Gyerekeknek

Dániel András: Nincs itt semmi látnivaló

Nagyon különös könyv ez, bár azt hiszem a szerző esetében ez a jelző egyáltalán nem meglepő. Sőt, inkább az lenne a különös, ha nem lenne különös.  A téma viszont nem különös, hanem teljesen hétköznapi. Gyermeki szemszögből követhetjük végig az elalvás folyamatát, egy gyerek félelmeit a sötétségtől és az éjszakától. 

De később azt is láthatjuk, hogy jóval több van ebben a könyvben, mint az elalvástól való félelem. Joan Miró és Andy Warhol éppúgy helyet kap, mint a sötétben libbenő függöny és a vajang árnyjáték, no meg a frankák és krippek. 

Azt olvastam egyszer, hogy a gyerekek elalvás előtti félelme tulajdonképpen színes, fejlett fantáziájuk jele, mert ilyenkor már dolgozik a képzelőerejük, amivel benépesítik mindenféle lényekkel és történetekkel az elalvás előtti pillanatokat. A cikk szerint félni természetes és a gyerekek fejlődésének egyik lépcsőfoka. Persze, ez nem azt jelenti, hogy ne nyugtassuk meg és ne foglalkozzunk ezekkel az elalvás előtti félelmekkel.

Dániel András zseniálisan jeleníti meg egy gyerek elalvás előtti fantáziáját, félelmeit, gondolatait, elindulva a villanykapcsoló kattanásától, az ajtó alatti fénykígyótól, a sötétben sötétről való elmélkedésen át a lecsukott szem alatt villódzó fényfoltokig. Ezek a fényfoltok aztán úgy igazából beindítják a fantáziát, jönnek a lecsukott szem alatt a képek, beindulnak a történetek, a napközben magukba szívott információk, így lehet jelen az elalvás előtti gondolatokban Enni van ho!, mint Andy Warhol és Olyan mijó, mint Joan Miró és a családdal is történhetnek aggodalomra okot adó dolgok, anya, apa is természetesen felbukkan ilyenkor.

Egyszer csak pedig az elmúlás gondolatához is elérkezünk, ami természetesen a gyerekeket is foglalkoztatja, és nagyon természetesen, magától értetődően jön meg a válasz, hogy tényleg, mi történik azzal, aki meghal. Illetve válaszok és lehetőségek, mert mindenkinek megvan a maga feltételezése, a nagyinak, apának és anyának. 

Helyenként pszichedelikus, helyenként szürreális, ironikus, vicces, egyáltalán nem megszokott, sem a színek, sem a formai megjelenítés, még egy könyv, amit imádok Dániel Andrástól. Van olyan egyáltalán, amit nem? Nincs olyan. :D 

"A sötétben minden tehén fekete."

*****

"Semmire sem gondolni nehéz, mert a semmit is
mindig valaminek képzelem el. "

****

"Anya szerint meg tökre nem lehet tudni, hogyan van ez igazán.
Neki legjobban az az ötlet tetszik, hogy halála után mindenki másfélének születik újra.
Lehet megint ember, de állat vagy akár növény is.
Ő leginkább egy fa volna, mert akkor nyugodtan álldogálhatna egy erdőben,
és senki sem nyaggatná örökösen mindenféle hülyeséggel." 

Vadadi Adrienn: Öten a Kőhegyen

Három gyerek és két kutya alkotja azt az ötöt, akik a Kőhegyre mennek. Bozó, Julka és Zsiga, valamint Lajos és Kupak. Lajos vendégkutya, az ő gazdája Elek bácsi, aki Bozó rokona és akit elvitt a mentő, ezért a gyerekek befogadták Lajost, sétáltatják, etetik és otthont adnak neki, míg Elek bácsi meggyógyul. 

Bár Bozó véleménye szerint Lajos azt hiszi, hogy Elek bácsi meg fog halni, és ezért minden sétán meg akar szökni, hogy megkeresse a gazdáját a kórházban. Bozó szerette volna megmutatni Lajosnak Elek bácsit, akinek esze ágában sincs meghalni, a lába tört el, amikor megcsúszott a lépcsőn, de ezt Lajos nem tudja. Sem Bozó szülei, sem a nővérke nem engedték, hogy bevigye Lajost a kórházba. 

Ezért a gyerekek egy nagy tervet eszeltek ki, amihez kellett volna Bozó bátyja is, de ő nem ért rá, ezért Bozó, Julika és Zsiga magukban láttak hozzá a nagy terv megvalósításához, de nem éppen úgy sült el, ahogy tervezték, ezért a végén jó nagy kalamajkát és ijedtséget okoztak. 

Bár a Kőhegyen történt kaland meglehetősen félelmetesre sikeredett, és talán tanulság lehet a gyerekeknek, hogy érdemes mégis inkább felnőttek segítségét kérni egy-egy nagyobb és fontosabb terv végrehajtásához, de azért minden jó, ha jó a vége, és ennek a történetnek az lett. 

Pikler Éva illusztrációi szerényen és aranyosan kísérték végig a történetet.

Kiss Judit Ágnes: Babaróka kistestvére

Kedves történet, melyben a hétköznapi élet történéseit ismerhetjük meg Babaróka szemszögéből. Megtudhatjuk, mit gondol a költözésről, ami elég ijesztő lehet egy kisróka számára. Nem elég, hogy új barátai lesznek, de új házba kell költözni, ahol új szobája és új ágya is lesz. Nagyon aranyos volt, ahogy mindenről megkérdezte, hogy magukkal viszik-e az új házba, a könyvekről és a játékairól is. Eszembe jutott, hogy az én gyerekeim is kérdezgették ezt, amikor elköltöztünk.

Átéljük Babarókával azt, amikor elveszti az Emberbabáját, ez is emlékekeket idézett bennem, szerintem sokan vesztettünk el fontosabb plüssöket a babakocsiból, amelyek vagy előkerültek, vagy örökre elvesztek. 

A Kölyökőrzőben meglévő kapcsolatokat is megismerhetjük, megtudhatjuk, hogy azért a gyerekeknek, akarom mondani Babarókának nem olyan könnyű, mert nem mindig játszanak vele, és másnap már nem biztos, hogy a barátja az, aki előző nap még a legjobb játszópajtása volt.

A fürdés, a Kölyökőrző elhagyása mind-mind fontos probléma, mellyel a gyerekek valószínűleg boldogan fognak tudni azonosulni és hasonlóan fontos esemény a kistestvér érkezése. 

A féltékenység, a háttérbe szorulás érzése minden nagytesóban felmerül, de szerencsés esetben megnyugtatóan alakulnak a dolgok, mint ahogy Babaróka családjában is minden a helyére kerül. 

Ismerős problémák lehetnek majd a könyvben olvasott események a gyerekek számára, és megnyugtathatja őket is, hogy türelemmel, megértéssel, szeretettel minden a helyére kerül és ismét kerek lesz a világ. Aranyos, bájos könyv.

Az illusztrációk nagy kedvenceim, Egri Mónika rókafigurái annyira cukik és szeretnivalóak. Ebben a könyvben nagy kedvencem lett egy városbéli jelenet, de az összes rajzát nagyon szeretem a történetben. 

"Itt a fél szívem, itt van útravaló, ha éhes lennél, itt van gyógyszer, 

ha beteg lennél, adok puskát, ha megtámadna az ellenség, ha valami baj van, 

húzz ki a ruhádból egy szálat, ereszd szélnek és fuss!"

Bea