A kicune【狐 (きつね)】 japán szó, jelentése róka. Eredetileg a sintó vallás segítőkész, kedves, róka alakú istene. Sok japán népmesében megtalálható az alakja. A kicunék a legismertebb jókaiok közé tartoznak, szerepük azonban a különböző történetekben sokszor teljesen más. Van, amikor átverik, becsapják az embereket, de van, amikor védelmezik őket, és vannak esetek, amikor az illető szeretője, felesége személyében jelennek meg. A japánok a legtöbb rókának különleges tulajdonságot tulajdonítanak, nem csak a rókaszellemeknek. (Forrás: Wikipédia)
Úgy gondoltam, hogy ez a könyv távol áll tőlem, de mivel éppen elhatároztam, hogy feszegetem a határaimat olvasás terén (is), ezért azt mondtam magamnak, miért is ne kezdeném ezt egy Japánról, japán kultúráról, japán fiatalokról szóló történettel.
A szerző gyerekkorában nagyon érdeklődött a gésák iránt, ez a rajongás vezethette arra az elhatározásra, hogy a külkereskedelmi középiskolában a japánt választotta elsődleges nyelvként és ösztöndíjjal egy évet töltött Oszakában, ahol elvégezte a japán középiskola középső osztályát és helyi családoknál lakott.
Élményeit, emlékeit, tapasztalatait valószínűleg viszontláthatjuk a Rókatündérben, ugyanis úgy mutatja be a japán embereket, a japán mindennapokat, hogy cserediákok és japán diákok kapcsolódásán, barátságán keresztül láthatjuk a különbözőségeket és hasonlóságokat a különböző nemzetek felfogásában, kultúrájában és gondolkodásmódjában.
Midori egy 18 éves lány, aki kicune, azaz rókává tud változni, a nagymamájával él egy erdőben Hakodatén. A nagymamája is kicune, talán ennek köszönhetően eléggé elzárkózva élnek az emberektől, de a nagymama úgy dönt, hogy Midorinak meg kell tapasztalnia a saját korosztályának társaságát, látnia kell egy nagyvárost és embereket, hogy jobban megismerje magát, és az életről szerzett tapasztalatai fényében tudja eldönteni, hogyan szeretne élni. A nagymama döntését az is siettette, hogy Midori közel került egy Akira nevű fiatalemberhez, akit a lány csak róka alakjában látogatott meg és így barátkoztak össze.
Oszakában egy fogadócsaládhoz kerül, a cserediákok 3 hónapig élnek egy családdal, majd újabb helyre, újabb családhoz költöznek, így lehetőségük van minél szélesebb körben megismerni az ország, a nagyváros hétköznapjait, az emberek gondolkodásmódját, megfigyelni a világgal való kapcsolatukat. Midorinak is nagy tapasztalás ez, mert még sosem élt más emberekkel egy fedél alatt, nem kötött barátságokat, nem kellett alkalmazkodnia, nem kötötték szabályok.
Nagyon izgalmas és különös kirándulás volt ez a történet egy számomra alig ismert világba, a kicunék legendáját, a rókává változást nagyon szívmelengetőnek találtam, főleg, hogy nagyon szeretem a rókákat. Tetszett, ahogy Midori és nagymamája kapcsolatot teremtettek az álmokon keresztül és természetesen a képességük az átváltozásra és az álmokban való utazásra. Midori róka és lány kettőssége jól példázza azt, amikor egy fiatalnak még fogalma sincs arról, hogy mi szeretne lenni, mivé fog válni, milyen életet választ.
Midori tépelődése teljesen érthető, rókaként válassza a szabadságot, a nyugalmas gyönyörű erdőt, a friss széllel, zamatos levegővel, vagy a zűrzavaros nagyvárost, az emberi világot, a problémákkal, a nyüzsgéssel, a barátságokkal és szerelmekkel. Gondolatai állandóan ekörül forognak és teljesen megértettem, átéreztem a döntés nehézségét.
Éppen a minap néztem egy youtube videót Japánról, amelyben a japán közlekedésről, a tömegről is láttam képeket, ez segített elképzelni a könyvben is megjelenített japán tömegközlekedés gyengeségét és borzalmait, a megfáradt üzletembert, aki vagy dolgozó, vagy apa, a kettő együtt nem biztos, hogy megy neki, a fiatalok szórakozási lehetőségeit és a velük szemben támasztott elvárásokat, a középiskolai életet és egyéb nagyon érdekes és számomra különleges jelenséget.
Nagyon megkedveltem a mellékszereplőket is, a többi cserediákot, a Midori legjobb barátjává váló Tristant, az állandóan lázadó új barátnőjét, az oszakai Reit, a kalandjaikat, a kapcsolataikat, az életmódjukat. Fontos téma volt a barátság és útkeresés, a tettek következmények vállalása, önismeret és a világban való helyünk keresése.
Akira is egy fantasztikus szereplője volt a történetnek, nagyon drukkoltam neki és természetesen Midorinak is, hogy sikerüljön megbékélnie önmagával és megtalálnia a számára legjobb utat.
A könyv hangulata realista, mert megmutatta a japán hétköznapokat, problémákkal, szerelmekkel, megoldandó feladatokkal, ugyanakkor átszőtte valami légiesség, valami varázslat, én Midorit egy szeretnivaló rókatündérként ismertem meg ebben a történetben. Szerettem, szép olvasmány volt.
Bea
"Ha állandóan mások véleményén tipródnék, megfájdulna a fejem."
******
"Nagyanyó szerint minden, amihez ragaszkodunk, csak teher.
Minden tárgy, ami emlék, végül csak nehezék, ami lehúz.
Az autó, amit biztonságba akarunk helyezni, ha reng a föld.
Az óra, amiért visszarohanunk a lángoló épületbe, mert apáról fiúra száll.
Az étkészlet, amit sosem használunk, mert olyan becses.
Ha hagyod elveszni őket, megmented önmagad. Végre igazán befelé figyelsz.
Akkor igazán szabad lehetsz, olyan, akit a múlt helyett a jelen irányít."
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése