Márai Sándor: A négy évszak

A Füveskönyvet már sok-sok évvel ezelőtt olvastam, így most összehasonlítást egyáltalán nem tudok végezni. Ezt a könyvet úgy nagyjából 8-9 hónapig olvastam. Mindig csak egy kicsit, az ősz viszont éppen őszre esett, így talán még jobban megérintettek bizonyos részek.

A könyv tele van jelölőkkel, nagyon sok mindenről úgy éreztem, mintha nekem írta volna Márai. De azt is tudom, hogy sokan lehetnek így vele, és éppen ebben rejlik a sikere, hogy mindenkihez szól, miközben magáról és a saját tapasztalatairól, élményeiről, gondolatairól ír. 

Nem tudom, hogy van-e megfelelő életkor e könyv olvasásához, ha igen, akkor én éppen abban vagyok/voltam, mikor olvastam. Amikor az ember már elmélkedik sokat, emlékezik, egyszerre néz vissza is, és előre is. 

Találtam sok olyan gondolatot a könyvben, amelyek elgondolkodtattak, voltak olyanok, amelyek egyszerűen csak jólestek a lelkemnek. Néha megijesztett, néha örömet okozott, megállított pillanatok, nagyon szépen megjelenített képek, miközben megismerhettem egy kicsit Márait, az embert. 

Azt az embert, aki ki a jódról is tud írni néhány szép sort, és a lombhoz hasonlítani, aki a tegezésről megmosolyogtató gondolatokat rittyent és következő szösszenetnél már Csehovnál, regényírásnál és az északi fénynél tart. 

És aki a jövőt vizionálva ír a jelenről és múltról, az évszakok múlásáról.

Tisztelt Márai Úr!

Írom önnek 2021-ből, hogy  a világ mit sem változott. Éppen annyira jó és éppen annyira rossz, mint az Ön idejében. Vannak boldog és boldogtalan emberek. Vannak szegény és gazdag emberek. Vannak háborúk. Vannak járványok. De van még irodalom is. Amit már nemcsak könyvekből tudunk olvasni, hanem e-book olvasókon is, vagy akár a mobilunkon is. Ne aggódjon, ha nem tudja, miről beszélek, ezek is olyan dolgok, amik jók is meg rosszak is. Egyszerre. 

Vannak írók is. Írnak jókat és rosszakat is. Van politika. Vannak hős egyetemistáink és van ketté- vagy sokfelé osztódó társadalom is. Ki ezért küzd, ki azért. Az évek, s az évekkel együtt az évszakok most is telnek. Gyorsan? Lassan? Attól függ, honnan nézzük. Kíváncsi vagyok, mit szólna ehhez a mai világhoz. Mit írna róla? Tudna-e örülni még mindig egy fürt szőlőnek, egy új versnek, a nyári napnak, az értelem világosságának? Úgy gondolom, hogy igen, mert ez még mindig az a világ, amiben akadnak olyan pillanatok, amelyek felérnek az örökkévalósággal. Tudom, tudom, ezeket Ön mondta. 

Maradok tisztelettel, B.

Nem elég elmondani a "lényegeset", s nem elég szépen,
művésziesen,bensőségesen elmondani.
Ha épít valaki, nem építheti csak a tornyot és a színesen csempézett fürdőszobát. 

*****

Van, aki stopperórával kezében él, minduntalan célok felé rohan,
és a másodperceket számlálja.
Mások úgy élnek, mint egy fa, nagyon lassan és szívósan,
s tudják, hogy még sok,sok idejük van, évtizedek.

*****

A költészet nemcsak az, amit a költők versbe írnak.
Valami rögzítetlenebb is, ami él a nők mozdulataiban,
az állatok nézésében,az utcák világításában,
egy madár fejtartásában, egy éjszakai fénysugár üzenetében.
Mindez vers, íratlan vers. Néha igazibb, mint az írottak és rímesek.