Antonio Iturbe: Az auschwitzi könyvtáros

Vannak címek, melyek mindent elmondanak, és azt is sejthetjük belőle, hogy nem egy vidám történetet fogunk olvasni. Az auschwitzi könyvtáros éppen ilyen. Felmerülhet bennünk a kérdés, hogy átvitt értelemben kell-e értelmeznünk ezt a címet, hiszen Auschwitzről minden elmondható, de az, hogy könyvtár lett volna a borzalmas szörnyűségek helyszínén, az az utolsó dolog, amire gondolnánk.

Pedig volt, a könyv igaz történet alapján íródott. Dita Krausról, egykori auschwitzi fogolyról szól, aki 14 évesen szüleivel került a prágai Terezin gettóból Auschwitzbe.

Hihetetlen, de igaz, hogy volt ott egy gyerekbarakk, ahol a gyermekekkel valamiféle foglalkozásokat engedélyeztek a SS-tisztek, azzal a szándékkal, ha bármiféle igazolást kell prezentálniuk külső szerveknek a tábor funkciójáról és működéséről, akkor a gyerekbarakk erre egy megfelelő példa, azzal a normalitás látszatát tudják kelteni.

Dita a barakk könyvtárosa volt, azt a néhány példányt menekítette, rejtegette és kölcsönözte nap, mint nap élete kockáztatásával, amelyek valamilyen módon bekerültek a táborba és rejtve maradtak az SS-tisztek elől. Ezek a könyvek kincsek voltak a táborlakóknak, valamint azoknak a nevelőknek, akik a gyerekbarakk lakóival foglalkoztak.

Voltak tényleges, kézzel fogható könyvek és voltak ún. "élő könyvek" is, amikor valaki annyira rajongott egy könyvért, hogy el tudta mesélni. Őket is ki lehetett "kölcsönözni" és meghallgatni a magukban őrzött könyv történetét. Az izgalmasabb a valós könyvek elrejtése volt, Dita büszkén és örömmel vállalta el a könyvtárosi feladatot, lelkiismeretesen ápolta, ragasztgatta és gondozta a könyveket. 

Könyvet szerető emberként felemelő érzés volt olvasni egy ilyen történetet, egy olyan lányról, akinek szintén nagyon fontosak a könyvek és aki a pokolban is azt tartotta a legfontosabb feladatának, hogy megőrizze a könyveket nap, mint nap, szó szerint élete kockáztatásával, ám ha megtalálták volna nála, akkor nem csak az ő élete lett volna veszélyben, hanem valószínűleg másoké is. 

A könyvek és Dita mellett a másik főszereplő a borzalom és a halál. A betegségek, az élelem és emberhez méltó körülmények hiánya, a kivégzések, dr. Mengele és kísérletei és a gázkamrák.  Az élet mindennap egy hajszálon függött. Embertelen élet volt, de mégis élet. Talán sokakat már a remény sem éltetett. Amikor mindent elvesztettek, szülőt, gyereket, emlékeket, méltóságot. 

Hősökről, bátor emberekről szól ez a könyv, melyben nagy szerepet kapnak a könyvek, a könyvek adta erő és remény. Az emberi szellem győzelme a gonoszság és a gyűlölet helyett és felett. Nagy szerepet tulajdonít a könyveknek, a könyvek adta szeretetnek, érzéseknek, gondolatoknak. Dita és a fiatalalok ereje, makacssága, kitartása, bátorsága a jövő ígéretét hordozta magában.

A könyv emléket állít a holokauszt áldozatainak. Túlélőknek és elhunytaknak. Olyan szégyenletes momentuma volt ez a világtörténelemnek, amire még ma sincsenek szavak. Torokszorító könyv, nem könnyű olvasmány, még úgy sem, hogy az író egy férfi, tehát csak átvitt értelemben olvassuk Dita gondolatait és érzelmeit, néha dokumentarista jellegű volt az események elbeszélése.

A könyv legutolsó Mi történt vele? című fejezete ezúttal valóságos epilógus, melyből megtudhatjuk, hogy a könyvben megismert túlélőknek hogyan alakult az élete.  Erőteljes, kíméletlen könyv, nem könnyű olvasni, érzelmileg megviselt.

Bea

"Nem volt nagy könyvtár. Nyolc könyvből állt, és voltak köztük már szétmállóban lévők.
De könyvek voltak! Ezen a hihetetlenül sötét helyen felidézték azokat a
kevésbé szomorú időket, amikor a szó még hangosabb volt
minden gépfegyvernél."

*****

- Minden tiszteletem a magáé, Fredy, de már tizennégy éves vagyok.
Tényleg azt hiszi, hogy itt, ahol naponta végig kell néznem, amint emberek ezreit terelik
a tábor szélén álló gázkamrába, még meg tud döbbenteni bármi, amit egy könyvben olvasok?

*****

Egy könyvet elkezdeni olyan, mint vakációra indulván fellépni a vonatra.