Ez a könyv egy fantasztikus érzelmi és földrajzi utazás. Szívszorító, fájdalmas és reményteljes. A bevándorlás sajnos nagyon aktuális lett az utóbbi években, bennünket is, országunkat is érinti, mindenkinek megvan erről a szomorú jelenségről és arról, ahogyan az ország vezetése kezeli a helyzetet a véleménye. Ez könyv megmutatja azt a részt, amit mi nem látunk.
Megmutatja azokat a borzalmas eseményeket, amiért az emberek kénytelenek elhagyni szeretett hazájukat, szeretett otthonukat és akár családtagjaikat is hátrahagyva elindulnak egy jobb élet, de leginkább az élet reményében az ismeretlenbe és csak bizakodni tudnak sorsuk jobbra fordulásában.
Vagy éppen semmiben nem bizakodnak, mert már mindent elveszítettek és talán azt sem tudják, mi tartja őket életben. Így volt ennek a könyvnek a főszereplő házaspárja is, Núri és Áfra, akik a szíriai Aleppót hagyták el, mert nem tehettek mást.
Núri méhész volt, felesége Áfra, festőművész, a háború előtt boldog és egyszerű életet éltek barátaikkal, kisfiukkal, családjukkal. De Szíriában, s vele Aleppóban egyre veszélyesebb lett az élet és Núri és Áfra elszenvedte a legnagyobb veszteséget, amit szülők csak megélhetnek. Ezután Áfra a szeme világát is elvesztette.
Ilyen hatalmas lelki és fizikai sérülésekkel indulnak útnak onnan, ahol sok szép eseményt megéltek együtt, ahová minden odakötötte őket, de nem volt választásuk, menniük kellett. Borzalmas út volt, talán ők maguk sem tudták, hogy ennyire kemény és megpróbáltatásokkal teli lesz. És itt nem csak arra az útra gondolok, amit egy gumicsónakkal tettek meg a tengeren sokadmagukkal, ahol többen is odavesztek, hanem a menekülttáborokban megélt eseményekre, melyek egy egészséges lelkű embert is erősen megviseltek volna, de két ennyire sérült embernek maga volt a pokol.
Az óriási lelki megpróbáltatások és szívfájdalmak ellenére ez egy szépségesen megírt történet. Felváltva olvashatjuk a jelen eseményeit, a menekülttáborok hétköznapjait, az ügyek intézésének menetét, az ott lévők, a várakozók napjait és éjszakáit, amelyek összefolynak az emlékekkel, az otthagyott életükkel, az elvesztett szeretteik hiánya felett érzett keserűségükkel és bánatukkal.
Núri és Áfra együtt töltik ezt az időt, de inkább csak egymás mellett, az őket ért tragédia elszakította őket egymástól, mindketten a saját buborékukban próbálnak túlélni, vagy azon gondolkodnak, hogy miért is kell túlélniük és folytatni ezt az életet.
Fantasztikus megoldás volt, ahogyan egy-egy fejezetet egy szóval kapcsolt össze a szerző, az egyik fejezet utolsó szava a következő fejezet első szava, mintha csak azt mutatná, hogy az élet folyamatos és folytonos, minden mindennel összefügg, az emlékek megmaradnak számukra, amíg ők élnek, addig a kisfiuk is él bennük.
Fájdalmas volt látni mindkettejük szenvedését, az pedig külön szomorú volt, hogy ők sem találták egymást, nem tudtak megnyugvást nyerni egymásban, vigaszt keresni a másikban. Nagyon hosszú az út, amit meg kell tenniük, mind lelkileg, mind távolságban és a bürokrácia útvesztőiben. Még egy könyvben sem olvastam ennyire részletesen arról, hogy milyen út vezet a menekültjog eléréséig.
Közben megismerünk más menekülteket is, más sorsokat, más életeket, melyek olvasása közben megszakad a szívünk és elgondolkodunk. Érzelmes, hihetetlenül szomorú és nagyon fontos témát bemutató regény.
A szerző önkéntesként dolgozott az UNICEF athéni menekülttáborában, a történet és a szereplők megalkotását valószínűleg valós események ihlették.
Bea
"- Szoktál arra gondolni, milyen lenne más életet élni?"
*****
- A dolgok rosszra fognak fordulni. Ezt mind tudjuk, nem?
Mégis próbálunk úgy élni, mint annak előtte."
*****
"A legjobban azonban a nevetését szerettem.
Úgy nevetett, mintha sohasem halnánk meg."
*****
"A távolban felégették a falvakat, a menekülő emberek úgy hömpölyögtek, akár a megáradt folyó. A nők rettegtek, hogy a köztük mászkáló fegyveresek megerőszakolják őket. Mellettem azonban egy sötétrózsaszín rózsabokor teljes pompájában virágzott. Lehunytam a szememet, belélegeztem az illatát, és egy pillanatra úgy tehettem, mintha nem láttam volna mindazt, amit láttam."
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése