Deborah Feldman: Unortodox - A másik út

Hogyan fordítottam hátat a haszid közösségnek

Szeretem az igaz történeteket, szeretem az önéletrajzokat, szeretem a bátor nőket. Ebben a könyvben minden megvolt, ezért nem is kérdés, hogy tetszett-e. De nem is a tetszés szót használnám jelen esetben, hanem inkább azt mondanám, hogy sokkolt ez a könyv. Bár talán már semmin sem kellene meglepődnöm napjainkban...

Deborah a szatmári zsidó haszid közösségben élő lány, aki bár betartja vallási közössége szigorú előírásait és elvárásait, minden normának megfelelően él, mégis érzi, hogy valami nincs rendben, mert az nem lehet, hogy tényleg csak ennyi legyen a sorsa. 

Tényleg csak annyi az élete, a jövője, hogy nőként jól menjen férjhez, legyen jó feleség, szüljön gyermekeket? Miért nem olvashat könyveket? Miért kell szigorúan meghatározott előírások szerint öltözködnie fiatal lány létére? Ahogy növekedik, egyre nehezebben tudja elviselni a rászabott előírásokat, egyre többet gondolkozik azon, hogy vajon tényleg csak így élhet most már élete végéig.

Deborah-t nagyszülei nevelik, apja mentális sérült betegségéből kifolyólag egész nap a várost járja, a lány igyekszik elkerülni, ha teheti. Édesanyja még a lány kicsi korában elhagyta a közösséget, visszatért világi életéhez, azóta a lány évente egyszer-kétszer  hall róla. 

Bár a férjhez menés ellen még nem lázad, beletörődéssel viseli a sorsát, és felesége lesz Elinek, azt remélve, hogy kiszabadulva nagyszülei fennhatósága alól kicsit szabadabb lehet, mert Elivel ketten majd egy kicsit lazább, fiatalosabb életet is kialakíthatnak. 

Nagyon érdekes volt betekinteni a haszid zsidó közösség életébe és azt látni, hogy mennyire elvakítja az embereket a vallás és a férjhez menéssel a nők teljesen elvesztik a lehetőséget a szabadság felé, mert egy teljesen elvárt menetrend szerinti életet kellene élniük a közösség szerint.

Dühített és felháborított ez a könyv, elképesztő, hogy a vallás köntösében mennyi mindent tehetnek meg a férfiak a nőkkel, előírhatnak dolgokat, korlátozhatják őket és sajnos, kevés olyan nő van, mint Deborah és az édesanyja, akik ki tudnak törni ebből az életből. A legtöbben élik ezt a szabályozott, előírt életet, azt gondolva, hogy ez a sorsuk, és nem is lehetne másként.

Deborah csak gyermeke megszületése után néhány évvel jutott el odáig az életében, hogy ki tudott lépni a közösségből és megírta a történetét, mely helyenként kicsit zavaros volt nekem, de ettől függetlenül nagyon figyelemre méltó.

Néhány szó arról, hogy mit értek "zavaros" alatt: édesanyjáról meglehetősen keveset írt, csak annyit, hogy kicsi korában elhagyta őt, mert kilépett a közösségből. Amikor Deborah felnőttként el akarta hagyni a közösséget, valahol nyilvánvaló lett volna, hogy az anyjától kérjen segítséget, akivel fel is vette a kapcsolatot, de aztán mégsem tudtunk meg túl sokat életének erről a vonaláról. Igaz, azóta olvastam olyan cikkeket is, amelyben mindezt kétségbe vonják, miszerint édesanyját illetően nem teljesen úgy történtek a dolgok, ahogy a szerző megírta. 

Vagy amikor a könyvtárba járt és kölcsönzött könyveket, amelyeket aztán titokban otthon olvasott. Hogyan tudott könyvtárba járni titokban, amikor a közösség már hamarabb tudta, ha az iskolában vagy bárhol történt valami valakivel, mint ahogy az illető hazaért volna? Hogy lehet, hogy senki nem árulta be a nagyszüleinek, hogy ő a könyvtárból világi könyveket kölcsönzött?

Az ilyen nagy kérdőjelektől és néhány logikátlanságtól eltekintve nem rossz olvasmány, beláthatunk valamennyire egy általunk nem ismert világba, egy meglehetősen rejtőzködő életet élő közösség életébe, mégha kicsit homályos is ez az ablak helyenként. 

Bea 

"Mintha az egész irodalom a gyerekekért lenne, furcsa, meg nem értett gyerekekért,
amilyen én is vagyok; mintha azért születnének a könyvek, hogy elrepítsék a gyerekeket
abba a varázslatos seholországba, ahová valójában valók."

*****

"Az az ember, aki valóban érdemes arra, hogy rabbi legyen, szerény,
nem szomjazik hatalomra és dicsőségre. Mostanság a rabbik fekete Cadillackel járnak,
amit a saját sofőrjük vezet, és magánhasználatú rituális fürdőt rendeznek be fényűző házaikban.
Ők a haszid kultúra celebjei. A gyerekek rabbis kártyákat csereberélnek,
és azzal dicsekszenek, hogy a családjuk milyen kapcsolatot ápol a rabbi környezetével."

*****

"Minden reggel  azzal a gondolattal ébredek,
 hogy a legjobb dolgok még csak most várnak rám."