Pamela Terry: A szőlő édes íze

Egy könnyed, nyári, vidám regényre számítottam. Talán a gyönyörű borító, a szőlő, abból pedig asszociálva a borra könnyű nyári estéket, vacsorákat, szerelmeket vizionált elém. De nem azt kaptam, hanem egy  családi drámát. Ha a könnyedebb témát kapom, akkor is nagyon örültem volna, hiszen arra számítottam, de így, hogy egy sokkal komolyabb, mélyebb, keserédes, fájdalmas olvasmányt találtam, egy kellemes meglepetés ért. 

Ez a történet egy anya halálával kezdődik. Már a halálának körülményei is rejtélyesek, de az igazi titkok és meglepetések még csak azután következnek. A könyv komorsága ellentétben áll a táj és a leírások szépségével, az anya halála nagyon sok mindent megindít három gyermekében, akiknek életére nagy hatással volt édesanyjuk személye. Kire így, kire úgy.

Elsőként Lila-t ismerjük meg a három testvér közül, aki messzire költözött szülővárosából. Édesapja korai halála után nem találta a helyét, nem érezte szeretve magát, ezért, amint tehette, elhagyta a várost. Anyjuk halála miatt Henry öccse is a déli Wesleyanba utazik, aki szintén nem maradt otthon.

Megismerjük a testvérek életét, ki hogyan és hol él, mi történt velük, életük milyen szakaszában vannak éppen, és hogyan érintette őket édesanyjuk halála. Abigail, aki az édesanyjukkal maradt és legjobb barátnőjeként emlegette, hogyan viseli anyja halálát. És miért olyan titokzatos az egész?

Nagyon szépen megírt könyv, szerettem a szerző stílusát, szépséges leírásait a tájról és a déli város lakóiról, vallás, család, otthon, minden szóba kerül ebben a könyvben, amire nem ilyen módon számítottam, és ezért sokkal jobban megérintett, mintha csak egy könnyed, kis romantikus lett volna. 

A könyv ritmusa is nagyon eltalált, lassan haladtunk előre, lassan állt össze a szőttes, és nem véletlenül említem a szőttest, mert Lila textilművész, akinek az alkotás, a szépség a lételeme. A testvérek kapcsolata nagyon szeretnivaló, ahogyan igyekeznek rábukkanni a titokra, és ahogyan helyt állnak a helyi közösségben, a városka lakói között, vállalva önmagukat és mindent, amit addig nem lehetett. Mintha nem csak titkokat és rejtélyt kaptak volna, hanem szabadságot is azzal, hogy édesanyjukat holtan találták házuk szőlőskertjében. 

Egy szép, látnivalókban és gondolatokban bővelkedő utazásnak is részesei lehetnek a vad és gyönyörű Skóciába, ahol sok mindenre rátalálnak saját magukban és nem csak ők imádják a csodálatos tájat, hanem én is teljesen ott voltam a szerzőnek köszönhetően. 

Megható, keserédes történet egy család szétszakadásáról, csak azért, hogy rájöjjünk, hogy a szeretet, a bizalom és az igazság sok mindent össze tud ragasztani. 

A szerző nagyon jól megragadta a déli kisváros hangulatát, remekül és humorral mutatta be az ott élő embereket, a gondolkodásmódjukat, az élethez való hozzáállásukat, ahol a szőlő édes íze a mindennapok része, és ezt az ízt igyekeznek is minden körülmények között megőrizni. 

A déli meleg szellő, a vasárnapi prédikációk, a forró almás pite, a jeges tea hirtelen vált át Skócia esős, hideg, vad, gyönyörű, ködös tájaiba, éppen úgy, mint ahogy főhőseink éreznek, amint egyre közelebb jutnak a sok éve elhallgatott családi titokhoz, ami sok mindent megmagyaráz. Többek között azt is, hogy mit keresett édesanyjuk éjnek idején a szőlőlugasban.

A családok általában sosem szabályosak és titkok is vannak, manapság is. Az emberek sem tökéletesek, a családi kapcsolatok sem azok. Van ami helyrehozható. Van olyan is, ami helyrehozhatatlan? Ez a szép történet erről szól, a család és barátok melegével bebugyolálva. A végén elszorult torokkal fejeztem be az olvasást, engem nagyon megérintett ez a történet.

Bea

"Vasárnap délelőtt tizenegykor minden vallásos jelentőségével együtt elkezdődött
a szépen szabott kosztümök, vörös rúzsok és a selyemshantungok divatbemutatója.
Harisnya nélkül egy tapodtat sem mentek sehová. Még ahhoz is kiöltöztek,
hogy ruhát vásároljanak, ami mindig is mulattatott."

*****

"Atyám... Lila, hogy lettünk mi negyvenhét évesek?
Mintha csupán múlt héten lett volna, hogy itt hevertünk a padlón,
ebben a szobában, és Billy Joel-lemezeket hallgattunk,
meg a _Glamour_ magazint bújtuk. Most meg nagymama leszek!"

******

Valószínűleg igaz, hogy az egyedüllét súlyosbíthatja az ember különcségeit,
de az is, hogy mivel nincs körülötte más, aki rámutatna létezésükre,
ezek a szeszélyek hamarosan olyan kényelmesen be tudnak épülni a személyiségébe,
hogy teljes megelégedettséghez vezetnek, amely kizárólag abból táplálkozik,
hogy semmire rá sem hederít.