Miután elolvastam ezt a könyvet, utánanéztem a szerzőnek a molyon. Örömmel láttam, hogy van még néhány könyve, amikről még csak nem is hallottam, gyorsan várólistára is tettem őket, és azt is boldogan nyugtáztam, hogy a könyvtárban is megtalálható mindegyik. Szépen, lassan sorra kerítem majd őket.
Anne Tyler engem teljesen meggyőzött ezzel a könyvvel. Egy egyszerű történetnek tűnik, tulajdonképpen egy nap története, amelyben megismerünk egy házaspárt, Maggiet és férjét, Ira Morant, akik éppen temetésre utaznak.
És bár csak egy napig tartunk velük, megismerjük ennek a középkorú házaspárnak az életét, legfőképpen Maggie nézőpontján keresztül. Megtudjuk, hogyan ismerkedtek meg, hogy lett kapcsolatukból házasság, milyen házasság volt ez, hogyan nevelték gyerekeiket és milyen kapcsolatuk volt a szüleikkel.
Komplett életeket ismerünk meg, problémákkal, örömökkel, szomorúságokkal, félresikerült dolgokkal. Nagyon szerettem Maggie karakterét, aki egy nem túl összeszedett asszony, aki mindig jót akar, mindenkit kibékíteni, mindenkinek segíteni, mindenkit meghallgatni, mindent elrendezni és ez nem mindig úgy sikerül, ahogy ő ezt kitalálja és eltervezi.
Közben rengeteget elmélkedik az életen, a kettőjük életén, a gyerekei életén és azt szeretné, hogy mindenki boldog legyen. Nagy igyekezetével sokszor az ellenkezőjét éri el. Nagyon bírtam ezt a hóbortos, bohókás nőszemélyt és a gondolkodásmódját, a kissé túl aktív fantáziáját, a jóakaratát és csetlés-botlását.
A könyv sajátos humora is nagyon tetszett, fura helyzeteket teremtett a szerző, melyet aztán ironikus, finom humorral oldott meg, helyezte bele a karaktereit. Sokat mosolyogtam a történet olvasása közben, de úgy, hogy közben folyamatosan sikerült elgondolkodtatnia, Maggie szemével láttatni a dolgokat, és a végén még az érzéketlennek tűnő Ira is kivívta a jóindulatomat, mert a felesége szemével láthattam őt, az ő emlékei megszépítették Ira tulajdonságait, és már nem a mogorvaságot láttam benne, hanem az érző, feleségét szerető, türelmes embert.
Mókás karakterek, hétköznapi és kevésbé hétköznapi jelenetek, amelyben magunkra ismerhetünk, egy jó történet egy házasság közepéről, az élet közepéről és Amerika közepéről.
*****
"Vajon sok felnőtt ember hisz még a tündérmesékben?"
*****
Annyi lényegtelen dolgot megtanítanak nekünk az életünk során, járhatunk zongoraórákra, gépírásórákra; évekig tanítják, hogy kell megoldani egy egyenletet, aminek ki tudja,
mikor vesszük hasznát a való életben. De a gyermeknevelést és a házasságot ki tanítja meg?
A jogosítvány megszerzéséhez is egy államilag elfogadott képzésen kell részt venni,
pedig az autóvezetés milliószor egyszerűbb, mint nap mint nap együtt élni egy férjjel
vagy felnevelni egy újonnan érkezett emberi lényt.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése