Halál-Hírek 1.
Élj úgy, mintha minden nap az utolsó lenne!
Vajon sok olyan ember van, aki szeretné tudni a halála napját? Meggyőződésem, hogy nem csak idősebb korban szoronghatunk és félhetünk a haláltól. Mindenkinek van, lehet olyan időszaka, amikor elveszítve egy családtagját, sokkal többet gondol a halálra, szerettei halálára és a sajátjára is.
Nem kell ehhez felnőttnek, sem idősnek lenni, gyerekkorban is gyakran megesik, de beszélni senki nem tud róla könnyen, ezért nem is derül ki tulajdonképpen, hogy ki mennyit és milyen komolyan foglalkozik a halállal.
Ez a nagyon szokatlan című könyv, egy különös gondolatra épül fel. A Halál-Hírek nevű cég minden nap, úgy éjfél környékén felhívja azokat az embereket, akik aznap meg fognak halni. Semmi több információval nem szolgál, tehát nem tudja meg a hívott illető, hogy mikor hal meg, nem tudja meg, hogy egy, öt, vagy esetleg huszonhárom órája van még hátra az életéből. Csak az a biztos, hogy aznap meghal.
Talán hiányossága a könyvnek, talán nem, hogy arra nem tér ki, hogy ezt miként tudják megállapítani, hogy jutott el a társadalom és a technika erre a szintre. A könyv mondanivalója szempontjából nem lényeges, ezért inkább nem is tekintem hiányosságnak.
Ebben a történetben két fiatalember utolsó napját kísérhetjük végig. A 18 éves Mateo és a 17 éves Rufus ugyanazon hajnalban kapják a Halál-Hírek hívását, melyben részvétüket és sajnálatukat fejezik ki, hogy életük aznap véget ér.
Az édesapjával élő Mateo egyedül van otthon, édesapja kómában fekszik a kórházban, Rufus pedig éppen egy szerelmi riválisát verné péppé, ha a telefonhívás félbe nem szakítja. A két fiú ebben a pillanatban még nem ismeri egymást, de az Utolsó Barát alkalmazás segítségével kapcsolatba kerülnek és úgy döntenek, hogy együtt töltik el életük utolsó napját.
A könyv olvasásának elkezdésekor még nem voltam benne biztos, hogy végig akarok és végig tudok-e olvasni egy ilyen könyvet, de engem is meglepett, hogy bár végig ott volt a fejemben a cím, és tudtam, hogy mi lesz a vége (jó, azt is bevallom, hogy néha reménykedtem, hogy talán lehet valami tévedés és majd kiderül, hogy nem is halnak meg), mégis imádtam olvasni.
Megismerjük a két fiú családi körülményeit, jellemét és gondolatait. Hogyan fogadják a saját haláluk hírét és miként birkóznak meg vele. Hogyan szeretnék az utolsó napjukat tölteni és mit tudnak belőle kihozni, annak az árnyékában, hogy bármit csinálnak, az az életükben az utolsó.
Így, hogy tudják a haláluk napját, elbúcsúzhatnak a szeretteiktől, barátaiktól, nem fenyegeti őket az a veszély, hogy hirtelen, búcsú nélkül mennek el. Részt vehetnek akár a saját - előrehozott - temetésükön, búcsúztatásukon, ami elég morbidnak tűnik, a könyvben mégsem az. A visszahúzódó, zárkózott Mateo élete utolsó napjában megtehetné azokat a dolgokat, amiket sosem mert megtenni, de vajon megteszi-e.
Nagyon szépen épül fel a két fiú kapcsolata, szívet melengető, ahogy megismerik és támogatják egymást. Óráról órára követhetjük a napjukat és az események alakulását, és nekem tetszettek azoknak az idegenek történetei is, akik nem kaptak aznap értesítést, mert látszólag semmi közük nem volt a két fiúhoz, de mégis kellettek az élet körforgásához.
Adam Silvera nagyon érzékenyen és csodálatosan mutatja meg az élet elmúlását ebben a könyvben, miközben arra emlékeztet, hogyan kellene élni. Hogy mindennap élhetnénk úgy, hogy akár az az utolsó napunk is lehet, és ne legyen sem hiányérzetünk, sem semmiféle megbánás bennünk. De azt is sugallja, hogy az élet nem logikus és nem igazságos, mert miért éppen azokkal történik valami, akiket felhív a Halál-Hírek, de mégis megtalálhatjuk a jót a rosszban, hiszen Mateonak és Rufusnak nagyon szép utolsó napja volt. A jó ebben az esetben kettőjük megismerkedése volt és talán soha nem találkoztak volna, ha nem hívja fel őket a Halál-Hírek.
Bea
"Mivel nem voltam hajlandó legyőzhetetlenül élni az összes olyan napon,
amikor nem kaptam értesítést, elvesztegettem az összes tegnapom,
most pedig totál kifogytam a holnapokból."
*****
"Apum egyszer azt mondta, a búcsúzkodás "a leglehetségesebb lehetetlen",
mert az ember sose akar elbúcsúzni, de hülye lenne nem megtenni,
ha lehetőséget kap rá."
*****
"(...) akkora szívás, hogy azért növünk fel, hogy meghaljunk.
Igen, közben élünk, vagy legalábbis a lehetőséget megkapjuk rá,
de a félelem miatt néha nehéz és bonyolult dolog élni."
*****
"Azt hisszük, hogy olyan rohadt elpusztíthatatlanok vagyunk, végtelenek,
mert tudunk gondolkodni, és vigyázni magunkra,
nem úgy, mint a telefonfülkék meg a könyvek,
de lefogadom, hogy a dinoszauruszok is azt hitték,
hogy örökre ők fognak uralkodni."
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése