Morgan Larsson: Az utolsó szög

Koporsókészítés svéd módra

Kezdem azzal, hogy mit gondoltam legelőször erről a könyvről, csak amikor megláttam a címet és a borítót. Azt gondoltam, hogy nagyon érdekesen hangzik, izgalmas a borító és mindenképpen olvasni szeretném. Aztán meg elgondolkodtam ezen: "Halálosan vicces könyv a skandináv humor kedvelőinek." Szeretem a humort, még az abszurd humort is, de azért nem lesz-e sok.

Ebben a könyvben koporsókészítő tanfolyamon vesznek részt a szereplők, mégis vicces, hmmm - köszönöm, inkább mégsem olvasom. Majd mivel néhány nap múlva sem hagyott békén a könyv olvasásának gondolata, bekukkantottam a molyra, ott miként vélekednek a könyvről. Persze, ez sem mindig mérvadó, mert volt már olyan magas százalékon álló könyv, ami nekem nem jött be, és fordítva is előfordult.

De akkor megláttam egy figyeltemet, akivel hasonló az ízlésünk, és neki is tetszett már olyan könyv, ami sokaknak nem, nekem pedig igen, és láttam, hogy 4,5 csillagra értékelte ezt a könyvet, pluszban még Fredrik Backman könyveihez hasonlította, akkort több már nem kellett nekem, hiszen Backman a kedvencem és már sejtettem, hogy jó lesz ez a könyv.

Ennyi bevezető után akkor most már tudjátok is meg, tényleg jó volt ez a könyv!! Nagyon örülök, hogy elolvastam. Gyönyörűszép környezetben, kissé morbid keretek között, ami a könyvben már annyira nem is tűnik morbidnak, megismerünk egy csapat embert, akik kiválasztásra kerültek a jelentkezők közül, és részt vehetnek a koporsókészítő tanfolyamon. 

Először csak felületesen ismerjük meg őket, mint ahogy első találkozáskor lehet, majd lassan egyre jobban. Megtudjuk mindegyikőjük motivációját, miért jelentkeztek a tanfolyamra. A papír szerinti motivációt és a valódit is, mert vannak, akik saját maguknak sem vallják be életük nagy kérdéseit és nem beszélnek a problémáikról.

A tanfolyam egy szigeten zajlik, ami Samuel Miller, a tanfolyam kitalálójának a tulajdona. Neki is megvan a saját motivációja, amiért kitalálta ezt az egészet. Ő választja ki a résztvevőket is, akiket aztán egytől egyig a szívünkbe zárhatunk. Van akit jobban, van akit kevésbé szeretünk majd meg, de mindenkiben megérezzük az esendőségét, az emberi gyarlóságát, és ez feltámasztja bennünk az együttérzést és az empátiát, még a nem túl szimpatikus szereplők iránt is. 

A tanfolyam legidősebb résztvevői Agnes és Tom, a 71 és 74 éves házaspár, akik Pamacs nevű kutyájukkal érkeznek a szigetre. Vicces momentum, amikor kiderül, hogy miért is jelentkezett Agnes tulajdonképpen Samuel felhívására. Agnes tyúkanyóként vonzza maga köré a többieket, mindenkihez van kedves szava és mindenki támaszra lelhet benne. Tom nem ennyire nyitottan érkezik, de a szigeten töltött két hét az ő életét gyökeresen megváltoztatja.

Mint ahogy mindannyiuk életét megváltoztatja az, hogy kiszakadnak a hétköznapok taposómalmából és a mindennapi koporsókészítés alkalmával közelebb kerülnek a halál gondolatához, megpróbálják azt másként szemlélni, mint egy abszurd foglalatosságot, és mindannyiuk lelkében olyan kapuk nyílnak meg, amelyekről talán ők maguk sem tudtak, vagy ha igen, akkor igyekeztek jó mélyre eltemetni.

Lina és Omar, a 37 éves házaspár teljesen más szándékkal érkezett. Lina ápoló egy hospice házban, ahol mindennapos a halál és azt gondolta, hogy a koporsókészítés által közelebb kerülhet ápoltjai lelkiállapotához, hogy még jobban tudjon nekik segíteni a búcsúzásban. Férje Omar egy visszavonult profi focista, aki csak elkíséri a feleségét. Látszólag ennyi, de tartogatnak ők is meglepetéseket. 

A többieket nem mutatom be, elég annyi, hogy mindannyian izgalmas és érdekes egyéniségek. Első látszatra, unalmas, hétköznapi emberek is lehetnének, de ahogy jobban megismerjük őket, rájövünk, hogy mindannyiukban van valami különleges, mint ahogyan minden emberben megtalálhatjuk a különlegeset, az egyedit, ha odafigyelünk rájuk és valóban érdekelnek bennünket.

Ezen a szigeten úgy alakultak a dolgok, hogy mindenki odafigyelt a másikra, összekovácsolódott a csapat, együtt sírtak és együtt nevettek. Mint ahogyan, mi olvasók is fogjuk ezt a könyv olvasása közben, még akkor is, ha Morgan Larsson egyáltalán nem szaggatja meg a szívünket és nem megy bele sokszor részletesen a dolgokba, mintha néha túl gyorsan szaladnánk át az eseményeken, amelyekben még benne maradnánk szívesen.

Ettől és a kicsit fekete humortól egy könnyen olvasható, érdekes, keserédes, nagyon szeretni való történet, mert egyáltalán nem baj az, ha nem mindig szakad meg a szívünk olvasás közben, de azért szaladgálnak bennünk az érzelmek oda és vissza. A vidámságtól a szomorúságig minden lépcsőfokot megjárhatunk ezzel a regénnyel, remek karaktereivel és a kerek történetével.

Azt hiszem, én is meg tudom erősíteni, hogy Fredrik Backman rajongóknak is kedvére lehet ez a regény. Én nagyon szerettem olvasni, sajnáltam, amikor véget ér. Vannak könyvek, amelyeknek várod a végét, kíváncsi vagy a végkifejletre és vannak olyanok, amelyekben egyszerűen csak jó benne lenni. Ebben maradtam volna még.

"Ha az ember az ajtót beszögelve próbálja kizárni a véletlent, a véletlen ledönti a falat.
Ennyi erővel akár résnyire is hagyhatja már rögtön az elején."

*****

"Annyira szerelmes vagyok, hogy minden felszínes táncdal a szerelemről
vegytiszta igazságnak hat, (…)"

******

"Szeretni áldás. Viszontszeretve lenni már csak a ráadás.
Ne késlekedjen! Ragadja meg a lehetőséget, amíg még él!"

*****

"Ha egy növény nem kapja meg, amire szüksége  van, elhervad.
A világon semmi nem tud rávenni egy szomjazó virágot, hogy tegyen úgy,
mintha minden rendben lenne.
A legjobban a virágokban nem a színpompájukat vagy az illatukat szeretem,
hanem az őszinteségüket. Hogy mindig igazat mondanak."