Virginie Grimaldi: Merci, nagyik!

Virgine Grimalditól ez a második olvasásom és az elolvasott két könyve alapján több következtetést is le tudok vonni. Először is azt, hogy mindkét könyve végén volt egy meglepő fordulat, egy csavar, amit tulajdonképpen végig éreztetett egy kicsit a könyvben, mert mintha nem lett volna valami teljesen kerek, mintha egy információ hiányzott volna, de azért annyire nem, hogy ez zavarja a könyv élvezetét és akkor már bele is nyugodtál, hogy oké, akkor hagyjuk ezt a dolgot, élvezzük a könyvet. Aztán a végén, bummmm! Áll leesik, szemöldök felszalad. 

Kicsit hitetlenkedsz, kicsit gondolkozol, hogy ez most hiteles, vagy jó-e, vagy mennyire kellett egyáltalán, mert a történet enélkül is remek volt, de aztán mégis megállapítod, hogy Virginie Grimaldi könyveit érdemes volt elolvasnod, mert egy különleges élményt kaptál tőle. 

De kezdjük az elején. A történet Juliával kezdődik, aki elvesztette édesapját és szeretett nagymamáját és még a barátja is faképnél hagyja. A lány feladja addigi életét és a következő nyolc hónapban egy öregek otthonában vállal állást. A szülési szabadságra készülő pszichológust fogja helyettesíteni. 

Az elején ő sem tudja, mit keres itt és nekünk olvasóknak is meglehetősen furcsa, hogy Julia Biarritzban, ebben a kisvárosban született, itt él az édesanyja és ő mégis titokban tartja, hogy ebbe a városba, és ebbe az öregek otthonába jött dolgozni, és amikor egyszer meglátogatja az édesanyját, egy szót sem szól arról, hogy nem akkor érkezett a repülővel. 

Juliával együtt ismerjük meg a Tamaris Idősek Otthona dolgozóit, leendő kollegáit és a lakóit. Egyszerre örömteli és fájdalmas dolog ez, mert ahol idősek vannak, ott természetesen jelen vannak betegségek, fájdalmak, halál, de mégsem ezek a nehéz dolgok uralkodnak a könyv hangulatán, hanem egy szeretettel teli légkör, vidámsággal és életörömmel. 

Ezek az idős emberek, akiket megismerünk, tele vannak energiával és jókedvvel, legalábbis többségük, az életük során megszerzett tapasztalataikat kamatoztatva, abból tanulva szeretnék életük utolsó szakaszát eltölteni, nagyon szeretnivaló karakterek voltak.

Julia is szimpatikus teremtés volt, könnyen barátkozott, benne volt a bolondságokban is, és nagyon segítőkész a lakókkal, segített a magánéletük ügyes-bajos dolgaiban is. Miközben a szakítása fájdalmát próbálta feledni, tudott együtt örülni a munkatársaival, akikből hamar a barátai lettek és az otthon lakóinak is osztozott az örömeiben. 

Vicces, felemelő, érzelmekkel teli, szívmelengető történet, nagyon élveztem azt az időt, amit a Tamaris Idősotthonban töltöttem. Kedves, könnyed és mégis komoly, szórakoztató.

"Az öregek és a kisbabák pont egyformák.
Nincs hajuk, nincsenek fogaik, cserélni kell a pelenkájukat,
főzeléket esznek, és nem mindig értjük, amit mondanak.
És mégis nagyon szeretjük őket."

*****

"Nem hagyom, hogy egy kimondhatatlan nevű betegség változtasson rajtam.
Egyesek azt mondják, az öregség hajótörés, én meg azt gondolom, hogy egy lehetőség.
Megtiszteltetés. Nem jár alanyi jogon mindenkinek."

*****

"Van egy mondás, ami szerint amit akarunk, azt meg is tudjuk tenni.
Nyilvánvaló, hogy amit nem akarunk, azt is."

Virginie Grimaldi: Csillagfényes utazás

Ezt a könyvet olvastam elsőként a szerzőtől, mely teljesen más téma, mégis hasonlóan keserédes, vicces és kedves könyv volt. Ennek a történetnek a főszerepében egy anyáról és két lányáról olvashatunk. 

Anna Franciaországban él és válása óta egyedül neveli két tizenéves lányát, Lilyt és Chloét. A lányok az apjukkal csak telefonon tartják a kapcsolatot. Anna éjt nappallá téve dolgozik, a lányaival alig tud időt tölteni, adósságaik, fizetetlen számláik vannak, amikor még a munkahelyéről is elküldik. Annának sikerült egy kis végkielégítést kiharcolnia, amiből rendezheti az adósságait.

Némi vívódás után azonban úgy dönt, hogy teljesíti az egyik vágyát és utazni fog. Méghozzá a lányaival, talán sikerül újból közel kerülniük egymáshoz. Ehhez hozzásegítette nagymamája, aki azt kérte Annától, hogy vigye el a nagypapa hamvait és szórja szét az Északi fény alatt. Anna tehát elindul a 17 éves önértékelési zavarokkal küszködő Chloé és a 12 éves, tehetséges írópalánta Lily  társaságában egy lakóautóval. 

A történetet három szemszögből követhetjük. Egyrészt Anna gondolataival ismerhetjük meg az utazást, majd Chloé bejegyzéseit olvashatjuk, végül a 12 éves Lily naplójegyzetei színesítik a leírásokat, ami nagyon vicces és kedves.

Sokat nevettem ezen a történeten és legalább annyiszor meghatódtam és megkönnyeztem. Ez a történet is éppen annyira könnyed és humoros, mint a Merci, nagyik!, mégis komoly témákat érint. 

Szeretem az írónő eredeti stílusát, fanyar humorát. Barátságról, szeretetről, anyaságról, útkeresésről, önmagunk megtalálásáról, utazásról szól a könyv, jó szívvel ajánlom mindkét könyvét. A Merci, nagyik! megfilmesítési jogai már el is keltek, egy nagyon szép film lehet belőle. 

Bea