Phaedra Patrick: Kövesd a vágyaid, bárhová vezetnek is, ne add fel soha

Megmondom őszintén, hogy amikor először találkoztam ezzel a könyvvel, azt gondoltam, hogy valamiféle önsegítő könyv és a borítóját sem értem igazán, de nem önsegítő könyv és a borítóját is most, a könyv elolvasása után néztem meg alaposan.

Kellemes meglepetés volt ez a történet, szívmelengető, megrendítő, szórakoztató és nagyon szerethető. 

Arthur Pepper letörten, magányosan és félelemmel telve várja felesége halálának egyéves évfordulóját. Arthur egy éve minden nap ugyanúgy éli az életét, a megszokott szoros napirendje szerint, amitől ritkán tér el, éppen úgy folytatja az életét, ahogyan Miriam életében tették.

Hiába halt meg a felesége egy éve, a férfi nem tudott továbblépni, hiába volt egy jólelkű, gondoskodó szomszédasszonya, Bernadette, aki rendszeresen finom pitékkel látta el és igyekezett gyakran ránézni, a férfi gyakran elbújt inkább előle. 

Ám ezen a napon, ezen az egyéves évfordulón elhatározta, hogy bedobozolja Miriam holmijait, és eladományozza őket. Az egyik csizmában azonban egy ékszerdobozt talált, abban pedig egy karkötőt, amelyen különböző charme-ok, azaz zsuzsuk voltak. (Nekem új volt ennek a szónak a magyar változata, még sosem hallottam. )

Meg merem kockáztatni, hogy Arthur sokban hasonlít egyik kedvenc hősömre, Fredrik Backman Ovejére, éppen annyira szerethető magányos útkereső, mint Ove, talán egy kicsivel több kalanddal. Ezekre a kalandokra pedig a karkötőn talált zsuzsuk vezették el, ugyanis miután megtalálta Miriam karkötőjét, tudni szerette volna a charme-ok történetét. 

Így indul el egy olyan utazásra, amely megváltoztatja az életét, s ahogyan fényt derít minden egyes kis zsuzsu jelentésére és eredetére, úgy változik meg az élete, úgy látja más színben a világot, mintha csak átszállna rá Miriam kalandos életének varázsa, az az élet, amit még az Arthurral való megismerkedése előtt élt.

Ezek a kalandok elgondolkodtatták a férfit, megpróbálta megfejteni, hogy miért nem mesélt neki róluk sosem a felesége, és ezeknek a fényében újraértékelte az életüket, és bizony lelkiismeretfurdalása is támadt, hogy talán nem azt az életet élték, amit Miriam szeretett volna. 

Kutatásai közben különböző emberekkel ismerkedett meg, és ezek az új ismeretségek és beszélgetések önbizalmat adtak neki, magabiztosabbá, nyíltabbá tették. 

Nagyon tetszett nekem Arthur karaktere, aki miközben önmagára talált és felnőtt gyermekeivel is rendezte kapcsolatát, kedves volt és befogadó, valamint nyitott az újra és jólelkű, segítőkész férfi. 

A szomorúság és a remény története volt ez a könyv, egy gyászfeldolgozás és egyben önmegismerés, önfelfedezés, amely  nem csak szomorúsággal és együttérzéssel tölt el bennünket, hanem jó humorával helyenként meg is mosolyogtat. 

Szépen megírt, megindító, szeretni való történet, melyet az Ove és Britt-Marie kedvelőknek is ajánlok. A könyv végére Arthur Pepper nagyon sok mindenre ráébred az életével kapcsolatban, és itt jön a képbe a könyv címadó mondata: Kövesd a vágyaid, bárhová vezetnek is, ne add fel soha. 

Bea

"(...) ne tévedjen el. És ne álljon szóba idegen férfiakkal.
Aztán nézze mindig a dolgok napos oldalát."

*****

"Önmagában az egy kaland, ha az embernek gyerekei vannak és felnőtt lesz."

*****

"De a nap mindig kisüt, kedvesem.
Azt hiszem, most jött el a ideje. Nemsokára megint sütni fog."