Eleanor H. Porter: Az élet játéka

Kicsit furcsán érzem magam:  eddig én miért nem hallottam erről a könyvről! Akár gyerekkorom kedvenc olvasmánya is lehetett volna, nekem meg most, már jól benne a felnőttkorban kellett vele találkoznom. :D 

Ez semmit nem változtat azon a tényen, hogy mennyire tetszett. A mai nap öröme, hogy olvashattam ezt a könyvet és megmutathatom nektek is. Játsszatok ti is velem, vagyis Pollyannával. Mert Pollyanna játéka az, amit az édesapjától tanult, hogy  mindenben kell találni valamit, aminek örülhetünk. 

Még akkor is, ha nem túl jó dolgok történnek velünk aznap. Akkor is keressük meg, mi az, aminek örülhetünk. Eleanor H. Porter könyve egy szívet, lelket melengető, aranyos mese. Gyerekeknek és felnőtteknek egyaránt ajánlanám, persze, ha még nem találkoztatok vele. Ha találkoztatok, akkor is érdemes időről időre újraolvasni. 

A 11 éves Pollyanna először édesanyját, majd édesapját is elveszíti. Az árva kislányt a távol élő Polly nagynénje fogadja be, aki korán elvesztett édesanyjának a húga. Polly Harrington egyedül él egy szép, nagy házban, jómódú és első gondolatom nem az volt, hogy negyven éves, hanem egy idősebb nagynéninek gondoltam, de aztán rájöttem, hogy egy 11 éves gyerek szemszögéből akár már idősnek is számíthat. 

Pollyt egy szigorú, távolságtartó, szeretet nélküli nőnek ismerhetjük meg a történet kezdetén, de Pollyanna már ekkor sem hajlandó így tekinteni rá, hanem szereti azért, mert befogadta és kedves hozzá mindig, pedig csak egy sivár padlásszobát kapott tőle, de a kislány ebben is megkeresi azt, aminek örülhet. 

Fő bizalmasa a házvezetőnő, Nancy, majd szép lassan megismerkedik a kisváros összes lakójával, és mindenkinek beszél a JÁTÉK-ról és egyre több ember megy bele a kedvéért abba, hogy örömet találjon a napban, mígnem már azt vesszük észre, hogy mindenkinek megváltoztatta az életét ez az energiával, szeretettel teli kislány. 

A mindig vidám és jókedvű Pollyanna mindenki életét felvidítja, a szótlanokat szóra bírja, a betegeket jókedvre deríti, és a szegényeknek is példát mutat és szeretet ad. Lassan a nagynénje szívét is meglágyítja és a történet végére egy teljesen másik Polly nénit ismerhetünk meg, aki végre képes túllépni a múlt sérelmein és rájönni, hogy az élet szép. 

Igaz, ehhez egy tragédia kellett, amiben viszont az egész város egy emberként aggódik Pollyannáért és tudtam én, hogy egy ilyen könyv csak happy enddel végződhet. 

A könyvet 1913-ban írta a szerző, de teljesen könnyen olvasható, nagyon erőteljesek a történetben szereplő karakterek, szinte az én fejem is zsongott Pollyanna állandó nyüzsgésétől és beszélőkéjétől, ugyanakkor imádtam is. Egy szépséges időutazás ez a könyv, megtölti a szívet szeretettel és egyszer csak azt vesszük észre, hogy mi is játsszuk a JÁTÉKOT. 

Például most annak örülök még, hogy megtaláltam youtube-on filmben is Pollyanna történetét és hamarosan meg fogom nézni, hogy összehasonlíthassam a kétféle élményt. 

Ha még nem olvastátok, jó szívvel ajánlom a könyvet, igazán megható és szeretetre méltó történet, tele jó, pozitív érzésekkel.

Bea

"Mindenben kell találni valamit, aminek örülhetünk. 

*****

"Az ember akkor él, ha azt csinálja, amit örömest csinál: ha odakint játszhatok, ha olvasok- persze nem fennhangon -, ha hegyre mászom, vagy Tom bácsival,vagy Nancyval beszélgetek a kertben,  vagy ha kicsit csavaroghatok azokban a gyönyörű utcákban, amelyeken át idejöttem, bekukkanthatok a házakba és megismerkedhetem az emberekkel, akik a házakban laknak. Ha ezt csinálom, akkor élek!"