Angela Murinai: Mikor feltámad a szél

Nagyon nehéz ez után a könyv után megszólalni. Torokszorító, fájdalmas és megindító olvasmány volt, amely nagyon mélyre hatolt bennem.  Nehéz lélegzetvételekkel haladtam oldalról oldalra, mert tudtam, mi vár a könyvben, tudtam, miről fogok olvasni. 

Egy szülőnek nincs fájdalmasabb dolog az életében, mint elveszíteni a gyermekét. Belegondolok mindhárom gyermekem születése utáni napokba, hetekbe, amikor az éjszaka közepén sokszor odaálltam az ágyuk mellé és figyeltem, hogy lélegeznek-e. Ha nem kaptam meggyőző visszaigazolást, akkor megbökdöstem őket. Amikor megmozdultak, akkor némileg nyugodtabban vissza tudtam feküdni az ágyba, hogy egy kis idő elteltével újra megismételjem. 

Minden anya, apa ismerheti ezt az érzést, és azt is, hogy utána következik egy egész élet ezzel a féltéssel átitatva. Amikor rettegünk egy betegség közben, amikor éjszakákat vagyunk képesek eltölteni egy kórházi széken a gyermekünk mellett, amikor útnak indul az óvodai, iskolai busz és egy kirándulásra viszi őket.

Amikor az első este kimarad, amikor az első randevúra megy, amikor későn jön haza, és amikor elfelejt telefonálni, sorolhatnám még, mindig féltjük őket és aggódunk értük. 

Jó esetben, következik egy egész élet ezekkel az érzésekkel, féltésekkel, aggódásokkal. Angélának nem jutott erre egy egész élet Bencével. Alig 18 évet kaptak ők ketten arra, amire másoknak  jóval több idejük van. 

Murinai Angéla egy máltai nyaralás közben veszítette el legnagyobb fiát, Bencét, aki az öccsével együtt úszni indult a tengerbe, éppúgy, mint előző nap. De aznap Bence nem tért vissza. 

Angéla ezzel a könyvvel emléket állít Bencének, emléket a régi életüknek. Semmit nem akart elfelejteni, nem akarta, hogy a gyógyulási folyamatokkal érzelmek, emlékek vesszenek el, ezért megírta. A könyv az akkori naplórészleteiből és visszaemlékezéseiből született. 

Elmondja, hogy élte túl, hogy élte túl a férje, gyermekei apja és hogy élték át a kisebb fiai bátyjuk elvesztését.  Tragédia, melynek olvastán bennünk ragad a levegő, könnyeinket nyeldesve próbálunk nem belevonódni, nem gondolni a saját gyermekünkre közben. De nem lehet. Ez a könyv leírja a tragédiát, de közben felnyitja a szemünket, rámutat arra, hogy a jelen, a most a fontos, éljünk a mában és ne csak a jövőre készüljünk, ne mindig az lebegjen a szemünk előtt, hogy mit szeretnénk majd, az sokkal fontosabb, hogy mit szeretnénk most.

Angéla őszintesége és nyíltsága tiszteletre méltó. Betekintést enged a családja életébe, a gyermekei születésébe, a házasságába, a gondolataiba, a vágyaiba, álmaiba, terveibe. Két év múlva pedig teljesen egyedül maradt a gyermekeivel, a férjét is elvesztette. 

Ez a könyv egy gyászfeldolgozás, ami segítséget nyújt hasonló helyzetben lévő anyáknak, szerettüket elvesztő embereknek, azonban utat mutathat mindnyájunknak is, a saját érzéseinket, a saját kételyeinket, a saját lelkiismeretfurdalásainkat, a vágyainkat, hibáinkat, gondolatainkat is megtaláljuk benne. Anyaságról, életről, halálról, tervekről, elfogadásról is szól ez a fájdalmas, élet alakította történet, melyből újra és újra ráébredünk arra, amit amúgy tudunk, mégis hajlamosak vagyunk megfeledkezni róla. Hogy mennyire fontosak azok az apró pillanatok, beszélgetések, szeretetmegnyilvánulások, amelyekben mindennap részünk lehet, amiben részünk van. 

Angélának van egy blogja, a Gumiszoba, melyben női szempontok szerint értelmezi a világot. Régóta követem. Bejegyzésem írásának végén tudtam meg, hogy a Gumiszoba blog írója Angela Murinai. De ez semmit nem változtat a leírtakon. 

Drága Angéla!

Minden szeretetem és ölelésem küldöm feléd. Kívánok megnyugtató, simogató, boldogságot adó szélcsendet. 

Szeretettel, 

Bea

"Az igazán fontos dolgokról már csak közhelyekben lehet beszélni,

hiszen minden fontosat elmondtak előttünk mások."

*****

"A szél olykor feltámad, de már rutinosak vagyunk.

Felkapaszkodunk a hátára, és inkább vele szállunk, semmint hagynánk magunkat sodorni.

Olyan nagy vihar, ami azon a titokzatos, meseszerű kis szigeten fújta szét az életünket,

azóta szerencsére nem volt. Olyanból nem is bír el az ember, csak véges számút."

*****

"Az élet most van, itt van, ebben a pillanatban.

Most kell élni, most kell boldognak lenni, szeretni, örömöt, bánatot jól használni.

Ki kell hozni mindenből a legjobbat itt, ezen a világon."