Mészöly Ágnes: Fekete nyár

Mészöly Ágnes nem fél a nehéz témáktól. Az első könyvben, amit olvastam tőle, a kerekesszékes Danit ismerhetjük meg (KATT IDE), ebben a könyvében pedig Pamuk Fannit, a sértődött és mindenkitől elhatárolódó tinédzsert, akit szülei egyházi iskolába kényszerítettek, nem mehetett az általa választott nyelvtagozatos iskolába, ahová a barátai. 

Ezért már lassan két éve mindenkit távol tart magától, nem barátkozik senkivel a gimiben, mert úgy gondolja, hogy ebben az iskolában nincsenek jófejek. Szüleivel sem ideális éppen ezért a kapcsolata, meg azért sem, mert minden valószínűség szerint, édesanyja még nem birkózott meg Fanni nagymamájának a halálával és ami szintén nagy baj, nem is beszélnek róla. A nagymama a halálával együtt, mintha eltűnt volna. 

Fanni érzi, hogy szülei kapcsolata sincs rendben, édesanyja sincs rendben, az apja sem oké, és az egész családi kapcsolat, a közös ebédek, az anyja templomba járása csak egy máz, miközben belül minden romlott. Úgy érzi, nem értik meg a szülei, nem is érdeklődnek igazán róla, csak a szokásos sablonkérdések merülnek fel a közös étkezések alatt és utána mindenki megy a dolgára, elmerül a saját világában.

Fanni nagy fantáziával rendelkezik, imádja a rajzfilmeket, minden vágya, hogy részt vehessen a tavaszi Conon (ahol a hozzá hasonló rajzfilm- és animerajongók kedvenceik jelmezében jelennek meg), hogy ő legyen Urara, a haláldémon, aki átkíséri a halottakat az egyik világból a másikba, hogy a vég és a kezdet békés, nyugodt legyen. Még fogalma sincs, hogyan fogja elkészíteni a jelmezét, mert se sok pénze, se varrógépe nincsen, de egy véletlen folytán a szomszéd Helga néni, - továbbiakban HN - meghallja ezt egy telefonálás alkalmával a liftben és felajánlja a segítségét.

Tulajdonképpen kettőjük kapcsolata adja a történet alapját és fő témáját, amely nagyon szívet melengető és ugyanakkor fájdalmas. Helga néniről sok minden kiderül. Először is az, hogy híres jelmeztervező volt, egyedül él, és nagyon sok éve nem beszélt a Skóciában élő lányával, és nem ismeri a Fannival egyidős unokáját sem. Valamit valamikor nagyon elrontott. Az is kiderül, hogy egy vagány öregasszony, mert simán megnézte Fanni kedvenc sorozatának összes részét, megkönnyezte és tetszett neki, sőt a kedvenc részeiket közösen is megnézték, ezáltal sikerült Fannihoz egy járható utat találnia. (Ez nem tűnik sajnos túl reálisnak, de hiszem, hogy ha elvétve is, de vannak ilyen idős emberek, sőt szeretnék egyszer én is ilyen öregasszony lenni.)

És az is kiderül, hogy a 80 éves HN-nek agytumora van, és nem igényli a kórházi kezelést, ezért szorítja őket az idő, hogy elkészüljön Urara ruhája, mielőtt a nénit utoléri a halál. 

A könyvben két történet zajlik párhuzamosan. Az egyik Pamuk Fanni és Helga néni története, a másikban Urara, a haláldémon jelenik meg a Földön, hogy két mai fiatal segítségével kiderítse, mi történik az átjáróban, miért nem tudja sikeresen, békésen átkísérni az elhunytakat egyik világból a másikba. 

Mindkét történetszál nagyon érdekes volt,  természetesen a valóság sokkal közelebb állt hozzám, de nagyon szép megoldás és jó ötlet volt Urarát és világát is megismertetni velünk. 

Miközben Fanni HN-nel (ahogy ő nevezi időnként a naplójában) a ruhát varrja, videókat készít erről  és azt veszi észre, hogy követői lesznek, osztálytársai és idegenek egyaránt. Sok minden történik még vele, barátság és szerelem, családi konfliktusok, titkok és elhallgatott dolgok, és közben szépen lassan elindul a felnőtté válás útján. Segít Helga néninek a betegségében, a haldoklásában, amiről nem is gondolja, hogy ez mekkora hatalmas dolog, valahogy természetesen jön, és saját magának is váratlan módon megviseli. De úgy érzi, mindazt megteheti most, amit nem tehetett meg a szeretett nagyijával. 

Van ideje elbúcsúzni, van ideje megélni a halál szomorúságát és rájön arra, hogy mennyire fontos az idő, és leginkább azt kell nézni, mi történik most, és nem az a fontos, hogy mi volt egykor és kivel, miért nem beszélünk. 

Nagyon fontos tabutéma a könyv témája, az öregség, a halál, a gyászfeldolgozás, melyre nagy szükség van és kevesen mernek és még kevesebben tudnak jól hozzányúlni ehhez a témához. Kevés családban tudnak beszélni a halálról természetes módon, nincs tapasztalatuk és gyakorlatuk ebben az embereknek és a felnőttek a gyerekekkel is nehezen tudnak erről kommunikálni.

Mészöly Ágnes nem kerülgeti a témát, melynek következtében gyakran szomorodunk el és szorul össze a szívünk, de egy másik oldalon már ismét tudunk mosolyogni. A lényeg, hogy tudjuk megélni és kimutatni az érzelmeinket, legyen olyan ember, akivel beszélhetünk bármiről, legyen az élet, halál vagy szerelem.

Ez a könyv nálam most kedvencek közé került. 

Bea

"Jó volt újra és újra kimondani a félelmetes dolgokat, mintha attól,
hogy megfogalmazza őket, képes lenne kézben tartani a történéseket."

*****

"És ezek a képzelt dolgok olyan jól megférnek a valósággal. Régebben az Istent is simán elképzeltem, akkoriban, amikor még mamicussal jártunk gyerekmisére, de aztán kiderült, hogy ahogy én képzelem, úgy nem jó, és azt kellene elfogadnom, ahogy mások képzelik. De az sehogy se sikerült. Ráadásul a többi képzelt dologra egyre többször mondták, hogy nem igaz, hogy csak félrevezetem magam, hogy ideje kinőnöm belőlük. Nincs jó tündér, nincs homokemberke, a télapó csak egy gusztustalan üzleti fogás. Kár. Most jól jönne akármelyik."