak egy helységben ezért csak férfiak dolgoznak. Talán hétvégére hazautaznak, de ezt már nem kérdeztem, hanem hagytam a témát.

Szentesi Éva: A mai naphoz nincsenek emlékeim

A mai naphoz nincsenek emlékeim. Szerintem ez egy nagyon jó cím. A könyvből ki is derül, honnan ered. Nekem nem jutott eszembe, de amikor odaérsz és olvasod, a homlokodra csapsz: de jó!! Sok mindent kifejez(het) ez az egy mondat. De ezt most nem boncolgatom, legyen annyi, hogy véleményem szerint frappáns és találó. Szentesi Éva könyveit egy kivételével olvastam. Amit nem, az a Merkúr a retrodrágban, de elég megosztónak tűnik, mindenképpen el fogom olvasni azt is. 

Útinaplók - India

Nyolc évvel ezelőtt a Heti ez+az rovatban szerepelt egy nagyon érdekes útibeszámoló. Ezt most ebben az új rovatban felelevenítem, egyrészt azért, hogy külön is megtalálható legyen, másrészt pedig egy új útibeszámolót kaptam Indiáról, de mielőtt azt elolvasnátok, ismérjetek meg Tomit és első, 8 évvel ezelőtti benyomásait ebben a bejegyzésben.

"Most egy rendhagyó miegymás következik. Ismét egy újabb családtagomat kértem meg, hogy vendégeskedjen a Heti ez+az-ban. Ő a testvérem (az öcsém, Tomi), aki a múlt héten Indiában járt. Munkahelyi üzleti út volt, mindössze három napot töltöttek ott, nem vitték őket városnézésre, így csak  az útközben szerzett benyomásait osztotta meg velem, amit én tátott szájjal és borzongva hallgattam, majd megkértem, hogy írja le nekem..

"Ha egy mondatban kellene jellemeznem Indiát, azt mondanám, hogy - India az élet szaga! Ezzel elmondtam mindent, mivel annyira keményen tolja az arcodba az élet magát, hogy letaglózva nézel ki a fejedből, hogy se köpni se nyelni nem tudsz. Nincsenek sallangok, nem játssza meg senki magát vagy pózőrködik. Ha éppen rájött a szapora vagy a pisilhetnék valakire, hát mindennél természetesebb, hogy letolja azt amije van, ha van egyáltalán ruha, nadrág rajta és könnyít magán. Ennek persze következménye az, hogy átlengi a levegőt az ürülék állott, trópusi 40 fokos melegben pácolt bukéja. A reptérről kilépve Új Delhiben, hajnali két órakor megcsapott ez a különös illat, de sajnos nyilvánvaló volt, hogy nem keleti fűszerek egyvelege.

Kilátás a vonatból

A közlekedésben is ugyanilyen természetesen viselkednek. Nem azt a kreszt használják mint mi. Mindegy hány sávos az út, ahol hely van és elfér az autó, a motoros, csak dudál egyet kettőt és már tolja is be magát a busz és a tonnás teherautómatuzsálem közé, hogy aztán pár centi maradjon két oldalon és már megy is tovább. Na persze az autóknak is kell nemi élet, érintkeznek ők is gyakran, tehát ritka az olyan autó amin ne lenne látható néhány karcolás, horpadás, hiányzó lökhárító, lámpa vagy éppen tükör. Ebben a kavalkádban viszont feltűnően nem látni egy ideges, sietve öklöt rázó sofőrt sem. Vigyáznak egymásra! Viszont ebben a katyvaszban közlekedni nem lehet túl gyorsan. A városi tempó 20-30 km/óra lehet. Kivéve a többsávos szakaszokat ahol aztán minden résztvevő begyorsul 80-90-re. Én persze imádkozom, hogy a zörgő, remegve járó, nem is tudom milyen gyártmányú tragacs meg tudjon állni majd a kereszteződésnél vagy a kanyarban, megmaradjon az összes kereke. Nincs az a KPM, ami átengedné a műszaki vizsgán ezeket a gépeket. Ezzel viszont nem törődik senki, elvégre még megy.

Közlekedés Indiában

A taxizásaim alkalmával talán egy sofőr volt aki nem köpködött. De csak diszkréten, a kereszteződésnél résnyire nyitva az ajtót, kihajolva, a végén azért rásegítő krákogással zárva a folyamatot. A város utcáin, fal tövében, padkán vagy ahol éppen van egy sima felület, emberek alszanak, laknak, élnek. Két karó közé kifeszített nylon darab a tető. Mintha itthon látnék egy budapesti erdőrészen felhúzott hajléktalan várost, azzal a különbséggel, hogy itt fűtésre nem kell felkészülni, tehát elég a nylontető.

Töménytelen mennyiségű szemét mindenhol. Zacskók, flakonok, papírdarabok díszítik a patakpartokat és a partján álló fákat. Mintha csak egy karácsonyi díszletbe öltöztették volna őket. Ebben a koszban az utcákon rengeteg ember él. Nincstelenek, akiknek gyakran egy darab kendőjük van amit magukra tekerhetnek és ha tudtak szerezni, akkor egy papucs. Kalkutta (Kolkata) mintegy 18 millió lakossal bír. Sétálva az utcán a fehér bőrömmel, 186 cm magasságommal furcsa érzés volt, hogy megannyi sötétségben virító hófehér manószempár követ. Majd csak egy pár másodpercre megállva, mert a tömegben nem lehet rendesen haladni, máris egy 6 év körüli kisfiú ragadja meg a pólómat, karján egy 1 év körüli pucér gyerekkel, markát tartva néz rám olyan szemekkel amit még életemben nem láttam."

Hétköznapi utcakép

Folytatás következik. 

Könyvek az elmúlt évből 1. rész

Néhány bejegyzésen keresztül az elmúlt egy év olvasmányaiból szemezgetek röviden, a blog instagram oldalának bejegyzéseit használva segítségnek, illetve emlékeztetőül.

Jodie Picoult - Jennifer Finney Boylan: Bódító méz 

Fantasztikus könyv a maga nemében, Jodi témaválasztása bravúros, mint mindig. A történetvezetés remek és kellően feszült volt, ahol kellett. Egy családi lélektani dráma, egy szép szerelem története, kiváló karakterekkel.

Nekem kicsit sok volt benne a méhekről, úgy éreztem, hogy ilyenkor megakad a történet lendülete, kizökkenek a könyv hangulatából, de értékelem a szerző kutatómunkáját, mert amúgy sok érdekeset tudtam meg.

Bár mindenre választ kapunk a történet végén, mégis elmaradt nálam a nagy „hűha” érzés, de azért egy nagyszerű, feszült, érzékenyítő emlékezetes olvasmányélmény marad.

Mindig érdekesnek tartom a közösen írt könyveket és kíváncsi vagyok, kinek mennyi része volt benne.

Blogfaggató Tapodi Brigittával

Sziasztok! Rég találkoztunk. Vannak az ember életében olyan szakaszok, amikor csak úgy tőle függetlenül történnek a dolgok. Ami ellen nem tud semmit tenni. Amikor az események legyőzik és maguk alá temetik. Amikor azt érzi, hogy nem tud továbblépni, csak áll egy helyben és érzi, hogy jó lenne már valamerre lépni, de csak áll. Aztán jön egy apró, kicsi lépés. Amit lehet, hogy nem is ő tesz meg, hanem más tesz meg felé és ezzel mégis kimozdítja a mozdulatlanságból. A blog majdnem egy év pihenő után újra aktív, várlak benneteket a már megszokott könyvajánlókkal, a Blogfaggatóval, amelyben interjúkat olvashattok érdekes és számomra kedves emberekkel, és valószínűleg lesznek újdonságok is, ezek még alakulóban vannak.

Tapodi Brigitta könyveit nagyon szeretem. Írásaiban a finomság, a szépség, a természet szeretete ölel körbe, megmelengeti az ember lelkét, ahogyan a múltról ír, egyszerűen, nagy-nagy tisztelettel és ahogyan életre kelti írásaiban  a jelen pillanatok fontosságát és jelentőségét. Nagyon örülök, hogy válaszolt a kérdéseimre és így ezzel az interjúval indíthatom be újra a Könyvutca blogot.