Sally Rooney: Hová lettél, szép világ?

A szerző Normális emberek című könyve kedvencem lett, ez a második olvasásom tőle. A Hová lettél, szép világ talán kiforrottabb, mélyebbre hatoló írás, mint a Normális emberek, hasonlóan fiatalok útkereséséről és a világban betöltött, betöltendő szerepükről szól. 

Adott két barátnő, Alice és Eileen, akik egyetemi évfolyamtársakként ismerkedtek meg egymással, azóta Alice elismert író lett, Eileen pedig szerkesztő egy irodalmi lapnál. A könyv egyik része a kettőjük levelezése, ami időnként filozofikus magasságokig szárnyalt, miközben a hétköznapi dolgaikat is megbeszélték ezekben a levelekben. Eileen Dublinban él, Alice néhány hónapja vidékre, egy óceánparti falucskába költözött, hogy idegösszeroppanása után magára találjon. 

Kettőjük fejezetei váltogatják egymást, közben pedig a levelezésükből is megismerhetjük őket, már amennyire engedik, ezen kívül a világ válságairól és nagy problémáiról is szó esik a levelekben, néha úgy éreztem, csak azért írtak a klímaválságról és a világ gazdasági kríziseiről, hogy ne a saját egyéni, személyes problémáikról kelljen írniuk egymásnak. Mert sokszor talán még saját magukhoz sem tudnak vagy mernek őszinték lenni. Az is lehet, hogy rosszul gondolom és tényleg léteznek ilyen barátnői levelezések, amelyek nem csak személyes problémákról, munkahelyekről, hétköznapokról szólnak, hanem fontosnak tartják ezeket a dolgokat is megvitatni.   

Alice interneten ismerkedik meg Felix-szel, akivel amolyan se veled-se nélküled kapcsolat alakul ki köztük, bár alapjában véve nagyon különböznek egymástól. Felix csomagoló egy gyárban és nehezen tudja elhelyezni magában Alice írói mivoltát, vagy ha igen, lazán kezeli, nem foglalkozik vele és nem esik hasra tőle. Maximum csak annyiban foglalkoztatja, hogy a lány ebből él és ebből van sok pénze. 

Eileen pedig egy szakítás után gyermekkori jó barátjánál talál vigasztalást, mint oly sokszor már életük során. Simon és ő látszólag mindig is szerelmesek voltak egymásba, de ennek mintha egyikőjük sem lenne tudatában, vagy nem merne a tudatában lenni. 

Alice Rooney mestere a hangulatteremtésnek,  a tetszik szó nem is megfelelő ennek az olvasmányélménynek a kifejezésére, mert volt, amikor teljesen kiakasztottak a szereplők, volt, amikor untattak a lányok levélbeli beszélgetései, előfordult, hogy egyáltalán nem értettem őket, sajnáltam őket, szerettem őket, utáltam őket, de bármi is volt, mindig érdekelt, hogyan alakulnak a kapcsolataik. Szövődik-e szerelem, működik-e az egyoldalú szerelem, egyoldalú-e egyáltalán, megmarad-e a barátság, a társadalmi és intellektuális különbségek ellenére kialakulhatnak-e tartós kapcsolatok, barátság ezek között az emberek között, be tudnak-e és be akarnak-e illeszkedni egymás világába.

Éppen annyira lehet szeretni és utálni ezt a könyvet, mint az életet, az életben a mindennapokat. Sőt, lehet egyszerre szeretni és nem szeretni, mert teljesen visszaadja a világ kaotikusságát, a fiatalok kapcsolatteremtési lehetőségeit, a kínos pillanatokat, a szorongásokat, a félelmeket, a beszélgetéseket, az ismerkedéseket, a beilleszkedési nehézségeket, az élet szépségét és nehézségét egyszerre. 

Alice, Eileen, Felix és Simon szeretnének szeretni, szeretnének szeretve lenni, ugyanakkor félnek is mindettől, félnek attól, hogy kiadják magukat, félnek feloldódni egy kapcsolatban, egy szerelemben, talán ezért is kap egy jelentős szeletet a könyvben a szexualitás, mert közben feloldódnak, feloldódhatnak azok a feszültségek, amelyek végig ott vannak a könyv lapjain, ott vannak ennek a négy embernek a kapcsolatában, a gondolataiban, valahogy ki kell ereszteniük magukból. 

Ezt a négy ember nagyon hitelesnek éreztem, szeretnének boldogok lenni, de nem tudják, hogyan csinálják, bizonytalanok, bátortalanok, önbizalomhiánnyal küszködnek, még akkor is, ha úgy látszik, hogy nem. Ízig vérig emberek, akik nem tudják, hol találják meg a szép világot, vagy merre menjenek, hogy megtaláljanak valami ahhoz hasonlót. 

Nem egy könnyed, szórakoztató, szerelmes regény, ellenben egy elgondolkodtató, elmélyüléshez segítő, remélhetőleg nem nagyon lehangoló, hétköznapi, emberi, de közben kicsit elszállt, filozofikus és drámai is. El kell kezdeni olvasni, hogy el tudjátok dönteni, szeretnétek-e. 

Bea

"De azért senki sem fizet, hogy olyasmit dolgozzam, amit szeretek, nem?
Ez a munka lényege, ha jólesne, ingyen is megcsinálnánk."

******

"Magam sem tudom, miért voltam ilyen sokáig depressziós amiatt,
hogy véget ért valami,ami már egyébként sem működött."

*****

"Volt már veled olyan, hogy ha valaki valami jót tesz veled,
akkor olyan hálás vagy, hogy kezded magad rosszul érezni?"

*****

"Jobb annak, akit páran nagyon szeretnek, mint annak, akit sokan kedvelnek."