Vámos Miklós: Apák könyve

Ezt a könyvet az első megjelenésekor, pontosan 21 éve olvastam először. Nem ez volt az első Vámos könyvem, de valahol ott volt az elején. Évekig egyik kedvenc könyvemként emlegettem, ha valaki megkérdezte, egyből rávágtam, hogy ez az egyik. Közben eltelt 20-21 év, és a könyv ismét megjelent az Athenaeum Kiadónál. Elgondolkoztam azon, hogy mondhatok-e valamit kedvenc könyvemnek, amikor már jó régen, 21 éve olvastam, és nem tudnám meggyőzően elmesélni, hogy miről szól.

Persze, úgy nagyvonalakban megvolt a könyv, de tudnom kellett, hogy most milyen hatást vált ki belőlem, mert bár akkor is rendesen felnőtt voltam már, amikor először olvastam, de azóta még felnőttebb lettebb, ha lehet ilyet mondani. :D

Ritkán olvasok újra könyvet, pedig elég sokat szeretnék, de mindig elcsábulok az új megjelenéseknek és csak terv marad sok régi kedvencemnek a mégegyszeri elolvasása. De VM könyve talán elindít az újraolvasások útján, mert bebizonyosodott, hogy igencsak érdemes. Ugyanaz a könyv, ugyanaz a történet, mégis teljesen más érzéseket, gondolatokat fedeztem fel magamban az olvasása közben.

Plusz élmény volt, hogy valahogy ismerős volt az egész. Mert ugyan nem emlékeztem az eseményekre, a történet folyamára, de mégis régi ismerősként éreztem magam a szereplők között. 

Fiatalabb felnőtt koromban egy letehetetlen, fantasztikusan kalandos, tekervényes, jól kitalált történetnek gondoltam, ahol faltam az oldalakat, imádtam, ahogy egyik szereplő életébe sem kell beleunnom, mert szaladt az idő, pörögtek az események, mindig történt valami érdekes, és már ott is voltam egy következő életben, egy következő karakternél, egy következő fiúnál, egy következő apánál, egy újabb főszereplőnél.

A könyv ugyanis 12 generáció története, 12 apa élete, mely mindegyike a következő csillagjegyben született. Volt egy különleges múltba-jövőbe látó képességük, mely mindig a legnagyobb fiúra szállt tovább, volt aki, tudta ezt használni valamire és volt, aki számára nem igazán jelentett sem könnyebbséget, sem  segítséget, de még a tisztánlátást is inkább megzavarta, mint segítette. 

Mai felnőtt-felnőttként is nagyon élveztem a könyvet és megmarad a kedvenc kategóriában. Most azonban teljesen más gondolatok jártak a fejemben. Először is: sokkal jobban megérintettek ezeknek a férfiaknak és családjaiknak a tragédiái, a félbeszakadt, félresikerült életei, most sajnálat és együttérzés ébredt bennem irántuk és szívesebben olvastam volna, ha egyeseknek hosszabb és sikeresebb életük van, ha az apa-fia kapcsolatok problémamentesek és szeretetteljesek, és mindenki megtalálja a helyét a maga és családja életében. 

Ezen régen csak megvontam a vállam, és azt mondtam, oké, nyargaljunk tovább. Most pedig lelassultam volna, szerettem volna, ha boldogság és siker koronázza a hőseink életét, ha abban a kicsivel több, mint 300 évben mindenkinek remekül alakul a sorsa. Valahogy mostanában érzékenyebb vagyok erre, talán azért, mert most már tudom, hogy nem mindig van így. Jobban a szívemre vettem ezeknek az embereknek a kudarcait és fájdalmait. Talán régen a kalandossága fogott meg a könyvnek, most pedig az érzelmeimre hatott sokkal jobban. 

Az biztos,  ez a könyv egy olyan időutazás, amelyben nem csak az események történeti vonalán utazhatunk, hanem a nyelvhasználat, a társadalmi szokások és megítélések változását is figyelemmel kísérhetjük. Sajnálom, hogy szinte minden apa váratlan, nem túl szép halált hal a történetben, de ez is forgatja a könyv malomkerekét, mert azt várjuk, hogy majd a következő férfi-apa-fiú élete majd jobb, eredményesebb, szebb és boldogabb lesz. 

Az apák könyve egy napló volt, melyet minden elsőszülött vezetett, mely hol eltűnt, hol előkerült, hol újat indítottak, sőt megsemmisült, de mindenképpen fontos eleme volt a történetnek. A könyv végén nekem hiányoztak a naplók, bár a hiányuk kétségtelenül, mintha egy optimista végkicsengést adott volna a történetnek, az elsőszülöttek megszabadultak a  múlt árnyékaitól, tiszta lappal  indulhatnak, olyannyira, hogy már a múltba-jövőbe látás képessége is csak gyengén és akadozva működik. 

Remek 300 év volt ez Vámos Miklóssal, és bár a történet a  Csillag/Stern/Sternovszky család  története, ott van benne a szerző története is, az édesapjának a története, és a sajátja is, mindezek mellett pedig a fanyar humora. Írtam fentebb, hogy sajnáltam  és szántam ezeket a férfiakat, ez igaz, de ugyanakkor mégsem zokogtam sorsuk felett, mert VM a humorával és kiváló stílusával megteremtette az egyensúlyt. 

A jubileumi kiadás végén olvashatunk egy jubileumi morfondírt a szerzőtől, amiben arról gondolkodik nekünk, hogy mit is érez azzal kapcsolatban, hogy ezt a könyvét fő művének tartják külföldön és belföldön, és igenis időnként bepötyögi a Google-ba, hogy 'apák könyve', majd elképeszti a 299000 találat. Nos, kedves VM, nem tudom, hogy az én bejegyzésemet kidobja-e a Google, de szeretném elmondani, hogy ez a könyv 21 év elteltével is erősen hatott rám, jó volt belefeledkezni és teljesen más üzenetet véltem felfedezni benne, mint egykor. Éppen ettől jó. 

Szintén egy érdekesség a könyv végén a "Rövid útmutató az Apák könyve  fordításához bármely nyelvre avagy miként fordítható le az Apák könyve a legjobban és a legegyszerűbben." 1. pontja: Olvassa el a regényt. Vámos Miklós még egy útmutatóban is megcsillogtatja finom humorát, amiről nem is lehet eldönteni, hogy annak szánta-e vagy sem. 

De olvashatunk még itt arról is, hogy a szerző 7 évig gyűjtötte könyvéhez az anyagot, internet nem lévén, napokat üldögélt az Országgyűlési Könyvtárban és jegyzetelt szorgalmasan, majd más könyvtárakban is ugyanezt tette. Három évig írta manuálisan a könyvet, ami tehát 10 évig készült. 

VM marad a kedvenceim között, az Apák könyve szintén. Még az is lehet, 21 év múlva újra elolvasom. 

Bea