Ez az otthonos, hangulatos borító egy nagyon súlyos tartalmat takar. Egy anya és lánya kapcsolata, az anya életének végéhez közeledve, betegen és Alzheimer-kórral élve. Az édesanya idősotthonba költözik, gyermekei kiürítik a lakását.
Életünk során rengeteg dolgot felhalmozunk, vannak amelyekhez erős érzelmek fűznek bennünket és úgy érezzük, hogy sosem tudnánk megválni tőle. Mintha ezekkel a tárgyakkal megőriznénk valamit abból az emlékből, amikor szereztük, abból az emberből, akitől kaptuk.
A testvérek a lakás kiűrítése során magukkal viszik, amikről van valami szép élményük, vagy amiről tudják, hogy édesanyjuknak sokat jelentett, de már nem emlékszik a hozzá fűződő emlékeire sem. Cecilie egy paksaméta iratot is hazavisz magával, aminek lapjain édesanyja az összes karácsonyi ajándékot felsorolta, amit a családnak vásárolt, beszerzett és megajándékozott, kitérve a távolabbi hozzátartozókra, nagyszülőkre, nagynénikre, nagybácsikra, unokatestvérekre, sőt barátokra is.
A lapok második oldalán pedig azt a listát olvashatjuk, amiket a család kapott ajándékba. Az ajándéklista 1963-tól egészen 2003-ig sorolja fel az ajándékokat. Ezeken a listákon és tárgyakon keresztül ismerjük meg Cecelie-t és családját, de legfőképpen az édesanyját. Szomorú könyv, mert arra emlékeztet, hogy így vagy úgy, de egyszer vége lesz a dolgoknak.
A megható ajándékok és történeteik közelebb hozzák az anyát a lányához és engedik jobban megismerni. A tárgyakkal felszínre került családi emlékek és történetek nagyon szívmelengetőek és szívfacsaróak, keserédesek, a lassan eltávolodó anyát visszahozza egy kicsit az emlékeken keresztül. Azt az anyát, akinek életében nagyon fontos volt az ajándékozás, olyannyira fontos, hogy hosszú éveken keresztül listát vezetett róla.
Nem sok minden történt a könyvben, Cecilie látogatja édesanyját az otthonban, hol ilyenre, hol olyanra sikerül a találkozás, hiába tudja, hogy közeleg a vég, azért a remény minden egyes alkalommal ott van a nőben, amikor átlépi az otthon kapuját. Remény arra, hogy ezúttal megismeri, most emlékezni fog, kapnak még néhány órát, néhány percet...
Az emberek szomorú történetén kívül szól ez a könyv a norvég hétköznapokról, az idősgondozásról, családról, könyvekről, művészetről, valamint a tárgyakról, a tárgyak elengedéséről és azok fontosságáról.
A történet egy nagyszerű családi album, akár fotóalbumnak is mondanám, mert tökéletesen megelevenedtek előttem a leírtak, mind az emberek, mind a tárgyak. Örültem ezeknek a történeteknek és jó ötletnek tartom egy család ily módon való bemutatását, Cecilie a listák és a tárgyak segítette emlékezésével szépséges búcsúemlékművet állított édesanyjának, és talán segített magának feldolgozni az elkerülhetetlent.
 |
| Kép: Diobelle Cerna |
"Valamennyi nyári emlékem mintha ennek az okkersárga háznak a koncentrátuma volna.
Felölel mindent, ami megtalálható az örök gyermekkorban,
a remegő forróság párájába burkolva.
A kerti vécét a pókokkal, a nagy és a kicsi ülésből felszálló erős szagot,
az ötvenes évekbeli művésznaptárak megfakult oldalait,
amelyek a budi falát borították. A vízszivattyút a hátsó kertben,
a vacsorát jelző tehénkolomp hangját, a verandán iszogató felnőtteket.
A vizesvödröket a konyhában, a piros, a sárga és a zöld hálószobát."
*****
"Az ajándékok és az élet összefonódtak, és a húsz, harminc, ötven évvel ezelőtti karácsonyok feltárultak. És ahogy most anya listáival a kezemben ülök, olyan, mintha megérinthetném a saját vágyakozásom."
*****
Cecilie Enger: Lélegezz
A légzés, a lélegzet központi szerepet kap ebben a történetben, szimbolikus jelentőséggel bír, az életet, a változást szimbolizálja. Légzésünk sok mindent megmutat magunkról és másokról is. A könyv főszereplője, a 60 éves Carla, aneszteziológus, aki édesanyját indul meglátogatni az idősek otthonában, és ismerős közvetítése által befogad utasnak egy fiatal lányt, a színházi rendező Synnét.
Egy veszélyes kanyarban kisodródnak, baleset éri őket, Synne meghal, a nyakát éri sérülés és szó szerint nem tud levegőt venni, megfullad. Carlát megviseli a tragédia, mint ahogyan az is, hogy orvosként nem tudott segíteni a fiatal lányon, aki a lányával egyidős és szinte állandóan a gondolataiban járnak a lány szülei, a baleset előtti pillanatok és nagyon nehezen dolgozza fel a történteket.
Carla a baleset után nem megy vissza dolgozni, hanem féléves szabadságot vesz ki és a szülővárosába költözik, ahol az édesanyja is él és ahol a szülői ház is van. Mindennap meglátogatja az otthonban az édesanyját és szomorúan veszi tudomásul, hogy az idős asszonyt elhagyta az életkedve, az életereje.
Carla egy régen tervezett könyv írásába kezd az aneszteziológiáról és fájdalomcsillapításról, édesanyjával és lányával tölti a szabadidejét, beléjük kapaszkodik, belőlük próbál erőt meríteni, miközben erős válságban van. A bűntudat és a bánat a társai ezekben a napokban, sok ideje van gondolkodni. Hogyan tud tovább élni azzal a tudattal, hogy ő okozta egy másik ember halálát? Ez a fő kérdése Carla további napjainak, valamint lánya, Ingrid új kapcsolata, miközben édesanyja hanyatlását is közelről éli meg.
A könyv három generáció története, szeretetről, öregedésről, kiszolgáltatottságról, felelősségérzetről, megbocsátásról. Nem volt egy könnyű olvasmány, megrázó, megindító és elgondolkodtató.
"Nem az tesz vonzóvá, ahogy kinézel, vagy amit csinálsz, hanem az, ami benned van."
Nagyon jó poszt, az írónő másik könyvéről még nem is hallottam, de felkerült a listámra.
VálaszTörlésKöszönöm szépen! Én is az előző olvasásának élménye után kerestem rá és kölcsönöztem ki a könyvtárból. :)
Törlés