Játszik a család: Day & Night és Jinx

 

Day & Night

Ez a játék a tipikus ütésvivős kártyajátékok műfaján csavar egyet. Bár én nem játszottam kifejezetten sokat ezzel a műfajjal, de azért amennyire meg tudom ítélni, sok tekintetben eltér tőlük.

A játékosok hét lappal kezdenek, minden kör elején kiraknak egy kártyát középre a pakliból. Ezután a játékosok mind letesznek maguk elé lefordítva egy-egy lapot ( a kártyákból négy szín van, mindegyik egytől tizenháromig számozott), majd egyszerre felfedik azt. Ezt mégegyszer megismétlik. Ezután következik az ütőszín meghatározása.

Ez attól függ, hogy nappal vagy éjjel van-e körben. Ezt egy kétoldalú kártya jelöli, melynek az egyik oldalán egy nap, a másikon egy hold szimbólum található, a játék során ez bármikor megfordításra kerülhet, amikor a játékosok által kijátszott egy vagy akár több kártyán idő szimbólum található.

Ennek az ütőszín meghatározásában van fontos szerepe, ha ugyanis nappal van, akkor az lesz az ütőszín, amelyik szín asztalon lévő lapjainak összeadásával a legnagyobb értéket kapjuk, míg éjjel az, amelyikkel a legkisebbet. Ez alapján mindenki, aki az adott színből lerakott legalább egyet, az választhat  a kártyák közül (az választhat először, aki legmagasabb értékű lapot rakta az ütőszínben, vagy éjjel esetén a legkisebbet), ezek fognak a játék végén pontot érni, ugyanis a kártyákon lévő csillagszimbólumok határozzák meg, hogy hány pontot érnek.

Ezután a játékosok húznak két kártyát, újat raknak középre és kezdődik a következő kör. A játék addig tart, ameddig el nem fogy a pakli, a végén a legtöbb ponttal rendelkező játékos győz.

Talán elsőre bonyolultnak tűnik a játék, valójában azonban nem az. Persze kell egy két kör, amire belelendül az ember és elkezdi átlátni, hogy mit is kéne csinálnia. Innentől kezdve viszont kifejezetten élvezetes az a folyamat, amikor próbálunk túljárni az ellenfelünk eszén, próbáljuk kiokoskodni az adott napszak illetve a lerakott kártyák alapján, hogy ellenfeleink pontosan mire is játszanak. A napszakok váltakozása egy nagyon fontos tényező a játékban, amit tudatosan befolyásolhatunk is, ezáltal a hátrányunkból hirtelen előnyt kovácsolhatunk.

A kérdés sokszor az, hogy vajon ezzel ellenfeleink is számolnak-e, vajon tudnak-e olyan lapot rakni, amivel megfordíthatják a napszakot. Az nagy segítség, hogy egy körben két kártyát kell lerakni így jobban tudunk következtetni, hogy milyen taktikát követnek ellenfeleink, esetleg módosíthatjuk a sajátunkat. 

Persze tagadhatatlan, hogy van szerepe a szerencsének is a játékban, van, hogy hiába okoskodunk nem jön be az elképzelésünk, vagy a többi játékos azért nem rak olyan kártyát, amilyet mi valószínűnek tartunk, mert nincs olyan a kezében.

Szerintem ez a játék nem való mindenkinek (bár ez elmondható majdnem az összes társasjátékról), de aki szereti az ehhez hasonló kártyajátékokat, annak mindenképpen érdemes kipróbálnia, mert ez egy viszonylag gyorsan pergő, a szabályok megértése után nem túl bonyolult játék, ami ugyanakkor azért szellemi kihívást is nyújt, miközben arra késztet, hogy próbára tedd az előrelátásod és megdolgoztasd az agytekervényeidet.

Bence

Ez az a fajta kártyajáték, ami bár tényleg teljesen egyszerű, mégis nehezebben fogtam fel a játék lényegét. Több kört kellett lejátszanunk, míg megértettem, hogy mennyi az én szerepem a játékban és mennyi a szerencsefaktor és elárulom, hogy eleinte azt sem volt világos, hogy mi is a játék lényege. :D :D

De ez csak az én lassabb felfogásom, vagy inkább másfajta beállítottságomat tükrözi, Bence elsőre értette és taktikázott már az első menetben is. Mondanom sem kell, hogy mindet ő nyerte és ő volt az, akinek a legjobban tetszett a családban ez a játék, tehát mint ahogy ő is leírta, nem való mindenkinek ez a játék, de neki tuti, hogy igen. :D Na jó, a végére már én is élvezettel játszottam. 

Alapjában véve tényleg nem nehéz és érthető játék, de meglehetősen eredeti játékkoncepcióval. 

A grafikája tetszetős, minimalista, nyugalmat árasztó, egyszerű tájképeket és hegyeket ábrázol, többféle színösszeállításban, jó ránézni.

Bea

Jinx

Az előzőhöz képest ez egy jóval egyszerűbb kártyajáték. Hangulatában és egyszerűségében az Uno-ra emlékeztetett. Könnyen megérthető bárki számára, nagyjából három percnyi magyarázat után.

A játék számozott kártyákat tartalmaz egytől hatig, különböző színekben. Az előkészületek során a kártyákat az asztalra helyezzük 4x4-es alakzatban. Ezután a játékosok sorban dobnak a dobókockával és elvehetnek a dobás értékének megfelelő lapot. Ha nem elégedettek a dobással, akkor egyszer újradobhatnak. A kör akkor ér véget, amikor az egyik játékos a dobása után nem tud mit felvenni, vagy, ha elfogynak középről a lapok. 

A megszerzett kártyák a játék végén pontokat érnek, feltéve ha meg tudjuk tartani azokat. A trükk ugyanis az, hogy a kör végén csak akkor maradhatnak nálunk a megszerzett kártyák, ha az asztalról az összes lap fel lett véve az adott színben, amennyiben ez nem teljesült, vissza kell raknunk az adott színből megszerzett kártyáinkat. (Annak a játékosnak, akinél megállt a kör, a legmagasabb értékű lapjától is meg kell válnia.)

A kör végén dönthetünk úgy, hogy megtartjuk és félrerakjuk ezeket a pontot érő lapokat, vagy esetleg egyet vagy akár többet is beváltunk a véletlenszerűen húzott szerencsekártyákra. Ezek tulajdonképpen különleges képességeket adnak, például plusz egy dobást, vagy tetszőlegesen hozzáadhatunk illetve kivonhatunk egyet a dobásunk értékéből és ehhez hasonlók, a lényeg, hogy ezek előnyhöz juttatnak minket a továbbiakban.

Ezek után még két ugyanilyen kört játszunk le (a második végén ugyanúgy szerezhetünk plusz szerencsekártyákat), majd a harmadik kör befejeztével véget ér a játék, a legtöbb pontot gyűjtő játékos nyer.

Látható tehát, hogy egy nagyon egyszerű, pörgős és viszonylag rövid játékról van szó, meglehetősen nagy szerencsefaktorral. Ugyanakkor  tetszik a játéknak az a felvetése, hogy, ha feláldozunk néhány pontot, akkor a későbbiekben nagyobb előnyre tudunk szert tenni, ha úgy vesszük szinte tanulságos lehet a mindennapokra nézve is. 

Ahogy haladunk a körökkel, úgy nyílnak ki a lehetőségek is a szerencsekártyák által a lapok megszerzésére, így amíg az első körben csak néhányat tudunk megszerezni, az utolsóban már jóval többet. A kártyák gyűjtésével is lehet taktikázni, például olyan színből veszünk el, amiből kevés van, vagy olyanból aminek a gyűjtésében a többi játékos is érdekelt, így próbálva biztosítani, hogy a kör végére elfogyjon az adott szín összes lapja. 

Inkább gyerekeknek való, de bárki jól szórakozhat vele.

Bence

Ez egy olyan kártyajáték, amelyben a család minden korosztálya részt vehet, aki ismeri a számokat. Szülő, gyerek, nagyszülő. Semleges témája miatt akár az újfajta társasjátékokkal nem szívesen ismerkedő nagyszülőknek is megfelelő játék lehet egy unokával való közös játékhoz. 

Véleményem szerint bármiféle társasjátékkal érdemes egy nagyszülőnek is megismerkedni, még akkor is, ha elsőre nem feltétlenül érti, mert egy társasparti, de még inkább a rendszeres társasjátékozás alkalmával közelebb kerülhet az unokához, egy út lehet hozzájuk, eltüntetheti a generációs különbségeket.

Nem csak a gyerekektől kell elvárni a tiszteletet egy szülő és nagyszülő felé, hanem fordítva is működnie kellene, meg kell tisztelni a gyerekeket is azzal, hogy érdeklődve és szívesen ülünk le velük társasjátékozni, vagy teszi ezt egy nagyszülő, aki nehezen találja az utat az unokához, vagy éppen nem talál közös beszélgetési pontot. Erre egy társasjátéknál nincs jobb megoldás, észrevétlenül tünteti el határokat, nyitja meg a szíveket és a szájakat. 

Ez a kártyajáték a számolást is észrevétlenül gyakoroltatja a gyerekekkel, teljesen igaz a játszva tanulni kifejezés ebben az esetben. 

Bea