Benkovics Péter: 60 óra küzdelem

Gondolatok az életről egy extrém kihívás során

"A szenvedés elkerülhetetlen és univerzális.
A különbség abban áll,
ahogyan a szenvedésre reagálunk."
(Edith Eva Eger: A döntés) 

Ezzel az idézettel indul  Benkovics Péter könyve. Kezdjük azzal, hogy ki is Benkovics Péter. Péter "életmód-tanácsadó, gazdasági szakember és teológus. Kétgyermekes családapa, számos sport szerelmese. De mindenek előtt kereső ember, aki ugyanúgy célt, értéket és békességet keres ebben az életben, mint bárki más."

Péter 2019-ben részt vett a Spartan Agoge eseményen Görögországban. Nem meglepő, ha nem tudjátok mi ez, én sem tudtam. 

A spártai agoge az ókori városállam kiképzése volt, melyen a fiúk férfiakká váltak. Tulajdonképpen egy ősi spártai gyermeknevelési módszer, amely a spártai polgárok számára kötelező volt. Kiskoruktól fogva harcra, fájdalomtűrésre, kitartásra és hűségre nevelték őket. A fiúk 7 éves koruktól kaszárnyákban éltek, ahol 21 éves korukig tartott a kiképzésük. A spártai hadsereg számára képezték ki őket, alkalmazkodásra és az egyéni érdekek háttérbe szorítására, nevelt ez a módszer. 

Ehhez az alapelgondoláshoz visszatérve néhány éve megszervezték a mai változatát, létrehozták a világ egyik legkeményebb állóképességi próbatételét, a modern Agogét. A "spártai" jelzőt ma is azokra az emberekre használják, akik jól tűrik a keménységet, a megpróbáltatásokat, szándékosan nehéz és rideg életmódot választanak maguknak. 

Ahhoz, hogy valaki teljesítse az Agogét, túl kell lépnie saját határain, meg kell haladnia saját mentális és fizikai korlátait, tulajdonképpen ez is a célja, a résztvevők teljesítőképességének feszegetése. 

Alapvetően kétszer van egy évben az Egyesült Államokban, Pittsfieldben, de a szervezők célja, hogy a világ több történelmi jelentőségű helyein is megrendezzék ezt a speciális megmérettetést. (Volt már Kínában a Nagy Falnál, Tokióban, Skóciában a Sky szigeten és Izlandon.)

A görög Agoge 60 órán át 100 km-nél több futást és menetelést foglalt magában egy nehéz terepen, megközelítőleg 5000 méter szintkülönbséggel, egy 15 kg-os hátizsákkal, minimális élelemmel  és ruházattal. És ha ez még nem lenne elég, akkor közben különböző nehézségű fizikai és mentális feladatokat kapnak a résztvevők.

Mindig felmerül bennem a kérdés, amikor ilyen extrém cselekedetekről olvasok, hogy miért mennek el egy ilyen megmérettetésre az emberek. Nemrég olvastam Colin O' Brady Nincs lehetetlen című könyvét, aki egyedül, mindenféle külső segítség nélkül átkelt az Antarktikán, 1600 km-t tett meg egyedül, vagy Scott Kelly könyvét, aki bár nem egyedül, de 340 napot töltött egyfolytában a Nemzetközi Űrállomáson. Az ő esetükben is erősen foglalkoztatott ez a gondolat.

Az ember általában kíváncsi arra, hogy mire képes. És itt most nem arra gondolok, hogy mindenki kíváncsi lenne arra, hogy képes-e megmászni a Mont Everestet, vagy átkelni a Déli-sarkon, vagy képes-e megenni egy tojásban főtt kacsaembriót. Mindenkinek megvannak a maga célkitűzései, kinek a Camino, kinek egy idegen nyelv megtanulása. Valakinek egy fogorvos felkeresése felér egy extrém kihívás teljesítésével, és valakinek az autóvezetés jelentheti ugyanezt. 

A lényeg, hogy emberi mivoltunkból adódóan kíváncsiak vagyunk a teljesítőképességünk határaira. Benkovics Péter sportember lévén, egy nehéz gyermekkor után úgy érezte, hogy szüksége van erre az embert próbáló fizikai megpróbáltatásra, hogy önmagában is megtalálhassa a válaszokat, melyek segíthetnek az élete további alakulásában, hogy megismerje a saját korlátait, teljesítőképességének nagyságát és fizikai erején felül azt is megtudja, hogy mit bír el lelkileg, milyen utazást tesz meg a gondolataiban az út végére.

Ennek a kihívásnak a naplója ez a könyv, ami inspiráló és példaértékű, erőt ad és példát mutat. Szívesen olvastam volna, részletesebb, hosszabb beszámolót, de ugyanakkor az is elmondható erről a kis könyvről, hogy mindenféle sallangtól mentes, a tényekre és a teljesítés közben felmerült gondolatokra hagyatkozik. 

Bea

"Hálát adunk az ételért; de tudjuk igazán, milyen napokig nem enni? Hálát adunk, hogy nem kell fáznunk; de tudjuk, valójában, hogyan viselnénk a hideget? Hálát adunk, hogy nem kell az életünkért menekülnünk; de tudjuk-e, hogy ha szükség lenne rá, valójában hogyan bírnánk? Nem tudjuk. Nem tudjuk, mire vagyunk képesek. Ezekre a kérdésekre nincsenek elméleti válaszok. Ezeket nem lehet megtanulni vagy elképzelni. Tapasztalat nélkül ez a tudás nem elérhető. Tudjuk-e így egyáltalán, kik vagyunk?"

*****

"Sokkal, de sokkal több erő áll rendelkezésünkre, mint gondoljuk."