Áruld el hol laksz, megmondom ki vagy
"A lakcímek nem azért születtek meg, hogy az állampolgár eltaláljon A-ból B-be, hanem azért, hogy az állam rátaláljon a polgáraira."
Ez a könyv egy érdekes és informatív könyv az utcanevek kialakulásáról és eredetéről. Elsőre meglehetősen furcsának tűnhet, hogy Deirdre Mask egy egész könyvet ír az utcanevekről, címekről, de a könyvet elolvasva megérthetjük indíttatását és ihletettségét.
Ebben a könyvben egy összetett és széles körű kutatásokat igénylő történetet olvashatunk, amelyből kiderül, hogy már a felvilágosodás korában megszületett a döntés az utcanévadó és házszámozó tevékenység szükségességéről. Egy nagyon átfogó képet és történetmesélést kapunk, a Martin Luther Kingről elnevezett amerikai utcákról, a Berlin utcáin sokáig jelenlévő náci szellemalakokról, eljutunk a viktoriánus Londonba és a francia forradalom Párizsába.
De legelőször is Kalkuttába, India nyomornegyedébe utazunk, hogy képet alkothassunk arról, hogy lakcím nélkül miként működik az élet és hogy elhivatott szociális munkások miként próbálnak GO-kódokkal ellátni minden otthont. A GO-kód egy kilenc számjegyből álló kód, ami a lakás GPS-koordinátáihoz tartozik. Ezeket a kódokat kinyomtatják egy kék-fehér plakátra, majd kiszögezik a viskókra.
Sokkal nagyobb probléma is jelen van az indiai gettóban, ilyen a tiszta víz, a higiénia, az egészségügyi ellátás hiánya, de lakcím nélkül semmire nincs esélyük az ott lakóknak. Akinek nincs lakcíme, nem nyithat bankszámlát, nem kaphat hitelt, nem részesül állami nyugdíjban és nem kaphat semmiféle szociális segélyt.
Kalkutta után a viktoriánus Londonba utazunk, hogy megtudjuk, hogyan terjedt el a kolera a Sohoban, és hogyan jött rá John Snow, a királynő orvosa a járvány terjedésének módjára. Természetesen ez is kapcsolódik London utcáihoz, térképéhez valamint az utcanevek és házszámok szükségességéhez.
Az ókori Róma szerkezetét is megismerjük, megtudjuk, hogyan tájékozódtak utcanevek és házszámok nélkül az ott élők, pedig az ókori Róma kaotikus volt és a rómaiak értették ezt a káoszt.
Visszatérünk Londonba, ahol tanúi lehetünk az addigi postai rendszer megreformálásának, majd átugrunk Bécsbe, ahol megtudjuk, hogy miért volt jó a királynőnek a házak számozása és címekkel ellátása.
Megismerkedünk Philadelphia számozott utcáival és fény derül arra, hogy miért imádják az amerikaiak a számozott utcákat, majd Dél-Korea és Japán különleges és egyedi elképzelését és megtudhatjuk a címekről.
A könyvben 5 fejezetbe csoportosítva ismerhetjük meg az utcanevek történetét, fejlődés, eredet, politika, bőrszín, valamint osztály és státusz címszavak alapján haladunk földrészről földrészre és országról országra.
Nagyon érdekesnek találtam ezt a könyvet, valóságos információdömping, korokról, városokról, történelemről, politikáról, emberekről. Izgalmas volt arról olvasni, hogy a címek hogyan alakítják az emberek életét, de arról is, hogy az emberek hogyan alakítják ki a címeket.
A humort sem nélkülözi a könyv, vagyis inkább a humoros történetek leírását és valamennyire azt is humorosnak találtam, hogy annyi új információt és érdekességet találtam ebben a könyvben, hogy időnként valósággal eltévedtem a tények, helyek, adatok tengerében.
A lakcímek meglétének és jelentésének hatása sokkal fontosabb, mint azt az emberek gondolják. Ezt a nem túl hétköznapi témát érdekfeszítően és olvasmányosan tálalta a szerző, megszámlálhatatlan sok és izgalmas tudnivalóval.
Bea
"A mentőszolgálatok azonban az emberek megtalálásának hivatalosabb módját preferálnák. Próbáljuk csak meg becsukott szemmel elmagyarázni, hol lakunk úgy, hogy nem használunk utcaneveket. Ha ez sikerült, próbáljuk újra, de ezúttal játsszuk el, hogy épp stroke-ot kaptunk. A mentősöket egyszer például egy olyan házhoz hívták, amelyiknek az udvarán tyúkok vanna - persze, minden ház előtt kapirgált néhány. A névtelen utak házaiból rendre kiszaladnak integetni, a rohammentősök pedig nem tudják eldönteni, hogy ki az, aki csak úgy integet és ki az, aki valóban odahívná őket. "
*****
"Márpedig az ismétlődő utcanevek, a kaotikus számozás és a címzésről vajmi keveset tudó lakosság miatt a postások dolga a kelleténél ezerszer nehezebb volt. James Wilson Hyde 1884-ben már 25. éve dolgozott a postán, élete "legszebb éveit" töltve el ott. A királyi posta történetéről szóló könyvében megemlékezik néhány szörnyen megcímzett küldeményről. Íme az egyik: "Szeretett nénikémnek, Sue-nak, aki az Új Erdő melletti Liget szélén lakik, a Kunyhóban." Nézzünk még egyet: "A fiatal, szemüveges lánynak, aki két csecsemőt nevel." A személyes kedvencem pedig ez:
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése