Laurie Frankel: Mindig ez van

Ez egy erősen elgondolkodtató regény Claude-ról és családjáról. Claude 5 éves, négy nagyobb fiútestvére van, és rendezett, boldog családban nevelkedik, intelligens szülőkkel. Így lehetett a története olyan, amilyen lett. A szerző állítása szerint nem a saját története, de ugyanebben az élethelyzetben van, az ő gyermeke Claude-hoz hasonló, azaz valamikor kisfiú volt, most pedig lány. 

Tehát ha nem is a saját története, de a saját tapasztalatait, a saját megélt élményeit is megírta ebben a könyvben, sok más hasonló sorsú család tapasztalatai mellett. Bár azt állítja a könyv végén, hogy ezek nem az ő tapasztalatai, nem a gyermeke tapasztalatai és nem a gyermeke története, de én ennek ellenére is azt gondolom, hogy Laurie Frankel nem biztos, hogy írt volna ezzel a témával foglalkozó könyvet, ha nem jár ő is hasonló cipőben.

De mindez amúgy nem is lényeges a könyv szempontjából. A történet szerint Claude lényeges és a családja. Négy fiú után Rosie és Penn biztos benne, hogy az ötödik gyermekük lány lesz. Aztán megérkezik Claude, aki már ötévesen szeret lányruhákat viselni és arról álmodozik, hogy ő egy hercegnő.

Édesapja, az író Penn a saját maga által kitalált történettel fekteti le este a fiúkat, amelyben egyszer csak megjelenik a hercegnő és Claude azt veszi észre, hogy ő inkább hercegnő szeretne lenni, mint a herceg. 

Ez a könyv arról szól, hogyan éli meg a család, a szülők, és maga Claude, aki egyre inkább Poppy lesz, ezt a helyzetet. Valóban transznemű-e a gyermekük és hogyan viszonyuljanak ehhez a lehetőséghez? Tartsák titokban, meséljék el a barátaiknak, vállalják fel teljesen nyíltan? Mivel tesznek legjobbat a gyermeküknek, hogyan lesz az élete a legkönnyebb? 

Hamar kiderül, hogy sem így, sem úgy, egyáltalán nem könnyű, bármelyik utat is választják. Ez egy olyan dolog, amiről még az érintetteknek is nagyon sokat kell tanulniuk és tapasztalniuk, ők maguk sem tudják, hogyan viszonyuljanak hozzá. 

A szülők megpróbálják úgy megvédeni a gyermeküket, hogy a liberálisabb Seattle-be költöznek, miközben a többi fiú élete is felborul ezzel a döntéssel és nem is mindannyian örülnek neki. Ez a helyzet a család összes többi tagjának nagyon nehéz. Ha nem titkolják el, akkor azért  éri utol őket előbb-utóbb a kirekesztés, az emberek megütközése, ha pedig eltitkolják, akkor előbb-utóbb kioldódik a bomba időzítője és robban. 

A szerző anyaggyűjtésének, kutatásainak köszönhetően belelátunk abba, hogyan kezelik az amerikai iskolák a transznemű gyermekek integrálását, ami van is, meg nincs is, de mégis inkább sokkal jobban van, mint mondjuk egy magyar iskolában lenne. Ennek ellenére nem egyszerű Poppy helyzete sem az óvodában, sem az iskolában, de mivel egy gyerek, barátai lesznek és megpróbál normális életet élni, a szülei és testvérei pedig támogatják ebben, amennyire csak tudják. 

Ez persze nem ilyen egyszerű, mert közben végigkísérhetjük a szülők vívódásait, hogy mit kellene tenniük, mi lenne a helyes. Támogassák-e Claude Poppyvá alakulását, vagy magyarázzák el neki, hogy a fiúk nem hordanak kislányruhát, és nem viselkednek kislányosan? Poppy ötévesen biztosan tudhatja-e már, hogy fiú vagy lány szeretne lenni, ha most sem tudja eldönteni, hogy mi akar lenni? Tényleg nem tudja eldönteni, vagy a külvilág nyomására, reagálása következtében merülnek fel folyton a kétségei önmagát illetően?

Gondolhatnánk, hogy egy ötéves nem gondolkodik ennyit magáról, de Poppy egy kivételesen intelligens és koraérett gyerek, aki még a szülőknél is nehezebb helyzetben van, őrlődik az érzelmei  és  a társadalom jelzései, reakciói között.

Egy nagyon szép történet ez, ami nem akarja megmondani, hogy mit kell csinálni ilyen esetben. Sőt, azt mutatja meg, hogy mennyire nem fekete és fehér, amikor felmerül valaki életében egy ilyen helyzet, és mennyire megkívánja az összes családtagtól, hogy érzékenyen álljanak az érintett családtag mellé, hogy az továbbra is embernek, esetleg boldog embernek tudja érezni magát. 

Megmutatta, mennyire eltérőek lehet a szülők véleménye a jövőt és a lehetőségeket illetően, mindamellett, hogy mindketten Poppy érdekeit nézték. És bizony én azt éreztem, hogy a többi fiú egy kicsit háttérbe szorult, és miközben Poppyt próbálták segíteni, a többiek sérültek.

Maradt némi hiányérzetem a család gyakorlati, hétköznapi életét illetően, ami nem befolyásolta a könyv élményét, csak elbírtam volna viselni több információt még néhány dologról. 

Szerettem olvasni ezt a könyvet, fantasztikus történet volt egy családról, nehéz, megoldandó feladatokkal és sok-sok csodás pillanattal, szeretettel és szívszorító élethelyzetekkel. 

Bea

"Hogy tanítsa meg az ember a csemetéjét arra, hogy csak az számít,
ami belül van, amikor az igazság az, hogy azzal is nagyon el van
foglalva mindenki,hogy kívülre mit veszel fel?"

*****

...amikor egy kislány farmert akar hordani, és focizni szeretne,

a szülei majd kibújnak a bőrükből, amikor viszont egy kisfiú lányruhát akar hordani,

és babázni szeretne, a szülei terápiára küldik, és benevezik valami tanulmányba."

*****

A félelelem elűzése. Megszelídíteni azt, ami rémisztő, de nem azzal, hogy elrejtjük,

nem azzal, hogy karanténba zárjuk vagy a föld alá temetjük, nem azzal,

hogy eltitkoljuk, hanem azzal, hogy arra intjük önmagunkat, és mindenki mást is,

hogy válasszuk a szeretetet, válasszuk a nyíltságot, hogy gondolkodjunk,

és maradjunk higgadtak. Hogy többféle út is van, nem csupán kettő,

tágabb lehetőségek is léteznek, mint az, hogy titkolni vagy elárulni,

megtéveszteni vagy reményt veszteni, férfi vagy nő, jó vagy rossz.

Középutak. Messzebbre mutató utak.

*****

A regény és az élet között az az egyik különbség, legalábbis ami a gyermeknevelést
illeti,hogy az ember az előbbit veszedelmessé, kiszámíthatatlanná, hajszálon múló,

szívfájdító és katasztrofális dolgokkal telivé szeretné tenni. Az utóbbit viszont?

Az utóbbit a lehető legeseménytelenebbé.