Németh Krisztina: A hazara

Valahol élnem kell

Még a felénél sem tartottam, amikor már javasoltam anyukámnak ezt a könyvet, aki gyorsan el is szaladt a könyvtárba és szerencsére sikerült  is azonnal kikölcsönöznie. Két nap múlva pedig örömmel mesélte, hogy már mindjárt befejezi, és nagyon tetszik neki, fantasztikus könyv.

Az év egyik legjobb könyve címet is megkapja nálam, mindegy milyen könyvek jönnek még az évben, miket fogok még olvasni, A hazara megkapja a dobogón az első helyet, legfeljebb kerülnek még mellé. A könyvről A magyar szerzőkért facebook oldalán olvastam először, és annyira magával ragadott és megfogott egy értékelés, hogy azonnal megkerestem én is a könyvtárban.

Hazara:

Afganisztán középső, hegyvidéki területein élő, a szunnita többséggel szemben, az iszlám síita ágához tartozó népcsoport. Vallásuk miatt a tálibok üldözik őket.

Ha jól gondolom, nem vagyok egyedül azzal, hogy nem tudtam, mit takar a könyv címe, és most hallottam életemben először a hazarákról. Ez egy igaz történet. És ez megdöbbentő. Mert felfoghatatlan, hogy egy családnak ennyit kellett szenvednie a vallásuk, a társadalmi hovatartozásuk miatt, hogy nem élhették le életüket nyugalomban, békességben, szeretetben ott ahol szerették volna és ahogyan megérdemelték volna, mint minden más ember. 

De kezdem inkább Hamiddal, annak a 11 éves fiúnak a történetével, aki egyedül indult el Pakisztánból, hátrahagyva családját, szüleit és testvéreit egy jobb élet reményében. Hogy ne azzal teljenek a napjai, hogy a robbantások után a helyszínre rohanva legjobb barátjával a holttesteket és a mérhetetlen pusztítást nézzék. Ne az legyen a mindennapi program, hogy várják hol lesz robbantás, és ne attól féljenek, hogy ők éppen ott tartózkodnak. 

Vagy egy ismerős, egy családtag, egy barát. Egy gyereknek nem szabad így felnőni. Embereknek sem szabadna így élni. Ezért Hamid 11 évesen útnak indul. Utazik gépkocsi csomagtartójában, étlen-szomjan, levegő nélkül, utazik országokon keresztül, idegen emberek jóindulatára bízva magát, vállalva mindent, hogy soha ne kelljen oda visszatérnie, ahol a halál, a harc, a kirekesztettség a mindennaposak. 

Keresztülutazva Iránon, Törökországon és Görögországon, Macedónián és Magyarországon, megérkezik Ausztriába, ahol egy új élet, új lehetőségek nyílnak meg számára. Szívmelengető érzés volt olvasni, hogy Magyarországon milyen élmények érték és milyen emberekkel találkozott, illetve találkoztak, mert ekkor már a kapcsolatokat, érzelmeket magától távol tartó fiú mégiscsak barátot, barátokat szerzett, és nem mindig volt egyedül. Hogy nem mindig csak a rossz és az elutasítás érte utol, megtapasztalhatta az emberek jóindulatát is, elkezdhetett hinni abban, hogy nem mindenhol kell rettegve és szeretet nélkül élnie.

Németh Krisztina és Hamid Ausztriában közös munkahelyen dolgoztak, ott ismerkedtek meg és így születhetett meg ez a fantasztikus könyv. A könyv első részében pedig Hamid családjának azon részéről olvashatunk, akiket ő nem ismerhetett személyesen, de az ő sorsuk is a menekülés és az üldöztetés volt. 

Afganisztánból menekültek Pakisztánba, ahol már-már boldogok voltak, akár leélhették volna békében és szeretetben az életüket, de az országban uralkodó helyzet és a tálibok miatt nem így alakult a sorsuk. Egyszerre gyönyörű és nagyon fájdalmas történet Hamid családja életének alakulása. Értelmetlen háborúkkal és békétlenkedésekkel, üldöztetésekkel. 

Megismerni egy más kultúrát ajándék. Amikor olyan könyvre bukkanunk, amelyik hiteles, igaz és őszinte az egy nagy ajándék. Nagyon sok embernek kellene elolvasni ezt a könyvet, mert előítéleteket, sztereotípiákat és rossz beidegződéseket téphet szét, megmutatja, hogy nem a bőrszín, nem a vallás számítanak, hanem az, ami belül van, ami kívülről nem látható. 

Nagyon felkavaró, szívet jól megfacsaró ez a könyv, ez az élet írta regény, és elképzelhetetlen, felfoghatatlan, hogy miért történnek ezek a dolgok a világban. Miért és hogyan lehetnek olyan emberek, akiknek nem számít az emberélet, akiket éltet a háborúskodás, aki csak más életek árán tudja és akarja elérni, amit akar. 

Kívánom Hamidnak, hogy találja meg a boldogságot, a nyugalmat és sikerüljön egy olyan életet élnie, amilyet elképzelt magának. 

Bea

"A halál mindig idegen arccal köszönt rá az emberre. Nem lehet felismerni, nem lehet felkészülni rá. Dacosan, gőgösen üzengethetünk ugyan neki, hogy gyere, nem tudsz meglepni, de a halál mindenkit kicselez, minden erős szívet meggyengít, amikor már nemcsak mint a lehető legrosszabb lehetőség ül az ember lelkén, hanem tényként. Megváltozhatatlanul."

*****

"Az élet legkisebb problémája volt, hogy mit vesznek fel reggel.
Egy szülőnek már az is óriási jutalom volt, ha volt kit felöltöztetni."

*****

"Szerintem Allah azokat a gyerekeket, akiknek sok testvérük volt,
vagy kicsi házban laktak, szándékosan teremtette aprónak.
Helytakarékossági okokból."

*****

"Az afgán anyáknak egy mérlegen lóg a szívük. Amennyi szeretetet adnak és kapnak a gyerekeiktől, annyi követ pakol a sors a másik serpenyőbe. Megkeményíti és nem hagyja ellágyulni. Soha nem hagyhatják, hogy túlságosan szeressenek, mert a nyitott szíveket a sors vérrel zárja be."