Felnőttmonológok
"Felnőttnek lenni nagyon könnyűnek tűnik. Egy felnőtt már sok mindent tud, nem kell annyit kérdeznie, hosszú élet áll mögötte, túljutott a kamaszkoron, tud vigyázni másokra, tud vigyázni magára, tud válaszolni kérdésekre, és képes begyújtani egy faszenes grillt."
Ennek a könyvnek a maximális megéléséhez, átéléséhez és teljeskörű be- és elfogadásához bizony már benne kell lenni a korban. Nem tudom elképzelni, mennyire jöhet át ez egy fiatal felnőttnek, egy 20-30 évesnek, aki talán csak elképzelésekkel, könyvből olvasott információkkal, esetleg a környezetében tapasztaltak alapján rendelkezik ismeretekkel arról, hogy milyen is az öregedés.
Ha viszont valaki már saját bőrén tapasztalja, hogy nagy valószínűséggel ugyanannyit már nem fog élni, mint eddig élt, mert elég kevesen élik meg a 100 évet és azon is túl, az teljesen érzi és éli ezt a könyvet, és emeli kalapját, hogy a szerző mennyire kreatívan és őszintén, mennyire kitárulkozóan és valóságosan, mégis iróniával beszél az öregedésről.
Ez a könyv lehangoló volt és húsba vágó. Ezek a rövid történetek megmutatták az idő múlását, az emberek és az idő viszonyát, az emberek egymáshoz való viszonyulását, házaspárok kapcsolatát, egyedül maradt emberek gondolatait és tetteit. Barátságok alakulásáról, semmitmondó hétköznapokról és átlagon felüli napokról, az élet szomorúságairól és szépségeiről szól.
Nem csak lehangoló volt, hanem egy baráti hátba veregetés is, mely azt mondja, itt vagyunk, nem vagy egyedül, örüljünk annak, hogy megöregedhetünk, mert az azt jelenti, hogy élünk, nem haltunk meg fiatalon, nem gyűrt le bennünket betegség és nem ért semmi baleset, örüljünk hát és tapasztaljuk meg, milyen az az öregedés, bölcsek leszünk-e öregségünkre, vagy pletykás, kíváncsi vének.
Olvasni szeretünk-e majd, beleütjük-e mindenbe az orrunkat, és mindent jobban tudunk? Vagy tanulunk, változunk és olyan öregek leszünk, akit szeretnek, akihez ragaszkodnak, aki segít, szeret, meghallgat, akire lehet támaszkodni, aki már ha mást nem is tud adni, de a szívét és lelkét azt bármikor és mindig.
Érzelmi hullámvasút és egy kiállítás képei. Ez a könyv egy fantasztikus utazásra vitt el, nem csak a szavakon keresztül szólt a lélekhez, hanem vizuálisan is megszólította azt, hiszen a rövid gondolatokat, írásokat kísérő képek, festmények olyan elementáris erővel támogatták meg a mondanivalót, hogy minden képben ott volt egy történet, elég volt nézni és saját életem pillanatai jutottak eszembe.
Azt mondom mindenkinek, hajrá, menjünk előre, gyűjtsünk pillanatokat, napokat és éveket. Menjünk bátran, vágjunk bele bármibe, hiszen mikor máskor, ha nem, amikor felnőttek lettünk, sőt már a felnőttségből átlépünk az öregség felé. Már nincs mitől félnünk, kérdezzük meg, tegyük meg, próbáljuk ki, ne maradjanak bennünk üres buborékok. Nagyon filozofikus hangulatba ringatott ez a könyv, bár talán az is rátett erre egy lapáttal, hogy egy olyan élethelyzetben talált meg, amikor nagy szükségem volt egy ilyen könyvre.
Nagyon jó társ ez a könyv azokban az érzésekben, hogy nincs azzal semmi baj, ha nem tudod, hogy hol jársz az életedben, hogy merre akartál menni és hol tartasz. Sokan mások is így vannak ezzel, mindannyian csak jövünk-megyünk, keressük az életben a szerelmet, a boldogságot, az egészséget, megküzdünk sárkányokkal, kapunk királyfikat, királylányokat és békákat, de sajnos nem tudjuk, mi lesz a mese vége és talán abban segít ez könyv, hogy megnyugtat, nem vagyunk egyedül.
Olvashatunk a magányról, a vágyról, házasságokról, házasságok végéről, szerelmekről, elhagyásokról, megcsalásokról, ráncokról, hisztikről, kerékpáros sisakról és haza nem érő férjekről. A történetek hétköznapi emberekről szólnak, rólam, rólad, róla, a szomszédról, a boltosról, egy vevőről mellettem a boltban, egy emberről a buszon, végig éreztem azt, hogy te jó ég, ezeket én is hallottam már, én is szoktam éppen ezt gondolni.
Az emberek sokszínűségét, az érzelmeink kavalkádját írta meg ez a könyv, mely egyszerre szép és szomorú, mosolyra fakaszt és lehangol, néha könnyeket csal a szemünkbe, majd pedig felráz. Hééé, emberek, még itt vagyunk, csináljuk. A hétköznapokat, az ünnepnapokat, a szerelmeket, a megcsalásokat, az örömöket, küzdjünk, harcoljunk, éljünk. Ahogy akarunk és ahogy tudunk.
Véleményem szerint, a könyv fordítójának Patat Bencének is nagy érdeme van abban, hogy ez a könyv ennyire szívhez szólt és megérintett.
Bea
"Jó néhányan még mindig csak vázlatok vagyunk. Szerencsére."
*****
"Jó érzés, hogy a hétköznapokon is lehet kedvesnek lenni,
és jó érzés, hogy az emberek értékelik ezt."
*****
""Arról álmodom, hogy csak olyan emberekkel találkozom,
akik szerint jó velem találkozni."
******
"Jópofa vagyok és eredeti, pedig már elmúltam 50."
*****
"Aztán valakinek a temetésénél jobbra fordulsz,
elkanyarodsz egy vacsoratársaság mellett,
balra mész tovább egy nyaralás felé,
onnan egy kilométer egy hétköznapig,
és ott a bal oldalon talán meglátod az örömöt
vagy egy csókot vagy egy utcát vagy egy partot,
és még mindig nem értél oda."
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése