Science-fiction meseregény
Biztos nem én vagyok az egyedüli, akinek ismerős az "akkor elmegyek világgá!" mondat, amit mindhárom gyermekemtől hallottam legalább egyszer, mikor kicsik voltak. Egy-két alkalommal, amikor nem egyeztek a nézeteink, vagy éppen a tesók összevesztek egymással, akkor hirtelen felindulásból világgá akartak menni.
A lépcsőháznál tovább sosem jutottak, sőt volt, aki már a lakás bejárati ajtajánál sem, mert amikor elkezdtem bepakolni az ovis hátizsákjukba egy kis rágcsát, itókát és plüssállatot, akkor gondolkodóba estek... :D
Főhősünk, a 11 éves Emila túl egy veszekedésen az apukájával, tulajdonképpen véletlenül megy világgá, és ezt a világgá menést ebben az esetben szó szerint kell érteni, hiszen Emila azt veszi észre, hogy az űrhajó, amiben az osztálykiránduláson kicsit tovább maradt a kelleténél már száguld is vele az űrbe.
Nincs ebben semmi szokatlan ott, ahol Emila él, a Szorizon bolygón és azon sem, hogy Emila tudja, hogyan kell űrhajót vezetni, de ez esetben nincs is rá szükség, mert az űrhajó tesztrepülésre indult és robotvezérléssel működik. Mint bármelyik kíváncsi gyerek, Emila legelőször felfedezi az űrhajó belsejét, ahol mindenféle nagyon érdekes dolgokat talál, de mégsem ez a meseregény fő irányvonala.
Az űrhajó egy eszköz, amivel Emila különböző bolygókra és különböző világokba jut el teljesen véletlenszerűen, hiszen az utazás megkezdésétől ő maga sem tudja, hogy mi és miért történik vele. Mi olvasók pedig vele tarthatunk ebben a fantasztikusan izgalmas és tanulságos utazáson.
Találkozunk más bolygón élő lényekkel, a cuki, beszélő homikokkal, akik leginkább hörcsögre hasonlítanak, megismerjük a történetüket, az életüket, a worlockokkal, akik viszont cseppet sem cukik, egy fiatal boszorkánylánnyal, akinek nem mennek a gonosz varázslatok, egy bölcs, öreg teknőssel, aki meglehetősen titokzatos.
Több bolygóra is eljutunk Emilával, miközben megismerjük a kislányt, mert a könyv lapjain az űrbéli kalandok mellett párhuzamosan megismerjük a hétköznapi életét is, a barátait, a testvérét és az édesapját. Megtudjuk, hogy néhány éve elveszítette édesanyját, és ez egy nagyon fájó pont az életében.
Nem is tudom, miként lehetne jellemezni ezt a mesét, mert nem ragad le egyfajta stílusnál, egy témakörnél, egyszerre sci-fi meseregény, mert fantasztikus helyeken járunk az űrben, olyan bolygókra jutunk el, olyan fákat, növényeket, rendszereket ismerünk meg, amik elképesztően érdekesek, különösek, másrészt egy lelki utat is bejárunk Emilával, megismerjük az édesanyjával kapcsolatos érzéseit, érezzük, mennyire nehezen viseli a hiányát, hogy ez a hiány mennyire nehezíti meg a mindennapjait és az édesapjával való kapcsolatára is rányomja a bélyegét.
Ezen kívül nagyon sok érdekes információt olvashatunk az űrről, illetve mindegyik tudományos érdekesség kapcsolódik a tartalomhoz. Minden fejezet elején találunk egy ilyen különleges tudnivalót.
A kedvencem: "A pókháló ötször erősebb, mint az acél, és sokkal rugalmasabb. Egy ceruzavastagságú pókháló elbírna egy utasszállító repülőgépet. Ha a textiliparban pókhálófonalat használnának fel, akkor normális vastagságú, de golyóálló pólókat lehetne gyártani."
Egy nagyon különös, színes, izgalmas történet, mely túlmutat egy egyszerű meseregényen, egy elgondolkodtató, lelki utazás, egy gyászfeldolgozás, gondolkodás az élet olyan kérdésein, amelyek a gyerekek fejében is nap mint nap felbukkanhatnak, egymás és magunk elfogadása. Nagyon sok szép és jó dolgot találtam ebben a könyvben, a különös környezet pedig, amibe a szerző belehelyezte a szép, lírai hangvételben megírt történetet, arra is utalhat, hogy mennyi felfedezni való vár még ránk, érdemes nyitottnak és elfogadónak lenni, meg kell tanulni kiállni magunkért és mindig meg kell hallgatni másokat is. Nem kell egyből világgá szaladni, ha valami problémánk van, mert legtöbbször a közelünkben van a megoldás.
Felnőttként is nagyon élveztem a könyvet.
Az egyszerű, elegáns fekete-fehér illusztrációk jól illeszkedtek Emila bolygóközi kalandjaiba, azaz a könyv témájába.
Bea
"A fákon és a fák között különböző állatok szaladgáltak, Emila számára ismeretlen fajok. Ilyen állatokat még filmen sem látott, misztikusabbak, álomszerűbbek voltak a szokásos szorizoni élőlényeknél. A legtöbbnek vékony, hosszú lába volt, és tejfehér opálosan csillogó bőre. Az egyik úgy nézett ki, mint egy kutya és egy majom keveréke, kétoldalt lelógó bajusszal. A másik gyíkformájú állat testének mindkét végén volt egy feje, a harmadik pedig egy mozgó virágra emlékeztette, szirmokkal, kelyhekkel, de számtalan csáppal és szemmel."
******
"Fedezz fel új dolgokat, tanulj, szárnyalj, nevess!"
*****
"A virágokhoz, növényekhez éppúgy kell beszélni, ahogy az állatokhoz, az emberekhez
vagy egyéb más élőlényekhez. Hidd el, meghálálják a törődést."
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése