Egy régi világ emlékei, avagy boldog szülinapot Anyukám!

Úgy volt, hogy a mai napon összegyűlik a család és megünnepeljük anyukám kerek szülinapját. Itthon sütünk, főzünk, mert étterembe nem tudunk menni, majd az ünnepi ebéd után elmegyünk egy jó kis hegyi túrára, sétálgatunk Sopronban, este pedig házi koncertet adnak a fiúk az ünnepeltnek és a többi jelenlévőnek. Nem valami hatalmas bulira kell gondolni, kilencen lettünk volna, a kutyákkal együtt tizennégyen. 

Vártuk, tervezgettük, de néhány hete úgy döntöttünk, hogy elhalasztjuk  és ezt a tavaszi szülinapot, valamint az összes többi családi tavaszi szüli- és névnapot ebben az évben nyáron ünnepeljük meg. A biztonság kedvéért. 

Viszont éppen elkészült Bence az illusztrációkkal ehhez a bejegyzéshez, így ezzel  egy kicsit mégis ünnepire varázsoljuk ezt a szombatot, és ezzel kívánunk boldog szülinapot is egyben anyukámnak. Mint már írtam róla, édesanyám és az öccse, a nagybátyám nekiláttak papírra vetni a családi történeteiket, amikből már olvashattatok korábban itt a blogon.

IDE KATTINTVA a régi karácsonyokról olvashattok.

IDE KATTINTVA pedig az aratásról és kenyérsütésről, ahogy anyukám és nagybátyám elmesélte.

Most pedig anyukám írását olvassátok szeretettel, egy kis nosztalgiázás az elmúlt évekről, amikor sokkal nehezebb volt az élet, mint manapság és mégis szép emlékekkel teli, nemcsak nekik, hanem nekünk gyermekeiknek, unokáiknak is. 

Az ötvenes évek vége, hatvanas évek eleje nagyon szegény világ volt falun. A háború után mindenki gazdálkodott a pár hold földecskéjén, volt egy-két állata és saját maga gyarapította az állományát. Tavasszal miután kitojták magukat a tyúkok, elkezdtek kotlani, vagyis már nem akartak leszállni a tojófészekről. Akkor Anyám összeszedett 19-23 szép nagy tojást (ez a tyúk, kotló nagyságától függött), alárakta a kotló alá és mindennap egyszer levette a fészekről enni, inni és ő addig megmozgatta a tojásokat.

Mikor eltelt másfél hét, 12 nap, akkor langyos vízbe tettük a tojásokat és amelyik a vízben megmozdult, abban biztos, hogy kiscsirke volt. Akadt 1-2 darab, ami feljött a víz tetejére, azokat már nem rakta vissza a fészekbe. 21 nap után elkezdtek kibújni a kiscsirkék. Vizesek, nedvesek voltak, ezeket kiszedte a kotló alól egy szakajtó kosárba, puha meleg takaróba rakta, hogy megszáradjanak a kis tollpihéik. Mikor kikelt mind, akkor visszaadta őket a kotlónak, aki maga alá gyűjtötte őket.

18-20 csibe is kikelt egy-egy kotló alatt, volt, hogy öt kotlót is megültettünk. Olyan is előfordult, hogy kacsatojást tettek alá, csak abból kevesebbet, mert azok nagyobbak voltak és a kotló nem bírta volna mindent melegíteni, ezért abból csak kb. 15 tojást raktak egy kotló alá. 

És tudtátok-e, hogy ezek 28 napra keltek ki? Ezeket mindig feljegyeztük a falinaptárba vagy a Kálvin Kalendáriumba, hogy melyik kotló alá mikor rakták a tojásokat és mikor kell nekik kikelni.  Ugyanúgy 28 napra keltek ki a libák is. Volt úgy, hogy a liba is megült, de ha nem, ezeket a nagy libatojásokat is a tyúk alá rakták, de ebből már csak 9-11 darabot és ha kikelt 6-8, az már sikeres volt. 

Voltak disznók és malacok is, meg tehenek. Sőt, Apám bikát is hizlalt. Ez általában nagyon  hamis jószág volt, mindig csak az istállóban állt, reggel és este ki kellett szedni alóla a ganét és friss szalmával bealjazni, de ezt nem bízták soha ránk. Még az etetését sem, vagy ha igen, akkor csak messziről dobtuk  elé az eledelt. 

Apám az állattartásból keresett pénzből meg is vette az  utcában az első rádiót. Feltették egy polcra, mikor bekapcsoltuk, egy zöld lámpa világított rajta. Mi, gyerekek ott kukucskáltunk, hátha meglátunk benne valami kicsike emberkét. (Jó, hogy kíváncsiságból szét nem szedtük.)

Miklósi Terca néni, aki olyan süket volt, mint az ágyú és nagyon öreg, alaphangon volt egyfajta morgása, gyakran üldögélt nálunk, sokszor reggeltől estig. Valamilyen távoli rokonunk lehetett.  Előfordult, hogy segített tengerit morzsolni, csomózni és még amit tudott. 

Amikor látta, hogy a rádión kigyulladt a zöld lámpa, mindig ezt mondta: - Na, hazajöttek mán'! Ilyenkor mindig csendre intettük, mert rádiót szerettünk volna hallgatni, nem pedig őt. 

Voltak benne hírek, beszélgetések, zene, néha sikerült nagyon sistergősen befogni a Szabad Európa rádióadót, ezeket a híreket nagyon figyelték a felnőttek, mert több szomszéd is jött esténként rádiót hallgatni. 

Német Lehel énekelte a "Reszket a hold a tó vizén" című számot, ezt akkor kívülről tudtuk és mikor mentünk libát legeltetni énekeltük és tanítottuk egymást táncolni, ott kint a libalegelőn. 

Aztán a 60-as évek elején elkezdték szervezni a termelőszövetkezeteket (tsz-eket). Agitátorok jártak a faluban azokhoz a házakhoz, akik még nem léptek be és elmondták, hogy az milyen jó lesz, közösen kell dolgozni, lesznek gépek is.....

Vége az első résznek....

Ha kíváncsiak vagytok a folytatásra, olvassatok bennünket, keressétek a családi történeteket. 

Mi többek között ezzel a két zenével bulizunk ma:

Az elsőt hallgatva kávézzatok egyet, egyetek egy sütit és hangolódjatok!

Most pedig jöhet a tánc és a csapatás!!!!
Szép hétvégét kívánunk!