Molnár Piroska: Kvittek vagyunk

Beszélgetőtárs: Bíró Kriszta

Többször is említettem már, hogy szeretem az önéletrajzokat, a riportköteteket, mindig szívesen elolvasom, ha szembejön velem egy olyan, ami érdekesnek, ígéretesnek tűnik.  Molnár Piroska és Bíró Kriszta beszélgetőkönyvére úgy bukkantam rá, hogy Molnár Piroskával láttam a youtube-on egy beszélgetést, amiben nagyon megfogott a személyisége.

És nem feltétlenül azért, mert olyan jól sikerült beszélgetés volt, sőt azt éreztem, mintha a riporter nem találta volna meg az utat Molnár Piroskához, aki nem volt túl csevegő kedvében, vagy nem éppen arról akart beszélgetni, amiről a riporter kérdezte. Nagyon kellemes hangja van, így én bármit szívesen hallgatok tőle. 

Ezután ráakadtam Kadarkai Endre Világtalálkozó című sorozatában is egy beszélgetésre Piroskával, amiben megismertem egy kicsit oldottabb hangulatában is, lenyűgözött a személyisége. 

Később olvasgattam még róla, akkor bukkantam erre a beszélgetőkönyvre, amiben színésztársával, kolleganőjével, Bíró Krisztával beszélget. Meg kellett állapítanom, hogy nem csak élőben, hanem könyvben is egy nagyon egyszerű embernek tűnik, aki ugyanakkor mégis hatalmas egyéniség és egy briliáns tehetség. 

Csak dicsérő szavakat tudok róla írni, nagyon kedves embernek tartom, fantasztikus kisugárzással, úgy, hogy ő nem is akar semmit elérni senkinél, nem akar egy beszélgetés alatt jobb színben tetszelegni, az őszintesége lenyűgöző, szóval egy csoda ő, úgy, ahogy van. 

"Soha nem szerettem magamról beszélni. Rólam beszéljenek a szerepek.
A többihez senkinek semmi köze."

Így kezdődik ez a könyv, amiben aztán mégis megtudunk Molnár Piroskáról nagyon sok mindent. Bíró Kriszta kérdései nyomán elmeséli azt a gazdag életutat, színészi pályát, amit bejárt, azt a szép, fájdalmas életet, amit megélt. 

Olvashatunk gyermekkoráról, szüleiről, bár édesapját, aki orosz hadifogságban vesztette életét, nem ismerte. Piroska világéletében színész szeretett volna lenni, édesanyja mindig elvitte a faluban a heti filmvetítésekre. A kislány Piroska ekkor döntötte el, hogy színész lesz. Korán elkerült otthonról kollégiumba, a középiskola elvégzése után egyből felvették a Színművészetire.

A beszélgetésből kiderül, mit jelent számára a színház, mennyire határozta meg életét az, hogy ő színésznő, melyik színházakban játszott, milyen kapcsolata volt a kollégáival, mit gondol a szerepeiről.

Magánéletéről és annak nagy tragédiájáról is olvashatunk a könyvben, amiről máshol nem találtam ennyi információt. Megtudjuk, hogyan vesztette el egyetlen fiát és miként alakult a kapcsolata a gyermeke apjával, első férjével. Olvasunk arról, hogyan egyeztette össze az anyaságot a színészettel, a házassága miként működött és mit jelentett számára. 

Sokat megtudunk a szerepeiről, a színházi próbákról és nagyon sok pályatársról olvashatunk érdekességet, szeretetre méltó történeteteket. Betekintést nyerünk a színészek életébe, kapcsolataiba, a kulisszák mögé.

Elsőre és helyenként meghökkentő Molnár Piroska őszintesége és nyers válaszai (akárcsak a fentebb említett riportban), de a következő válaszaival már magával is ragadt és szinte faltam a szavait.

Piroska önmaga szerint egy hallgatag, zárkózott ember, nem annyira tréfálkozó, kicsit unalmas. Az első három jellemzővel még egyet is tudok érteni, de az utolsót a legnagyobb mértékben elutasítom. 

Molnár Piroska egyáltalán nem unalmas, hanem egy fantasztikus személyiség, akit lehet tisztelni, csodálni, szeretni, rajongani érte, de egyet biztos nem lehet: megunni. 

Ha szeretitek a színésznőt, vagy szeretnétek megismerni, vagy szeretitek az életrajzokat, a  riportköteteket, akkor jó szívvel ajánlom ezt a könyvet. 

Bea

"Sokáig apám nekem egy fél csizma volt, fölakasztva a spájzban, mert az maradt meg utána, és nagyon pici lába lehetett, ahogyan emlékszem arra a csizmára. Vágyakozva néztem a csizmát, hogy az ott apuka."

*****

"Más lányok már jártak el a vendéglőbe, meg táncolni, és anyám mondta, hogy elviszlek. Mondtam: anyuka, isten ments, én ott unatkozom! Hagyjanak engem békén! Én kinyitom a könyvet, és ott vagyok, ahol akarok, isten ments, hogy engem a kisvendéglőbe vigyenek a hülyék közé. Az nem szórakozás." 

*****

"Egyedül szeret lenni az ember, magányos nem szeret lenni."

*****

"Amikor az ember már ennyi ideje színész, egyre nehezebb eldönteni, hogy mikor önmaga.
Mert ha elkapja a hév, hajlamos arra, hogy játsszon, hogy mindig másnak mutassa magát."