Budapestet alig ismerő vidékiként nagy érdeklődéssel fogtam kezembe ezt a könyvet. Éppen valami hasonlót képzeltem el, amikor először olvastam róla.
Egy nem hagyományos útikönyvet Budapest egyes részeiről, a házak és lakóinak történetével. Sétáink közben bárhol meglátok egy érdekes, hangulatos, különös házat, mely lehet hogy a szépségével, de az is lehet, hogy a csúnyaságával, elárvultságával hívja fel magára a figyelmemet, mindig kíváncsi vagyok arra, kik lakhatnak benne, kik építhették, vajon milyen története van.
Budapesten ritkán és keveset szoktam sétálni, mert eddig mindig valamilyen céllal jártam a fővárosban, de átutazóban, autóban ülve is mindig megcsodálom a monumentális, régi, füstös épületeket, benézek a szűk utcákba és ha úgy adódik, gyalogosan is szívesen nézelődök. E könyv elolvasása után még nagyobb örömmel járom majd az utcákat, sőt elképzeléseim szerint elmegyek majd a könyvben bemutatott útvonalakra és már valamennyire beavatottként fogom megcsodálni a leírásban szereplő épületeket és nevezetességeket.
A könyv szerzői közös tulajdonosai a hosszúlépés.járunk? nevű városiséta-szervező cégnek, melyet 2013-ban alapítottak és ők maguk is több százat vezettek már a cég majd nyolcezer sétájából. Nagyon jól ismerik a város történelmét, a házak történetét, a városnéző séták alkalmával rengeteg emberi történetet elmesélnek, bemutatják a város szívét-lelkét, sokféleségét, tarkaságát.
A könyv ötlete 2020-ban, a járvány idején született, amikor leállt a város és az ország, bezártak a szórakozóhelyek és átmenetileg megszűntek a programok. A bemutatott négy útvonal kifejezetten a könyvhöz készült, mert egy tematikus séta alkalmával jóval nehezebb volna bejárni, így írott formában viszont egy nagyon értékes és érdekes tartalom, mert olvasási élményként is kiváló, de kiránduláshoz, az útvonal végigjárásához is remek iránymutató.
A Falakon kívül és belül című első fejezet a pesti zsidó múlt emlékeiről mesél, elindulva Újlipótvárosból Lipótváros felé, Teréz- és Erzsébetvároson át Józsefvárosig. A szerzők elmondása szerint Budapest ma is az egyik legnagyobb zsidó város Európában, itt él az egyik legnagyobb zsidó közösség. A séta a Szent István parkból indul, olvashatunk Raoul Wallenberg történetéről, Radnóti otthonáról, a Bauhaus bérpalotákról, a városrész beépítéséről, majd a második világháború pusztításáról. Nagyon érdekes a Dessewffy utcai zsinagóga és a vörös sapkás hordárok története, a Goldberger család életének alakulása. Megismerjük az 1944-ben kialakított gettó területét és történetét, olvashatunk mulatókról, éjszakai életről, kabaréról.
Mindezt csodálatos régi és új fotókkal illusztrálva, ezek az illusztrációk a könyv egészére jellemzőek.
A második fejezet a Vasbeton és madárcsicsergés címet kapta, mely egy kétnapos kirándulás a Bauhaus építészet nyomában. A cím a természet és az épületek összhangjára utal, a Margit körúton kezdődik ez a séta, ahol épületeket, tervezőket és történelmet is találunk, információkat építészetről és korabeli lakásfelszerelésekről, megcsodálhatunk gyönyörű lépcsőházakat és házakat, melyek szinte rejtve vannak a természet ölelésében, ekkor már turistaúton haladunk. A Bauhaus építészet nekem egyszerre szép és csúnya, nagyon informatív és kalandos volt ez a fejezet is.
A Kölcsönvett múlt címet viselő fejezet arról mesél, hogyan alakultak újjá szobrok, terek, hogyan simultak be a mába régi emlékművek és a grandiózus, híres, sokat megélt épületek miként vészelték át a történelem viharait. A Tőzsdepalota története igazán lenyűgöző, építészeti megoldásai pedig praktikusak és gazdaságosak voltak az építése idejében.
A Tőzsdepalota után máris a volt Gödör Klubban találjuk magunkat, ami ma Akvárium Klubként működik. Ebben a fejezetben olvashatunk még a bulinegyedről és más szórakozóhelyek létrejöttéről, a Corvin Áruház múltjáról és jelenéről, káprázatos Fortepan fotókat láthatunk a szóban forgó helyszínekről és természetesen zseniális történeteket.
Az utolsó fejezetben pedig a Süllyedő világ címet viselő sétán a Horthy-korszak Szentimrevárosából indulunk, megnézzük a Gellért Szállót, megtudjuk, melyik házban élt a fiatal Kosztolányi Dezső és felesége az 1910-es években és hol volt Nemes Nagy Ágnes gyermekkori otthona. Betérünk a Hadik Kávéházba egy finom feketére és visszalesünk az időben, hogy milyen hírességek töltötték itt előszeretettel az idejüket.
Városrészek, terek, utcák, szobrok, épületek, emberek, múlt és jelen elbűvölően olvad össze ebben a kiváló könyvben, mely egyszerre volt informatív útikönyv, figyelemre méltó és cseppet sem unalmas történelemkönyv, valamint egy kalandokkal és izgalmakkal teli, megtörtént eseményekből álló regény, egy kiváló non fiction könyv, attól függően, hogy otthon a fotelban olvasgatjuk, vagy valóban útra kelünk és bejárjuk a könyv ajánlott sétaútvonalait.
Bea
"Már szóltak is az ismerős fuvarosoknak, hogy használt ponyvaként lehet licitálni a képekre. Ahogy Gerlóczy körbenézett a padláson, véletlenül megrúgott egy összetekert ponyvát: a padlón kibomló kép azonnal elbűvölte. Rögtön azon kezdett gondolkodni, miként menthetné meg a hagyatékot attól, hogy kocsiponyvaként végezze. Végül megszületett az ötlet, amivel annyira felidegesítette a családját, hogy annak is jobban örültek volna, ha szerencsejátékba kezd: az ifjú Gedeon úgy döntött, az angliai taníttatására szánt összeget elviszi a kocsiponyvák árverésére, és megmenti a festményeket, amelyek a kerek világon talán egyedül neki tetszettek. Hiába próbálta Lechner Ödön és Szinyei Merse Pál együttes erővel lebeszélni az őrültségről: a komoly tekintetű és eltökélt ifjú az árverésre bocsájtott képek felét megvette, a világ pedig Csontváry Kosztka Tivadar Magányos cédrusaként ismerte meg azt a képet, amely annak idején Gerlóczy lába elé gurult a Gárdonyi Géza műteremben."
*****
"Az, hogy Böhm Aranka és barátnői egyedül, férfi kíséret nélkül időztek a Hadikban, jól mutatja, milyen feltartózhatatlanul változott a világ, s hogy a nők egyre több teret követeltek benne. Ebben az időben már gyakran előfordult, hogy a jómódú asszonyok a cselédségre bízták a gyerekeket, ők maguk pedig kiültek egy kávéház teraszára vagy páholyaiba beszélgetni hasonlóan szerencsés barátnőikkel. Ha pedig a gyerekek már elég nagyok voltak, vitték magukkal őket is, minden bizonnyal ugyanúgy megőrjítve a személyzetet, mint manapság - akkoriban ráadásul gyereksarok és animátorok nélkül. "A kávéházba járó nő" fogalom lett, és nem feltétlenül jó értelemben. A jelenséggel, hogy a nők már nemcsak felszolgálóként, hanem fogyasztó vendégként, társasági életet élni is járhatnak kávéházakba, csak lassan barátkozott meg a férfi társadalom."
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése