Emma Donoghue: Hívnak a csillagok

Egy könyv egy járványról. Egy járvány néhány napjáról. De ne higgyétek, hogy csak ennyi. Ez a könyv sokkal több ettől. Az emberi hivatástudat, a kitartás, a bátorság, az önzetlenség könyve, miközben Írországban, Dublinban vagyunk, 1918-ban, ahol a spanyolnátha szedi áldozatait, miután a háború is életeket oltott ki, megtépázta az országot.

A történet főszereplője Julia Power szülész-nővér, aki az amúgy sem rózsás egészségügyben egyik napról a másikra nehéz helyzetbe kerül, magára marad a kórház szülészetén, ahol a vírust elkapott várandós anyákat közös karanténban, azaz egy szobában helyezik el. 

Kemény megpróbáltatás volt ez a néhány nap, nemcsak Júliának és betegeinek, hanem nekem is. Ennyire érzékletesen és közvetlen közelről követni végig az eseményeket, a kórral küzdő, lázas, köhögő kismamákért folytatott küzdelmet, a szülések levezetését, a harcot az újszülöttekért, embert próbáló feladat volt még olvasni is, nemhogy végigcsinálni. 

Egyszerre látjuk a háború, a járvány és az országban uralkodó fogamzásgátlás elleni szemlélet áldozatait, a mélyszegénységben élő nők sorozatosan esnek teherbe, szülik a meglévő gyermekeik mellé sokadik gyermeküket, nem tudva, hogy életben maradnak-e a szülés után, ki neveli fel az utánuk talán árván maradt gyerekeket, mit tudnak tenni a munkahely és feleség nélkül maradt férjek a gyermekeik életben tartásáért.

Miközben a kórházban töltjük Juliával az órákat, közel kerülünk a betegeihez, érezzük fáradtságát és kétségbeesését, és melegen üdvözöljük és csodálkozunk a legnehezebb időben betoppant önkéntes segítségen. Bridie Sweney, mint egy angyal úgy toppan be a Julia életébe és lesz hatalmas segítsége és támasza, szinte beragyogja a kórtermet. Szeretetet, melegséget visz a szoba lakóinak életébe, nehéz sorsa következtében talán más szemmel néz az emberekre, az életre, mint egy átlagos lány. 

Másik fontos szereplő és segítő szintén egy hölgy, egy doktornő, Kathleen Lynn, akit a rendőrség keres, de ő még ekkor is a kórházban tölti az idejét és segít a betegeken, kismamákon, ha kell műt, ha kell Juliának ad tanácsot. 

Olvashatunk az egyházi intézmények visszaéléseiről és hatalmáról, szexuális kihasználásokról, bántalmazott áldozatokról, akik félnek elhagyni a kórházat és hazatérni az otthonaikba. 

Látszólag a kórházi szobában játszódik a történet, de Julia, Bridie, Kathleen, a kismamák és a többi szereplő életén keresztül megismerjük a kor társadalmi problémáit,  a hatalom visszaéléseit, az egészségügy szörnyű helyzetét, Írország borzasztó állapotát. 

Sok hasonlóságot felfedezhetünk a 100 évvel ezelőtti eseményekben és napjainkban, de azért látunk változásokat is. Manapság nem adnak a beteg, lázas kismamáknak alkoholt és lenmag pakolást sem kapnak, de az egészségügyi dolgozók leterheltsége és lehetetlen helyzetbe kényszerítése nagyon mai probléma.

Szívszorító könyv, mégis felemelő volt jelen lenni a kisbabák születésénél, valós izgalom fogott el, amikor Julia, Bridie és Kathleen küzdött egy-egy baba és anya életéért és mindannyiuknak drukkoltam, holott azt is tudtam, hogy az egész helyzet keserves, mert a járvány végig szedi az áldozatait. 

Julia Power a háborútól traumatizált öccsével él együtt, aki azóta nem beszél, mióta sérülten hazatért a háboróból, de az egymás iránt érzett szeretetük előbb-utóbb talán segít túljutni a nehézségeken. A betegszállító Groyne is a háború áldozata, akinek szintén megvan a maga keserű története. A szobában lévő anyákhoz is óhatatlanul közel kerülünk, és minden egyes tragédiába belefájdul a szívünk. Szinte mi magunk küldjük az erőt Juliának és a többieknek, hogy tartsanak ki. 

Óriási feszültséget és energiákat közvetített ez a könyv, megrázó és felzaklató jeleneteknek lehettünk tanúi, ugyanakkor mégis szívmelengető volt arról olvasni, hogy vannak önzetlen, hős, bátor, erős emberek, akiknek fontos embertársaik segítése minden körülmények között. 

A könyv végén a szerző megjegyzéseiből megtudjuk, hogy dr. Kathleen Lynn valós szereplő volt, aki később gyermekkórházat alapított és 1923-ban az új ír parlamentben képviselői helyet is szerzett. 

A könyv érdekessége még, hogy Emma Donoghue 2018-ban kezdte el írni, a nagy spanyolnátha járvány 100 éves évfordulójára, amikor még nem volt a napjaink mindennapi része a Covid. Mégis rengeteg párhuzam fedezhető fel a könyvben, ami talán az élet örök körforgására emlékeztet bennünket. 

Bea

"Milyen különös munka az ápolóké!
Idegenek vagyunk a páciensek számára, de a szükség úgy hozza,
hogy egy ideig a legbensőségesebb viszonyba kerülünk velük.
Aztán valószínűleg soha többé nem találkozunk."

*****

"Roppant kijózanító ez a járvány - tette hozzá bánatosan.
- Itt vagyunk az orvoslás aranykorában, hatalmas lépéseket teszünk a tífusz,
 a veszettség, a torokgyík ellen, erre egy teljesen hétköznapi influenza
kétvállra fektet bennünket. No, most önök a legfontosabbak, a gondoskodó ápolók.
Nagyon úgy tűnik, hogy jelenleg egyedül
a szeretetteljes gondoskodás képes életeket menteni."

*****

"Kezdek eleget tudni ahhoz, hogy megértsem, nem tudok semmit."

******

"Ez is csak egy ösvény az erdőben, mondogattam magamnak.
Benőtte az aljnövényzet, néhol alig látszik, ide-oda kanyarog,
de akkor is ösvény, márpedig minden ösvény vezet  valahová."