Emma Straub: Nem vagyunk már gyerekek

Nem vagyunk már gyerekek. Ez a mondat nagyon sok mindent jelenthet, nagyon sok mindenre vonatkoztatható. Nem vagyunk már gyerekek, tehát azt jelenti, felnőttünk. A gyerekek szemében a felnőttek a maguk urai, tudják, mikor mit és miért csinálnak, bármit megtehetnek, amit csak akarnak, nem mondja meg nekik senki, hogy ezt vagy azt nem szabad, ezt ne tedd, ne mondd, ne élj így vagy úgy. 

És mégis..., legtöbbször az ember felnőve sem érzi magát szabadnak, mert nem mer felvállalni a nyilvánosság előtt dolgokat, de sokszor még önmaga előtt sem. Tart a társadalom ítéletétől, véleményétől, pedig ha valaki bajba kerül, beteg lesz, komoly családi problémája lesz, esetleg tragédiát él át, akkor úgy igazából magára marad legtöbbször. A társadalom olyankor csak sajnálkozik, hogy így szegény, meg úgy szegény és örül, hogy nem vele történik.

Így járt a könyv főhőse, a 68 éves Astrid Strick is, aki szemtanúja lett annak, hogy Barbara Baker életét vesztette egy halálos balesetben, amikor elütötte az iskolabusz. Astridban nagyon sok gondolat felmerült a baleset után, többek között az is, hogy akár ő is feküdhetne ott holtan az úttesten, és arra az elhatározásra jutott, hogy ideje felvállalni a dolgokat, ideje az őszinteségnek és nem álszent módon élni tovább. 

Elsőként gyermekeinek mutatja be szerelmét, a fodrász Birdie-t, majd lassan a kisváros előtt sem titkolja tovább a kapcsolatukat, úgy gondolja, talán elég felnőtt már hozzá, hogy vállalja nyíltan az érzelmeit és az életét. 

Mint ahogyan a gyermekei sem gyerekek már, mindannyian felnőttek, ezért minden bizonnyal el tudják fogadni anyjuk nem mindennapi, váratlan szerelmét.  Mindhárom felnőtt gyermekének is megvan a maga problémája, a legnagyobb fiú sikeres üzletember, mégis önbizalomhiányban telnek a napjai, nagyon vágyik az elismerésre, az anyja elismerésére. 

A legkisebb fiú valamikor sikeres színész volt, boldog házasságban él, mégis a vidéki nagymamához, Astridhoz küldi a tinédzser lányát, amikor iskolájában nehéz ügyek merülnek fel vele kapcsolatban. Cecelia szeret Astridnál lenni, bár nagyon hiányoznak neki a szülei és nagyon szenved attól, ami az iskolájában történt vele. Szerencsére talál egy barátot Claphamban, ami megkönnyíti egy kissé a nehéz helyzetet, amibe került, hiszen van kinek kiöntenie a szívét. Miközben pedig attól retteg, hogy nehogy megismétlődjön vele az, amiről nem is ő tehetett és hibás sem volt benne. De akkor a szülei miért küldték el maguktól? Egy kedves kamaszlány, aki magára maradt egy nehéz helyzetben. 

Astrid középső gyermeke is felnőtt nő, Porter kecskesajtjai keresett és sikeres termékek a városkában, de neki is megvannak a maga problémái, hiányzik a hirtelen elvesztett édesapja, hiányzik az anyja szeretete és közvetlensége és még sok minden más is. 

Nagyon örülök, hogy ismét leírhatom ezt: IMÁDTAM ezt a könyvet! Egy család életén keresztül számos komoly és nehéz témát dolgoz fel, elgondolkodtató, de mégis könnyed és szórakoztató  módon. 

Halál, öregedés, szerelem, iskolai zaklatás, feldolgozatlan traumák, közvetlenség, őszinteség hiánya. Mindenféle témát találunk ebben a történetben, miközben a szereplőkkel együtt döbbenünk rá a dolgokra, világosodunk meg, a saját életünket is nagyító alá vehetjük kicsit. 

Szeretem az ilyen jellegű könyveket, mert mindig egy kis bátorságot, biztatást adnak, motiválnak, ráébresztenek nagy igazságokra, amiket szeretünk a szőnyeg alá söpörni. Legyünk bátrak, őszinték, nyitottak, toleránsak, éljünk a mának, és ne legyenek titkaink, vállaljuk fel az életünket, küzdjünk magunkért, de akár másokért is. Hogy ezt meg tudjuk-e tenni, attól függ, mennyire nőttünk fel, mennyire nem vagyunk már gyerekek. 

Gondolatok, érzelmek, szimpatikus, szerethető karakterek, hibák és jóvátételek, belső vívódások, szülők és gyerekek, kapcsolatok és emlékek. Jó stílusban, jó humorral megírt, kellemes, keserédes olvasmány. 

Bea

"A középső gyereknél senki nem emlékezett semmire, csak ködös képek maradtak,
jóformán annyi, hogy Porter is ott volt."

*****

"Nagyszülőnek lenni azért áldás, mert az ember már tisztában van
az összes teendőjével, és van is ideje, hogy elvégezze őket."

******

"Mint plüssállatnak  egy kamasz ágyán, meg voltak számlálva a napjai."

*****

"A felnőtté válás nagyrészt arról szól, hogy az ember elhatárolja magát
a gyerekkori élményeitől, és úgy tesz, mintha nem számítanának,
utána pedig lassan ráébred, hogy pedig csakis ezek a fontosak,
mert kilencven százalékban  ezek határozzák meg, ki ő."

******

"Mi a különbség a tested és az agyad között? Semmi? Minden?

Mi a különbség aközött, ami vagy, és amit állítasz magadról?

Mi a különbség a hazugság és a titok között?

Mi a különbség a félelem és a szégyenérzet között?

Mi a különbség a belül és a kívül között?"