"Az idő néha lassan halad, olyan lomhán, mint a karaván a mély hóban, máskor pedig olyan gyorsan, mint egy menekülő vadló."
Volt már olyan pillanatotok, amikor egy film végén elakadt bennetek a szó és hosszú percekig csak ültetek a képernyő előtt? A látottak után nem bírtatok megszólalni a meghatottságtól, a döbbenettől, a gondolatoktól, amiket a film kiváltott belőletek...
Így voltam én Az utolsó vadlovak elolvasása után. Csak ültem és néztem magam elé. Elszomorított, hogy a jövő, amit Maja Lunde életre keltett a történetében, nagyon is közel áll hozzánk, hiszen rengeteg állatfaj halt már ki a Földünkön, nagyon sok veszélyeztetett faj küzd a fennmaradásért, és egyre inkább úgy tűnik, hogy az embereknek köszönhetik mindezt.
Az utolsó vadlovak egy fantasztikus, lenyűgöző írás, mely három korba repít el bennünket, pontosabban három történetet olvashatunk felváltva, de összefűzik őket a Przewalski lovak, azaz a thakik, ezek a csodálatos állatok.
Mihail története az 1880-as évek elejéről, egy anya és fia kapcsolata 1992-ből és egy klímakatasztrófa utáni disztópia, ami ugyancsak drámai és megrázó, a 2060-as évek elejéről. Röviden összefoglalhatnám így is a könyvet, de ezzel ugyancsak keveset mondanék el.
A szerző klímasorozatából talán ez a könyv került hozzám a legközelebb, bár A méhek története és A kékség is nagyon megérintett, elgondolkodtatott, de a vadlovakat és az őket megmenteni akaró embereket most nagyon közel éreztem magamhoz.
Mihailt a Szentpétervári Állatkert igazgatóhelyetteseként ismerjük meg, amint éppen az állatkert könyvelésének gondjai nyomasztják és amikor kollégája egy Mongóliából érkezett vadló koponyáját és bőrét mutatja neki, amit akkoriban már kihaltnak hittek. Mihailt annyira felcsigázza ez a lelet és a lehetőség, hogy az állatkertjében megmutathatná a vadlovakat, ami anyagilag is kisegítené a parkot a nehéz helyzetéből, hogy megkeresi Wilhelm Wolffot, a híres állatbefogót, hogy vállalná-e az expedíciót.
A sors azonban nem csak a vadlovak megszerzésére kínált lehetőséget Mihailnak, hanem egy fantasztikus utazásra is, ami a földrajzi lehetőségeken kívül egy önmagába tett utazás is, ahol távol minden hétköznapi befolyásoló tényezőtől, tisztába jön önmagával, és a vadlovakon kívül egy különös, mindent elsöprő barátságra is rátalál.
Az 1990-es években Karint, a német állatorvost ismerjük meg, akinek feltett szándéka, hogy visszatelepíti a thakikat eredeti élőhelyükre, Mongóliába. A történet elején éppen megérkezik a lovakkal és felnőtt fiával a végtelen mongol sztyeppékre egy csapat lóval, ahol ember és állat egymás mellett él, és épp annyira fontos az ember-állat kapcsolata, mint ember-emberé, valamint anya és fia törékeny tapogatózása egymás felé. Karinban a múltja, gyermekkori traumája mély sebeket okozott, melyeknek következménye egész életére és kapcsolataira is rányomta a bélyegét. Úgy érzi, ha megmenti és visszatelepíti a lovakat, akkor talán könnyebb lesz a lelke...
A harmadik történetben, a 2060-as évek elején járunk, amikor a világ már alig működik. Háborúk és klímakatasztrófa pusztított, az éghajlat megváltozott, kiszámíthatatlan, az élet törékeny. Eva, a lányával Isaval maradt a tanyán, körülöttük már mindenki elköltözött egy jobb élet reményében, de Eva nem tudta otthagyni az állatokat, köztük két Przewalski lovat, akiket a legvégsőkig védelmezett és gondoskodott róluk. Élelmük már alig van, tulajdonképpen semmi jóra nem számíthatnak, amikor befogad a tanyára egy idegen nőt.
A történeteket csak a vadlovak kötik össze és meghatóan, fantasztikusan mutatják meg, hogy egyes erős és elszánt emberek mire képesek az állatok megmentéséért, és talán nem reménytelen a világ helyzete. A jövőről szívesen olvastam volna még, de ez csak a személyes kívánságom, hiszen az egyensúlyt a három különböző élettörténet és kor között jól teremtette meg Maja Lunde. Mindegyik történet szívhez szóló és lebilincselő.
Nagyon fontos munkát végez a Klímakvartett sorozatával a szerző, mert megmutatja, hogy a világ működéséhez mennyire fontos mindennek jól működnie, fontos minden élőlény, a méhek, a vadlovak, a tenger, az emberek és az emberi kapcsolatok. Egyik sincs meg a másik nélkül, ezért fontos odafigyelnünk minden életre, a természetre a környezetünkre.
Ajánlom ezt a könyvet azoknak, akiknek egy kicsit is fontos a természetvédelem, a környezetvédelem, a bolygó, a jövő, de legfőképpen a jelen, és azoknak, akik szeretik az állatokat, a lovakat és a megható, elgondolkodtató emberi történeteket.
A fordítás Patat Bence munkája, nem tudom, hogy fordítóra lehet-e azt mondani, hogy kedvenc, de az biztos, hogy nagyon szeretem a Bence által magyarra írt történeteket, mert egy jó fordítás legalább annyira művészet, mint munka, de nem csak szaktudás szükséges hozzá, hanem kreativitás is. Ebben a könyvben azt éreztem, hogy minden a helyén van, szépséges és szívhez szóló, amiben a fordítónak is nagy szerepe van.
Bea
*****
Találtam több videót is a Przewalski lovakról, nagyon jó volt látni őket és azt, hogy ma is vannak értük dolgozó emberek, nagyon remélem, hogy 2060-ban még messze leszünk a Maja Lunde által életre keltett világtól:
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése