Fekete István: Régi karácsony

Még karácsony előtt olvastam a könyvet, és egyben el is határoztam, hogy Fekete István könyveit is felveszem a várólistámra. Persze a Tüskevárat olvastam régen és a Vukot is, sőt a Lutra gyermekkorom egyik nagy kedvence volt, de bőven van még mit olvasni tőle, pl. a téli, karácsonyi történeteit, nagyon sok írását kiszemeltem még magamnak.

Ez a könyv egy gyönyörűséges ünnepváró és ünnepi könyv. Meg kell állni hozzá, lelassulni, ízlelgetni a szerző szépségesen egybefűzött mondatait, amelyek éppen annyira egyszerűek és szeretnivalóak, mint a benne szereplő emberek. 

Visszarepít egy régmúlt világba, amelyről nagyszüleink még meséltek nekünk, amikor még teljesen más volt a karácsony, más az ünnepvárás, amikor nagyobb értéke volt mindennek, az együttlétnek, a szavaknak, amikor sokkal ünnepibb volt  a karácsony. 

Egy békés, nyugalmas világba vezet bennünket a könyv, amikor az emberek megküzdöttek mindenért és jobban segítették egymást, jobban összetartottak, mint manapság. A természet szeretete átsüt minden során ezeknek a novelláknak, az ember is a természet része volt, éppúgy, mint az állatok, a növények, az időjárás, az évszakok. 

Csodálatos írások ezek, melyek mindegyik máshogy, máshol érinti meg az embert. Hol emlékeket idéz, hol a képzeletre bízza a leírt szavak megjelenítését, hol pedig a szívhez szól egyenesen. Megható, elérzékenyítő történetek, melyek a múlt egyszerű, kemény, tisztességes embereinek az életét mutatja be.

Amennyire rövidek voltak az elbeszélések, annyira tiszták és felemelőek, azt éreztem olvasás közben, hogy de jó lenne ilyen sallangmentesnek, ilyen széplelkűnek lenni, mint Fekete István szereplői.

Menni a történeteiben, taposni a lábam alatt ropogó havat, hallgatni a templomból kijövő emberek duruzsolását, a jégen csúszkáló gyerekek kacaját, dacolni a fújó széllel, felnézni a tiszta égre, hagyni, hogy csípje arcomat a hideg, majd hazatérni, ahol a kályhában pattog a tűz, szikrák szálldosnak benne, a kályha ontja a meleget és megélni az ünnepet. Valahogyan máshogy, mint most, úgy, mint ahogy még talán soha. 

Egy igazi csoda ez a könyv, és bár ez könyvtári példány volt, ha valahol véletlenül rábukkanok, szeretném megvásárolni magamnak. 

Úgy gondolom, Bence illusztrációi tökéletesen illenek ehhez a bejegyzéshez is.
@Krixkrax műhely néven megtaláljátok az instagramon.

"Az éjszakából régi karácsonyok bukkannak fel emlékeim villanásaiból,
és megvilágítják az elmúlt időt és embereket, akik élnek újra és örökké
a kis karácsonyi gyertyák puha, libegő fényében."

*****

"Ilyenkor - így karácsony táján - a magányos szobák még magányosabbak,
a régi puszták még csendesebbek, de az emlékek élőbbek és kedvesebbek,
olyanok, mint az elmúlt idők és elmúlt barátok halk, puha ölelése."

*****

"És ilyenkor nem jut eszembe: pénz, jólét, dicsőség, nyers vágy és elmúlt szerelem, csak a múló élet apró örömei, távoli nevetés a szívemben, és emberek, akik halkan járnak valahol a ködben, csendesen szólnak az idő árnyékai mögött, mégis őket hallom, és nem a fájdalom ordítását, a dicsőség nyers kiáltását, vagy a szerelem bódult és rekedt suttogását. 

Őket hallom, akiket szerettem, és szerény emberi mivoltukban tiszteltem is, akik - néha - tíz évig hordtak egy pár csizmát, fél évig faragtak egy pásztorbotot, a betűt nem ismerték, de életük maga volt a törvény... és egyedül se tettek soha semmit, amit ország-világ előtt is meg ne tettek volna.

Őket látom és hallom karácsony hetének emlékező, esti tűnődéseiben, néha vidáman, néha szomorúan, de mindvégig mélyen a szívemben."