Wéber Anikó: Marci és a bűvészolimpia

Melyik gyerek ne szeretné a bűvészeket? Akár a kalapból nyuszit, galambot elővarázsolókat, akár tárgyakat eltüntetőket, majd visszavarázsolókat, vagy a fülünk mögül pénzt teremtőket. És melyik gyerek, de akár felnőtt is, ne próbálta volna ki otthon, hogy is működik a látszólag könnyű varázslat? 

Mert tudni véljük, hogy ott van a bűvész zsebében, ruhaujjában, kalapjában minden, amit csak el- és visszavarázsolt, és nagyon szeretnénk tudni a titkokat, hogy és mikor tette oda, hogy tüntette el és vissza. Közben meg mégsem annyira, mert akkor azt is tudjuk, hogy elveszítenénk a rácsodálkozás varázsát, a belefeledkezést a trükkökbe és azok megfejtésébe. 

Wéber Anikó legújabb könyvében a szórakoztatást, az izgalmakat nagyon jól ötvözi egy fontos témával, a közösségek erejével, az alkalmazkodás és a mindenkit elfogadás témájával. Marcival már találkoztam korábbi történetekben és egy kedves, érzékeny, jólelkű kisfiút ismertem meg, aki nem szeretne senkivel sem rosszban lenni, és akkor érzi jól magát, ha mások is jól érzik magukat, ezért segítőkész és együttérző, ahol szükség van rá, szívesen tesz azért, hogy elsimítson egy-egy nézeteltérést, vagy megszépítsen egy mások szájából elhangzó nem éppen kedves kijelentést.

Ebben a könyvben a másodikos diákoknak bűvészolimpiát rendeznek a városban, ahová minden iskolából két csapat jut el, méghozzá az a két csapat, akik az iskola házi olimpiáján a legjobban szerepelnek. A bűvészolimpia nem csak azt jelenti, hogy bűvészkedniük kell a részt vevő csapatoknak, hanem ügyességi és gondolkodós, számolós feladatokat is meg kell oldaniuk. 

Az osztályban Kati néni kijelöli a négy fős csapatokat és indulhat a felkészülés. Ami eleinte nem megy könnyen, mert a gyerekek teljesen másfélék, nem mindenki abba a csapatba kerül, amibe szeretett volna, ezért lehet, hogy olyan társakkal kell belevágnia a versenybe, akiket nem kedvel vagy éppen nem is ismer annyira. Így történik, hogy Marci egy csapatba kerül Tibivel, aki a leghangosabban tud kiabálni az osztályban, Csengével, aki az egyik legjobb barátja és Ábellel, akivel senki nem akar egy csapatban lenni, mert Ábel nem tud olyan jól kötelet mászni, sem gyorsan futni, elég bátortalan és bizonytalan az iskolában. 

Ezután azt a folyamatot követhetjük végig, hogyan ismerkedik meg ez a négy gyerek egymással, hogy fedezik fel egymás erősségeit, megtudják ki, miben jó, a szülők és a tanár néni segítségével szépen, lassan felkészülnek a feladatra. Rájönnek, hogy ha összedolgoznak és figyelnek egymásra, akkor sokkal könnyebb minden és a siker is biztosabb, mintha összevesznének minden apróságon és csak mutogatnának egymásra minden elkövetett hiba után. 

Ábel egy olyan fiú, aki nem a legjobb az ügyességi játékokban, utolsónak marad, amikor az osztálytársai csapattagokat választanak, ezért mindig igyekszik csendben, szó nélkül, észrevétlenül meghúzódni, hogy még az esélyét és elkerülje annak, hogy bárki is belekössön. Véleményem szerint nagyon sok gyerek tud vele azonosulni, mindannyiunknak vannak rossz emlékei az iskolából, szorongó, magányos idők, amelyeket kellemetlen emlékként megőriztünk valahol magunkban, nagyon sokan voltunk Ábelek a magunk iskolájában. 

Nagyon szép, szívet melengető folyamat, ahogy a többi csapattárs megkedveli és megszereti Ábelt, miután jobban megismerik és rájönnek, hogy bizony van. amiben Ábel is jó, sőt a legjobb közülük. Ábel pedig lassan önbizalmat kap ettől az elfogadástól, megérzi, hogy ő is értékes és hasznos tagja a csapatnak és az olimpia végére egy másik fiút, egy nyitottabbat, egy reménykedőt ismerhetünk meg, aki a szorongós, stresszes pillanataiból is ki tud talán lassan lábalni.

Olvashatunk arról is, hogyan élik meg a gyerekek a versengést, hogyan tudnak összefogni, milyen hatással van egy verseny a barátokra, akik nem egy csapatban versenyeznek és milyen érzések kavarognak bennük, miközben azért mindenki nyerni szeretne. Mitől lesz erős a csapat, mitől függ a siker és hogyan viselik ezt azok a gyerekek, akik nem szeretnek szerepelni, félnek attól, hogy kiközösítés lesz a részük akkor, ha valamit nem jól csinálnak. 

A történetben és az életben nagy szerepe van az ilyen helyzetek kezelésében a szülőknek és a pedagógusoknak. Egy vidám, szórakoztató könyv a Marci és a bűvészolimpia, mégis tele van érzékenyítéssel és fontos témával. Felnőtteknek is nagyon ajánlom, sőt a gyerekekkel együtt olvasni a legjobb, mert lehetőséget ad olyan beszélgetésekre, amikbe a gyerekek esetleg még nem mertek belefogni, vagy a bátrabb, népszerű gyerekek is elgondolkoznak esetleg azon, hogy a csendesebb, visszahúzódóbb osztálytársaik mit érezhetnek és ők hogyan tudnának nekik segíteni, elfogadóbbá válni. 

"- Amikor mindenki egyedül indul a matekversenyen, az nyer, aki a legjobb matekos. Ez olyan, mintha az győzne, akinek a legnagyobb építőkocka jutott. De a csapatverseny más. Ott többen vagytok. Mindenkinek van egy kockája. Lehet, hogy az ellenfél kockája nagyobb, a tiétek pedig kisebb. De ha ti mind a négyen egymásra rakjátok a kockáitokat, akkor abból magasabb torony lesz, mint az ellenfél kockája - magyarázta apa, és egymásra rakta a négy kis kockát. " 

*****

"Nincs ilyen, hogy legjobb és legrosszabb. Se legerősebb meg leggyengébb, se legokosabb és legbutább. Mindenki másban erős és ügyes. Ráadásul mindennap másra vagyunk képesek. Múlt héten ti nyertetek. Lehet, hogy egy másik héten ők nyertek volna."