Donatella Di Pietrantonio: A visszaadott lány

"Tizenhárom éves koromban nem ismertem a másik anyámat."

Micsoda kezdőmondat ez már!!? Szíven üt és kíváncsivá tesz. 

Már a legelső pillanatokban megjelent a gombóc a torkomban, és ott is maradt egészen a könyv végéig. A könyv egy 13 éves lány története, akit egyik napról a másikra a nevelőszülei visszaadnak az igazi szüleinek. Azok a nevelőszülei, akikről ezidáig úgy gondolta, hogy az igazi szülei. Eszébe sem jutott, hogy nem a vér szerinti szülei lennének.

Mi abban a pillanatban ismerjük meg őt (végig nem tudjuk meg a nevét), amikor egy bőrönddel becsenget egy lakásba és szembetalálja magát a húgával.

Ő meséli el nekünk, hogyan élte át azt az időszakot, hogy mit érzett, és mennyi  tanácstalanság és bizonytalanság volt benne, hogy miért történt ez vele. Talán a nevelőanyja beteg lett? Elég sokat gyengélkedett az utóbbi időben.

Ilyen gondolatok járnak a fejében, de senki nem mondja el neki, hogy miért történtek így a dolgok. Miért kellett visszaköltöznie egy városi jólétből, jól szituált szülők mellől a faluba, egy elhanyagolt környezetbe, egy szegénységben élő családba?

A könyv végére megtudjuk, de addig is átéljük az összes bizonytalanságát, félelmét és csalódottságát. Fantasztikus az a keménység és kitartás, ahogyan megpróbál helyt állni ebben a családban, ahogyan a húga és közötte szinte észrevétlenül felépül egy finom, szinte láthatatlan szál, amely örökre összeköti őket. 

Az első anyjának írt leveleire és az abban feltett kérdéseire nem kap választ, csak néha egy kis pénzt és egyéb tárgyi ajándékokat. Nincs választása, kénytelen a régi-új családjában élni, ahol nem csak egy új húgot kapott, de több fiútestvért is, a kisbabától a szinte felnőtt, 18 éves bátyjáig. 

Nem érti a helyzetet, nem érti sem az első, sem a második anyját, nem tudja, hogy miért nem kellett egyiknek sem, miért adta oda az első, és miért adta most vissza a másik, aki az anyjának unokanővére. 

A napjai kemények, az iskolában a "visszaadott lány"-ként emlegetik, senki nem szólítja a nevén, az anyja is keményen és érzelmek nélkül bánik vele, mint ahogyan az összes többi gyermekével is, a családban nincsenek érzelmek, nincs felelősség a gyerekekkel szemben, a többi gyereknek, a húgának, Adrianának és a kisbaba Giuseppének is sanyarú sorsa volt, egyszerűen felfoghatatlan az ilyen szülők érzelemvilága. 

A könyv cselekménye a 70-es években játszódik, de a szeretet és a felelősség nem köthető időhöz szerintem, végig kutattam, kerestem a szülőkben némi érzelmi megnyilvánulást...

Ennek a kislánynak az új családjában még a születésnapjának időpontját sem tudja senki, egyedül, egy garázsban ünnepli meg egy szelet süteménnyel és gyertyával.

Hatalmas lelki- és erkölcsi erővel rendelkezik mégis, mert húgának fő támasza lett és a kisbaba gondozásában is segédkezik, amikor látja, hogy az anyja elhanyagolja és nem törődik vele. 

A lány húga, Adriana is egy csodálatos karakter, a szívem szakadt meg az ő élete miatt is.  Egy koraérett, vicces, szeretettel, ragaszkodással teli kislány, akire minden körülmények között számíthat az új nővére. Fantasztikus volt az a kötelék, ami kialakult kettejük között.

Gyönyörű könyv, az érzelmi hatást csak fokozta a rövid mondatokkal írt, letisztult stílus. A visszaadott lány 20 évvel később meséli el életének ezt a szakaszát, és nagyon jó volna olvasni arról is, hogy hogyan sikerült ezt az egészet felnőttként feldolgoznia, milyen ember lett belőle, sikerült-e maga mögött hagynia ezt a traumatizált gyermekkort. 

Nekem Jeanette Walls: Az üvegpalota (későbbi kiadásban Az üvegvár) könyvét is eszembe juttatta ez a történet, az is nagy kedvencem volt. Ha azt szerettétek, akkor ne hagyjátok ki ezt a könyvet. 

Szívszorító és szívmelengető, keserű és édes, megindító és felháborító, minden volt ez a könyv.

Bea 

"Első szüleimnek csak vacsora után jutott eszébe, hogy nincsen ágyam."

******

"Éveken át nem szólítottam meg.
Amióta visszaadtak neki, az "anya" szó úgy beleragadt a torkomba,
mint egy béka, amelyik nem akar többé kiugrani."

*****

"A sors öregeknek való, nem hihetsz benne tizennégy évesen.
És ha hiszel benne, akkor változtatnod kell rajta. Tényleg nem olyan vagy,
mint a többiek, sokkal erősebb vagy náluk."