HUG - Handpan találkozó és életmód tábor

Pápateszér, 2021. augusztus 10-14. 

Már tavalyelőtt is nézegettük, de idén a Művészetek Völgye közben döntöttük el, hogy mindenképpen el kell mennünk. Aztán vágyaink hamar szertefoszlottak, mert elfogytak a jegyek. Gondoltuk, akkor ezzel lezártuk a nyári fesztiválozást, amikor hétfőn a HUG oldalán egy  sztoriban megláttam, hogy kedd reggeltől újabb 10 darab napijegyet lehet majd venni. Mi más, ha nem egy jel, hogy a sors egy újabb lehetőséget adott. Hát így indult. 

Csak félig kellett bepakolni, mert a sátor, takarók, matracok még a csomagtartóban voltak. Mivel nem voltunk még arrafelé, ezért a navigációra hagyatkoztunk, aminek megadtuk, hogy ne vigyen pályán. Hát nem vitt. Vitt helyette olyan zergeb#&@ta utakon, hogy már ott felszökött a vérnyomásom. Sebaj gondoltam, majd lesz mit lehúzni. :)

Megérkeztünk, átvettük a karszalagjainkat, nagyon kedves emberektől, aztán leparkoltunk, sátor fel és indulás felfedezni. A legelső, ami szembetűnt, az az emberek nyugodtsága, a sok mosoly, és az, hogy a találkozások egy nagy öleléssel kezdődtek. (Egyébként mindenkinek tudom ajánlani a hétköznapokra is, hogy többször is öleljétek meg szeretteiteket. A hatás nem fog elmaradni.)

Mivel idén a fesztivál új helyre költözött, ligetes, erdős tanyára, így nem voltak óriási távolságok, viszont annyi mégis volt, hogy a programok ne zavarják egymást. Bár az is igaz, hogy egyszerre nem is nagyon volt párhuzamosan futó koncert, ezzel viszont minden fellépőnek megvolt a kellő közönsége, ami egy óriási dolog szerintem.

Sok fesztiválon találkoztam már azzal a problémával, hogy egy ismert előadó koncertje elszipkázta az embereket a kisebb, ismeretlenebb ámbátor semmivel se rosszabb zenekarok elől. Egy kis lófrálás, nézelődés. bámészkodás, fogdosás, tapizás, csodálkozás, elégedetten bólogatás az árusok standjainál, majd egy jó kávé és egy hambi. Az, hogy nem volt kérdés, hogy vegán kaját/kávét lehet vásárolni, az számunkra egy újabb megerősítés, hogy jó helyen járunk. Kutya, de rengeteg, és mind  jól érezte magát. Igaz, ezt nem kérdeztük meg tőlük, csak úgy átjött.

Vissza a Levegő színpadhoz, ahol már elkezdődött a Virág Tündér meditáció. A sátor megtelt már heverő, lazulni készülő emberkékkel, ezért picit távolabbról a fa árnyékába leülve figyeltük, a relaxáló utazókat. Jövőre befekszünk mi is. 

Őt követte Ramon El Hungaro kiváló handpanjátéka, akire szintén telt sátor volt kíváncsi. Mi meg lassan pakolgattuk magunkat arrébb, ahogy éppen adta az árnyékot a fa. 

Apró időpontváltozás miatt Boka Tummtukoté magával  ragadó, mindenen pengető, doboló, éneklő afro-brazil-karibi performansza jött, mely végén a közönség egy táncoló, mosolygó, önfeledten szórakozó masszává állt össze. Utánozhatatlan, egyszersmind leírhatatlan volt a hangulat. 

Némi harapnivaló, ezúton köszönjük a szomszédainknak a dinnyét, amiből ugyan nem ettünk, de a felajánlás, mint totálisan vadidegeneknek, megint csak tovább töltötte a boldogság poharunkat.

Még egy remek kávé, és már csüccsentünk is a Föld színpad elé, Szabadi Andrea koncertjét hallgatni. Hallásból, internetről már ismertük, de élőben most láttuk először, viszont remélem nem utoljára. Itt már olyan szintre lazultunk hogy vigyázni kellett hogy szét ne essünk (képletesen persze).

Mind ének, mind hangszeres tudás, a legmagasabb fokon, ezzel együtt a hangulat is. Az egész előadásból áradt a nyugalom, a szeretet, ami hamar bekebelezte a közönséget is. Persze, itt most nem egy nagy megfejtést árultam el, hiszen az egész rendezvényt átjárta ez a hangulat. Őket egy újabb handpanvirtuóz, Nadayana követte, akit hallgatva még közelebb kerültünk, hát tulajdonképpen mindenhez és mindenkihez. Nehéz ezt megfogalmazni, de ha ott álltatok/ültetek volna mellettünk, akkor azt mondtam volna, hogy: Na várj  egy kicsit, na, ez az! Érzed? - valahogy így :)

A következő zenekarról semmit nem tudtunk, ezért nem is voltak semmilyen elvárásaink. Samsara Boulevard mantra band. Alapjáraton 4 kiváló és különböző zenei irányzatokból érkező művész, akik most még 2 fővel bővültek. Mivel épp nem volt jobb dolgunk, ezért gondoltuk, elüldögélünk míg itt hallgatjuk őket.

Na ez nagyon hamar véget is ért, mivel egyszerűen ülve nem lehetett hallgatni. Valami láthatatlan erő felkapott minket és táncoltatott, énekeltetett, mosolyogtatott. Nem lehetett ellenállni, bár ez meg se fordult a fejünkben. Sokszor csak egy lassú énekből kezdődő dal, a feléhez elérve átalakult egy olyan lendületes lüktetéssé, ami mindenki zsigereibe beépülve repítette a hallgatóságot. Nem tudom megfogalmazni azt az energiát, boldogságot, nyugalmat, szeretetet, amit ekkorra már átéltünk.

Sajnos a csúszás miatt csak egy rövid visszatapsra maradt idő, és máris pakolt fel az est és a tábor utolsó nagyszínpados fellépője a Manaky zenekar, akik hamisítatlan autentikus reggae zenét játszottak, amely kiváló levezetése volt az előző pörgésnek. Ha nem csíped a reggae-t, itt akkor is mozgott a csípőd. 

Ezután még a pajtában volt 2 fellépő akinek az előadásain lehetett levezetni a felgyűlt energiákat, nevezetesen Tom Vaylo, majd őt követte Obadu. Tom Vaylo szintén felpakolt sokféle hangszert, handpaneket, fuvola, szaxofon, gitár, amiket ötvöz az elektronikával, amiből, megint egy jó kis pörgős táncolósdi alakult, Obadu pedig magyar és román népzenei elemeket kavalon, pásztorfurulyán, fuvolán ötvöz elektronikával.

Itt ezen a ponton fáj a szívem, mert sajnos őt már nem maradt energiánk meghallgatni, de visszakeresve youtubon, azt mondom, hogy nagy kár, hogy elfáradtunk. Legközelebb mindenképp hagyok annyi tartalékot, hogy részese lehessek az ő muzsikájának is.

Reggel hamar kicsalt minket a sátorból a nap hívó szava, így még bejelentkeztem egy utolsó kávéra az indulás előtt, majd szó szerint szedtük a sátrunkat és indulás haza.

Mindenféle statisztikát mellőzve: a tábor zero waste volt, ami annyit jelent, hogy a szemetet ami termeltél, magaddal kellett vinned, ugyanis kihelyezett kukák éppen ebből kifolyólag nem voltak. Ez egy 500 fős rendezvény esetében, mint a mellékelt ábra mutatja, teljesen működőképes. Ha mégsem akartad megoldani, akkor volt lehetőség a flakonokat ledarálni, összepréselni, de nekem úgy tűnt, hogy javarészt mindenki megoldotta magának a szemétkérdést.

Ezek alapján tányért és poharat sem kaptál sehol, amire a szervezők jó előre felhívták a figyelmet. De úgy gondolom, hogy a nagy többségnek az sem okozott gondot. A wc-k sem a szokásos fesztivál toitoi-ok, hanem úgynevezett alomszékek voltak. A zuhanyzók is egymástól jól elszeparáltak, igényesen kialakítottak voltak. 

Összességében, egy hatalmas pozitív energiával, szeretettel, nyugalommal és semmihez nem fogható élménnyel feltöltődve tértünk haza, ami alapján bizton állíthatom, hogy a Hug is belépett az "oda tutira megyünk" eseményeink sorába. :) Köszönjük a szervezőknek a fellépőknek, és a látogatóknak ezt a fantasztikus élményt! 

Namaste

Gábor

Még képek: