Colin O' Brady: Nincs lehetetlen

Tűztől a jégig - egyedül keltem át az Antarktikán

Valószínűleg mindenki szereti feszegetni a teljesítőképessége határait, kíváncsi arra, hogy mire képes, meg tud-e tenni bizonyos dolgokat, képes-e végigvinni elhatározásait és eljutni kitűzött céljaihoz. És bár a cél is nagyon fontos, de legalább annyira fontos az elindulás, az, hogy merjünk megpróbálni valamit, mert ha meg sem próbáljuk, sosem tudjuk meg, hogy sikerülhet-e, hogy képesek vagyunk-e rá. Miközben lehet, hogy sokkal többre is képesek lennénk.

Colin O' Bradyról nem mondható el, hogy sosem feszegette teljesítőképessége határait. Sőt! Egész életében csak azt csinálta. Amikor az egyetem elvégzése után elindult világot látni a nyaranta kemény munkával megkeresett pénzéből, az volt az első élete sok-sok kihívása közül.

Ez a kihívás pedig egy pillanatban rémálommá változott, amikor a fiatal férfi Thaiföldön balesetet szenvedett, a  két lábán olyan égési sérülések keletkeztek, hogy azt mondták, lehet, soha többé nem áll lábra.

Colin édesanyja támogatásával túllépett teljesítőképessége határain, és a borzalmas balesete után nemhogy lábra állt, de triatlonista lett, bajnokságokat nyert és ha nem is mozgatta meg a hegyeket, de megmászta őket. 

Ez a könyv az Antarktika átszelésével párhuzamosan Colin életéről is szól, melyet végiggondolni bőven van ideje az 1500 km alatt, amit megtesz a jeges, hideg sarkvidéken, emberi és mindennemű külső segítség nélkül. Egyedül indul útnak közel 180 kg-os szánjával a fantasztikus és félelmetes útnak, hogy teljesítse a következő nagy álmát. 

Hatalmas teljesítmény, amit véghezvitt, mindazzal együtt, hogy kalandjáról és gondolatairól megírta ezt a könyvet is, így mi is részesei lehetünk ennek az elképesztő utazásnak. Ami egy belső utazás is volt egyben, az ingerszegény környezetben bőven volt ideje és lehetősége elgondolkodni az élete eseményein, és azokon az embereken, akik segítették az életét, a sportban támogatták és inspirálták.

Megismerhetjük a családját, édesanyját, Jennát a szerelmét, akik végig támogatták és tartották benne a lelket az utazás alatt, erőt adtak és hittek benne, és Colinnak szüksége is volt erre a plusz erőre a saját magának kitűzött kihívás végrehajtása közben. 

Többször érezte úgy, hogy nem biztos, hogy végig tud menni az úton, bizonytalan volt néha a saját erejét és kitartását illetően, nyilván tartott a sérülésektől, attól, hogy elfogy idő előtt az élelme, és a mínusz 20-30 fokos időjárás, a szélviharok sem támogatták. De mindig volt valami, egy emlék, egy családtag, egy példakép, akiből erőt merített, és tovább tudott menni. 

Colin O' Brady nem csak ezt a kihívást teljesítette, hanem ezt megelőzően az Explorers Grand Slam - ot is, ami a legnagyobb hegymászós kihívás, célja, hogy a teljesíteni kívánó megmássza a 7 kontinens legmagasabb csúcsát, valamint Északi- és Déli sarkra is eljusson. Ő volt a 36. ember, aki teljesítette ezt a kihívást, ugyanakkor új csúcsot állított fel, ő teljesítette a leggyorsabban, 197 napról 139-re változtatta meg az új csúcsot. 

Az Antarktiszon való átkelés izgalmát még az is fokozta, hogy a 33 éves Colinnal egyidőben, az 53 éves Louis Rudd is elindult ugyanerre a próbára, tehát tulajdonképpen egy verseny alakult ki kettejük között, bár Rudd állítása szerint ő sosem versenyzett Colinnal, ő önmagának akarta teljesíteni a távot. Colin viszont állítása szerint sokat köszönhet annak, hogy tudta, Rudd ott jön utána valahol a hideg hómezőkön és ez a versenyszellem őt még jobb teljesítményre ösztönözte.

Sok cikket lehet olvasni a témában, vannak akik Colin bizonyos állításait kétségbe vonják, vagy azt vitatják, hogy miért éppen akkor indult el, amikor Louis Rudd, ezáltal versenyt kreálva az átkelésből és Rudd dicsőségét kisebbítette, de ez már nem témája a könyvnek, ezeket a könyv után olvastam.

Szerintem mindentől függetlenül ez egy hatalmas nagy dolog volt, el sem tudom képzelni azt a hideget, amikor azonnal fagyási sérüleseket szenvednék, ha nem lenne a bőrömön valami védőruha, azt a szelet, amely halálra ítél azzal, ha kikapja a kezemből a felverésre készülő sátrat, azt a havat, amelyben egyszer csak eltűnhetek, mert rejtélyesen mély és kiszámíthatatlan, azt a szigorú ételbeosztást, amit Colin csinált, mert az élete múlt rajta, azt a magányt, amiben része volt 53 napon keresztül, megpróbálom a könyv alapján elképzelni, de azt gondolom, hogy elképzeléseim meg sem közelítik a valóságot.

Fantasztikus könyv volt, kalandos, izgalmas, inspiráló. Hihetetlen bemutatója az emberi elme, test és akarat erejének, a Föld és a természet szépségének és könyörtelenségének. 

Bea

"... a jó harc már önmagában felér a győzelemmel, 

és az élet legjelentéktelenebb pillanatai árulkodnak a legjobban arról, 

hogy kik vagyunk legbelül."

*****

"Minden művészet arról szól, hogy az ember keres valamit, 

amiről tudja: nem biztos, hogy meg fogja találni, 

de azért megpróbál eljutni odáig, hogy megszerezze." 

*****

"... akárkik vagyunk, akárhonnan jövünk, bámulatos célokat érhetünk el elszántsággal, 

kitartással és nyitottsággal."