Michelle Icard: Hogyan beszélgess vele?

14 téma és rengeteg hasznos ötlet, ami segít kapcsolódni a 14 évesekhez

Saját tapasztalat, hogy néha még a 16-17 évesekhez sem könnyű kapcsolódni, beszélgetést kezdeményezni. Amikor hazajön az iskolából és megkérdezem tőle, hogy mi újság, kapásból rávágja, hogy semmi  és már megy is a szobájába. Amikor viszont ismét előbújik néhány perc múlva ebédelni, akkor már legtöbbször lehet vele normális beszélgetést folytatni. 

Azt tapasztaltam, hogy az én 16 évesem először letudja a kellemetlen dolgokat, például egy rosszabb jegy, vagy egy dühöngeni való dolog az iskola miatt, és ha ehhez én jól viszonyulok, nem letolást kap a rossz jegyért, hanem érdeklődést és megértést, akkor már tovább folyik a beszélgetés mindenféle olyan dologról, ami őt is érdekli és szívesen beszél róla. 

Ez egy nagyon fontos dolog, hogy olyan dolgokról kérdezzük, amiről tudjuk, hogy érdekli, még akkor is, ha bennünket látszólag nem érdekel. Mert rájöttem, hogy sokszor csak azt gondoljuk, hogy nem érdekel például az, hogy melyik játékkal játszik éppen a száz közül, amikor ül a gép előtt, de ha mégis megkérdezem, akkor sok mindent megtudok a gyerekről is és a játékról is és rájövök, hogy ezek a játékok nem feltétlenül ostobaságok és rengeteg mindenben fejlesztik is a gyerekeket. Mindennek egy titka van, megtalálni az egyensúlyt a valós élet és a játék között. 

És szerintem sose mondjuk a gyereknek, hogy bezzeg az én időmben sokkal jobb világa volt a gyerekeknek, mert mi állandóan kint szaladgáltunk a kertben meg az udvaron, meg a határban és mi tudtuk, mi az igazi játék és szabadság, mert igaz, hogy mi nosztalgiával gondolunk ezekre az emlékekre, de azóta nagyon sok minden történt és változott. Na de a bejegyzésem nem a generációs különbségekről fog szólni, bár egy kicsit arról is, hiszen a könyv is arról szól, hogyan teremtsünk kapcsolatot a kamasz gyermekeinkkel.

Ez egy hasznos olvasmány, még akkor is segíthet ötletekkel és megközelítésekkel, ha jó kapcsolatban vagyunk a gyermekünkkel és úgy érezzük, hogy tudunk vele beszélgetni. Ettől függetlenül mindig vannak nehezebb napok és nehezebb esetek, ilyenkor jól jöhet, ha levesszük ezt a könyvet a polcról és keresünk valami gyors inspirációt, segítséget. 

Akkor még többet segíthet, ha valaki nincs egyáltalán jóban a gyermekével, eltávolodtak, nehezen tudnak kapcsolódni egymáshoz. Véleményem szerint persze itt már egyáltalán nem csak a gyerek és a kamaszkor a hibás, hanem sok minden összeadódik és van az a katyvasz helyzet, amiből már nagyon nehéz segítség nélkül kimászni. Ebben az esetben jó támasz lehet egy ilyen könyv, ahol példabeszélgetéseket vezet le a szerző, aki az elmúlt 16 évben felsős diákokkal és szüleikkel dolgozott, az esetekkel munkája során találkozott és cikkeket is ír a témában. 

Michelle Icard azt tanácsolja, hogy mindig békésen és türelemmel közeledjünk a gyerekhez, tehát ne számon kérjünk, ne olvassuk a fejére, hogy mit nem csinált meg és mit nem csinált jól, hanem maradjunk kedvesek és barátságosak, türelmesek, még akkor is, ha ez nem mindig könnyű. Kérdezzük a gyereket és figyeljünk a válaszaira, de úgy, hogy tényleg érezze az érdeklődést és a törődést. 

Elárulja a visszhangozás módszerét is, mely hasznos és nagyon jó módszernek tartom, és megállapítottam, hogy ezt ösztönösen mi is alkalmazzuk itthon a gyerekinknél, de most még jobban odafigyelek majd erre a technikára. Bár arról szól ez a könyv, hogyan beszélgessünk kamasz gyerekeinkkel, de nagyon jó ötleteket találtam, amik még felnőtteknél is alkalmazhatók. 

Különböző témákon megy végig a szerző és mutat példabeszélgetéseket, így érinti a szülő-gyermek kapcsolatot, a függetlenséget, kreativitást, technológiát, a kemény munkát, a pénzt, a szexualitást, mások segítését és még számos fontos dolgot.

Tetszett, hogy humort is csempészett az írásba és azt is elismeri, hogy minden gyerek más és más, mindenki másféle megközelítést kíván, ami működik az egyiknél, nem biztos, hogy ugyanúgy működik a másiknál. Megnyugtató is egyben, hogy a serdülőkor megélése másoknak sem feltétlenül egyszerű, bár kétségtelenül van akinek könnyebb, és van akinek nehezebb. 

Nagyon fontos és hasznos a könyvnek a "Beszélgetésrombolók" része, amelyből megtudjuk, mit NE mondjuk soha a kamasz gyermekünknek, mi az, amivel rosszat tehetünk és végleg visszakergethetjük a csigaházába. 

A könyv nyílt és őszinte kommunikációra ösztönöz és nem csak azt próbálja megmutatni a szülőnek, hogy hogyan beszélgessen a kamasz gyermekével, hanem azt is, hogyan viszonyuljon hozzá és nem egy esetben a szülőnek is el kell gondolkodnia, hogy jó-e, ha például keményen akarja irányítani a gyermekét, ahelyett, hogy meghallgatná a véleményét és segítené a saját döntéseinek meghozatalában. 

Bea

egy jelenleg 16 éves édesanyja és két nagyobbé, akikkel már sikeresen átvészeltük ezeket az éveket, bár hibák akadtak bőven így utólag visszanézve, és vannak dolgok, amiket ma már teljesen másképp csinálnék és csináltam is a jelenleg 16 évessel. Hogy ezt jól tettem-e? Most úgy tűnik jól, de ezt az évek majd eldöntik. 

"A tizenévesek ebben az életkorban természetes módon kezdenek eltávolodni a szüleiktől, és ha felismerjük, hogyan viszonyulhatunk ehhez a helyzethez, ahelyett, hogy szembemennénk vele, az kulcsfontosságú lehet a jobb kommunikáció szempontjából."

*****

"...a legtöbb gyerek tizenéves korára már készen áll a vitára, úgyhogy kösd be magad! Az igazság az, hogy  ők nem tudják hogyan fognak érezni valamivel kapcsolatban felnőttként. Nem teljesen fair azt mondani, hogy tudod, hogyan fog érezni, és ha van valami, amit a kiskamaszok ki nem állhatnak (LOL, van vagy egymillió), az az, amikor a felnőttek azt állítják, hogy jobban ismerik őket, mint ők saját magukat. Feltételezés helyett állj hozzá kíváncsian! Tegyél fel őszinte kérdéseket, és hallgasd meg figyelmesen az álláspontját!"

*****

"Egyik nap a kiskamasz gyereked olyan érettnek tűnik, hogy nyugodtan rá mernéd bízni az adóbevallásodat, másnap meg érthetetlen módon dührohamot kap a vacsorára felszolgált hal miatt."