Tove Alsterdal: Gyökerestül kitépve

Ritkán olvasok skandináv krimiket, sőt egyáltalán krimiket is, de időnként azért a kezembe kerül egy-egy és legtöbbször jó élmény. Ez a krimi éppen ilyen volt, az a fajta, amit szeretek, nem csupán a bűntény és a nyomozás van a középpontban, hanem viszonylag alaposan megismerjük a történetben szereplő embereket is. Azért írtam, hogy viszonylag, mert volt néhány szereplő, akit szívesebben megismertem volna még jobban, de a történethez és az események megértéséhez, nyomon követéséhez végül is elég volt, amit olvasóként kaptam. 

A kisváros egyik házában holtan találják az idős Sven Hagströmöt. Méghozzá saját fia találja holtan, aki hosszú évek óta, két évtizede nem látta az apját, nem is járt szülővárosában, ugyanis fiatalkorában elkövetett, azaz bevallott egy gyilkosságot.

Bondoró IV. Utcaszínház Fesztivál

Az idén végre eljutottunk a Bondoró Fesztiválra, igaz, csak néhány órára. Ez a néhány óra viszont megerősített bennünket abban, hogy jövőre is vissza kell térnünk, lehetőség szerint akár mind a három napra. Nagyon rajongunk Kapolcsért, nem csak a Művészetek Völgye miatt, ahová évtizedek óta - most már mondhatjuk így - visszajárunk, hanem magáért a vidékért, a tájért, többször kirándultunk a környékre a fesztiválszezonon kívül is, és minden alkalommal más-más élményt adott.

Barbara Cantini: Halálka és Stéphanie: Savanyú uborka csokoládéval

 Barbara Cantini: Halálka

A történet, amin meghalsz a nevetéstől

Szerencsére nem haltam meg (upsz, tudom, nem túl jó poén, de annyira adta magát...:D), de nagyon jól szórakoztam és nagyon szerettem ezt a történetet. Halálka, a zombilány a szívembe lopta magát, pedig sosem szerettem a zombis történeteket, sem könyvben, sem filmben. 

De ezt a morbid kis mesét nem lehet nem szeretni. Először is nagyon aranyos az illusztrációja és éppen annyira vicces, mint a történet. Halálka, eltekintve attól, hogy egy zombi, egy magányos kislány, aki nénikéjével él egy roskatag villában. 

Donna Freitas: Rose Napolitano kilenc élete

Van egy olyan mondás, hogy egy nő két dologért tesz meg mindent. Hogy legyen és hogy ne legyen gyereke. Emlékeim szerint én mindig is szerettem volna gyereket. Gyerekeket. Egészen pontosan azt is tudtam, hogy hármat szeretnék. Nem tudom megmagyarázni, hogy miért, egyszerűen ezt éreztem. Akkoriban nehezen értettem volna meg, hogy valaki miért nem akar gyereket, de ismeretségi körömben nem volt ilyen, ha igen, akkor valahogy sosem került szóba, ha valakinek azért nem volt gyermeke, mert nem akart.

Most már megértem azokat a nőket és férfiakat, akik nem szeretnének gyereket. És nem azért, mert én bármit is megbántam, de most már tudom, hogy a gyermeknevelés sok lemondással, nehézséggel, fájdalommal jár, mindamellett, hogy az élet legszebb pillanatait adja nekünk. 

Linn Skåber: A szívem egy bezárt bódé

Kamaszmonológok

Nemrég olvastam ennek a könyvnek a "párját", melynek hasonlóan eredeti és különös címe van, a Ma négykézláb akarok járni. Korban ahhoz a könyvhöz állok közelebb, de mivel én magam is voltam kamasz és kamaszgyermekeim is voltak és még jelenidőben is van, ez a könyv sem hagyott hidegen. 

Hasonlóképpen gyönyörűen illusztrált, mint a felnőttmonológok, a képek nagyon megteremtették azt a hangulatot, azt a bizonytalanságot, kíváncsiságot és várakozást, amit a kamaszok éreznek magukban. Az érzések bizonytalanságát és a felnőttlét bizonytalanságát, merre tartanak, mit szeretnének, mi lesz belőlük, ha egyszer felnőnek. 

Jessica Bruder: A nomádok földje

Túlélni Amerikát, avagy a boldog társadalmonkívüliség

"Vannak, akik hajléktalannak nevezik őket, de az új nomádok elutasítják ezt a címkét. Hajlékkal és közlekedési eszközzel is rendelkeznek, így másik szót találtak magukra: háztalanoknak nevezik magukat."

Ezt a könyvet már a megjelenésekor felfedeztem magamnak, nagyon kíváncsi voltam rá, és tervezem majd a filmet is megnézni. Először azt gondoltam, hogy majd azután írok róla bejegyzést, ha megnéztem, de mégsem, mert nem akarom, hogy befolyásoljon és nem akarom összehasonlítgatni sem a könyvet és a filmet. 

Virginie Grimaldi: Ha az élet citrommal kínál

A szerző első könyvére teljesen véletlenül bukkantam a könyvtárban, és viharos sebességgel olvastam el. A másodikat, a Merci, nagyik!-at már tudatosan kölcsönöztem ki ezután, ennek a könyvnek a megjelenését pedig már nagyon vártam. Megérte várni, nem csalódtam, kedvenc lett. Mint ahogyan Virginie Grimaldi és bekerült a kedvenc szerzőim közé, akinek az új megjelenéseit nagy izgalommal és szeretettel várom majd a jövőben. 

Ha az élet citrommal kínál... Mi jut eszünkbe erről a címről? Pl. az, hogy ha az élet nem egyből édes és szuper, hanem kicsit savanykás és szomorú, akkor is próbáljunk helytállni és kihozni belőle, amit csak tudunk.