V. E. Schwab: Addie LaRue láthatatlan élete

Mindig is vonzottak az időutazásos vagy az idő örökkévalóságát megragadó történetek, nem volt kérdés, hogy ez a könyv is érdekel.

A történet megmutatja az élet szépségét, az idő állandóságát, és megforgatja a fejünkben a kérdést, ha vajon, több száz évig élhetnénk, mit adnánk érte cserébe. Mondjuk az ördögnek. Érdekes és hívogató lehet-e a több száz év úgy is, hogy közben szeretteink elhalnak mellőlünk, csak az emlékük marad velünk, mi pedig tovább élünk? 

Közben pedig bejárjuk a világot, olyan helyekre, olyan országokba és városokba jutunk el, amiket sosem láthattunk volna, mert egyszerűen egy emberélet nem elég hosszú mindezek felfedezésére és megtekintésére.

Olyan gyönyörűségeket láthatunk, amikre álmunkban sem mertünk gondolni, hogy valaha alkalmunk lesz rá. De ezek az élmények érnek-e úgy valamit, hogy nem tudjuk kivel megosztani?

Addie LaRue ezt a helyzetet éli át a történetben, azzal az extrával megfűszerezve, hogy őt másnapra mindig és mindenki elfelejti. Tehát minden nap egy új élet számára, ezzel az átokkal - amit cserébe vállalt az ördöggel való alkuban - kell élnie. Nem lesz barátja, nem lesz senkije, aki ne felejtené el, ezért múzsaként igyekszik nyomot hagyni maga után, így játszva ki az ördöggel kötött egyezséget. Aki minden évben meglátogatja a lányt és különös kapcsolat alakul ki közöttük. 

Ez így megy egészen addig, míg nem találkozik valakivel, aki másnap reggel is emlékszik rá. Szerintem nagyszerű, csodálatos történet, imádtam bejárni Addie-vel évszázadokat, elindulni egészen a múltból és megérkezni a jelenbe, megtapasztalni, hogy mennyi minden férhet bele ennyi sok évbe, és látni, hogy a lány mit gondol az alkuról, amit az ördöggel kötött. Megbánta? Vagy élvezi az életet? Megpróbálja kihozni belőle, amit lehet?

Fontos szerepet kap az emlékezés ebben a könyvben. Éppen azért, mert Addie-re nem emlékeznek, ő nem felejt el senkit. Mindenkire emlékszik, aki - nem rövid - életében felbukkan és valamilyen szerepet játszik. És végig reménykedik, hogy egyszer talán, valaki másnap is emlékszik majd rá. És ez az egyszer be is következik. És akkor hogyan tovább?

Lenyűgöző ez a történet, ugyanakkor vannak gyengéi és hibái, de ezek nem rontottak az élményemen, ezért nem is írok róluk. Tulajdonképpen csak azért említem meg őket, hogy éreztessem, nem tökéletes minden pontban és apró részletben a könyv, de ettől függetlenül nagyszerű élmény és fantasztikus kaland. 

Addie nagy álmokat dédelget egy olyan világban és korban, amikor az egyáltalán nem szokás. Amikor a sikeres életet a lányoknak a férjhez menés jelenti, de Addie-t ez nem hozza lázba, szeretne világot látni és minél többet megtapasztalni a világból, ahol még sosem járt. Ezért köt alkut az ördöggel. 

Háromszáz éven keresztül ismerkedik a világgal, háromszáz éven át reménykedik benne, hogy egyszer majd valaki másnap is emlékezni fog rá. Háromszáz éven keresztül gondolkodhatunk mi is azon, hogy mi mire használnánk fel ezt a rengeteg időt. A lány hét szeplője apró, ám mégis fontos momentum az eseményekben és a világban hagyott nyomokban. 

Egy örökkévalóságon át utazik egyik helyről a másikra, nem tudja magát otthon érezni sehol, nincsen semmije és senkije, csak a hét szeplő nyomait hagyja hátra művészeti alkotásokban.  Egy pillanatban pedig megismerjük Henryt és az ő szomorú történetét. Majd Addie és Henry szerelmét. 

Egy remek mese a halhatatlanságról, az örök élet utáni vágyakozásról, romantikus, szívszorító és tragikus eseményekkel teli történet, mely felteszi a kérdéseket az olvasónak is, vajon megéri-e az örök élet? Megéri-e azt a sok szépet és varázslatos kalandot az a sok fájdalom, magány és bánat?

S bár a történet is lebilincselő, egyedi és csodás, mégis a szerző stílusa az, ami megragad, fogva tart és beburkol ebbe a könyvbe, beteker ennek a háromszáz évnek a fonalába és szépen, lassan felfejthetjük ennek a fonalnak az útját. Sok szép gondolat, lassú, ráérős mesélés és érzelmek, gondolatok kavalkádja vár ránk ennek a regénynek az olvasásakor. 

Bea

"Egyszer volt, hol nem volt. Így kezdődik a mese."

*****

"A régi istenek mindenütt ott vannak. A folyóban úsznak, a mezőn nőnek,
az erdőben énekelnek. Ott vannak a gabonára eső napfényben,
a tavaszi magoncok alatt, a kőtemplom oldalára felkúszó indákban.
Összegyűlnek a nap szélein, hajnalban és alkonyatkor."

*****

"Addie rájött, hogy a könyvekkel ezer élete is lehet
- vagy erőt meríthet egy nagyon hosszúhoz."

*****

"Honnan lehet tudni, ha működik egy varázslat?"

*****

"Ha az ember elég sokáig él, megtanul olvasni másokban.
Kinyitni őket, akár egy könyvet, amelyben pár részt aláhúztak,
míg másokat elrejtettek a sorok között."

*****

"A történelem olyasmi, amire később visszanézünk,
nem pedig egy olyan dolog,
amit abban a pillanatban megélünk.
Az ember az adott pillanatban csak... éli az életét. "