Benyák Zoltán új regénye nemhogy teljesen képtelen, hanem meglehetősen képetlen is volt (jajj, tudom, hogy olyan ez a szóvicc, mint mikor eltörik a kréta és a tanár a körmét húzza végig a táblán..., de nem tudtam kihagyni :D), ezért Bence ismét alkotott néhány illusztrációt a könyv történetéhez, ezeket láthatjátok majd a bejegyzésben.
A történet sok könyvmoly vágyát keltette életre, miszerint jó néhány könyvben, történetben szívesen barangolnánk, lennénk mi is a sztori részei, élnénk át izgalmas és fantasztikus kalandokat, látnánk olyan városokat, helyeket, amelyek a valóságban nem is léteznek, de nagyszerű, tehetséges írók elképzeltek helyettünk, mi pedig örömmel barangolnánk be ezeket a csuda helyeket.
A Képtelen történetben megtehetjük ezt, a történetek történeteiben bandukolhatunk a főszereplővel és egy általa megírt, megalkotott kislánnyal. Max, az író elbujdosott a tornyában, már azt sem veszi észre, hogy ő is csak a történeteiben él, az általa teremtett lények jelentik az egyetlen társaságát, szinte megszűnt a kapcsolata a külvilággal.
 |
| "A villa előtti szökőkutat megkerülve felnézett a kút közepén álló Shakespeare-szoborra: a művész éppen egy madártollat tart maga elé, mintha az egyik híres drámáját akarná a levegőbe írni (...) A márványmedence kiszáradt, a maradék nedvességet beteges foltokként moha lepte be." Illusztráció: Palcsák Bence |
Egy napon felkeresi Moira, aki az egyik regényének szereplője, hogy segítsen megkeresni neki a Szív Alakú Dobozt, ami elveszett egy történetben. Moira egy igazi kamasz leányzó, aki nem átallja az író szemébe mondani a véleményét, ezzel pedig sikerül elérnie, hogy az író útra keljen vele, és együtt kalandozzanak végig a sztorin a dobozt keresve, de sok más egyéb dolgot találva.
Fantasztikus történet, mely helyenként teljesen normális, más helyeken abszurd és elképesztő, dráma és kalandregény egyszerre, a fantáziavilág és a valós világ tökéletes keveredése, olyan utat járhatunk be a szereplőkkel, melyen sose tudhatjuk mi jön szembe velünk a következő útszakaszon, egy kőből életre kelt szörnyeteg, aki lehet, hogy mégsem az, aminek látszik, egy kerékpárból könyveket védelmező drótszamár, egy fán teremhetnek palackos Coca-colák, sétálhatunk éneklő gombaerdőben, mely gombák spórái felhőtlen jókedvet okoznak, szóvál tényleg bármivel találkozhatunk, amit csak el tudunk képzelni. Még olyannal is, amit nem.
Találhatunk lerobbant iskolabuszt rossz kölykökkel, öntudatra ébredt mogorva mosógépet, fogorvosi széket vérfoltokkal, és minden elképzelhető és elképzelhetetlen dolgot, majd miután ezeken a látnivalókon túltettük magunkat, megérkezünk Bíbor Városba, ahol a régi és az új nagyszerűen megfér egymással. A város egyik részén felhőkarcolók repkedő autókkal, a másik része Londonra hasonlított, de volt itt modern kisvárosi negyed, és a vadnyugat házait is megtalálhattuk. Azért Bíbor város, mert ott mindig szép naplemente van.
 |
| "A képlet egyszerű volt. Max a világ minden létező városképét összezárta egy kristálygömbbe, majd alapos felrázás után az őrület völgyében tálalta az így kapott végeredményt. (...)A város egy része futurisztikus metropoliszként tört az égbe, karcsú felhőkarcolókkal, körülöttük repkedő hangtalan autókkal. Egy másik városrész szűk sikátoros, kockaköves rémség volt. (...) Továbbá akadt modern kisvárosi negyed is, ahol üzletek sorakoztak mindenféle cégérekkel." Illusztráció: Palcsák Bence |
Bíbor Város azért is jó, mert nem kell elutaznod a világ különböző részeibe, mert itt egy helyen van az egész világ, egy helyen megtalálhatta Max és Moira az író összes megírt szereplőjét, a rossz véget érőket és a jókat is, barátokat és emlékeket, tárgyakat, amik fontosak voltak valakinek valamikor.
Olyan érzés volt Bíbor Városban kóborolni, mintha a fejünkben megfordult összes gondolat és emlék egyszerre megelevenedne és már mi magunk sem tudjuk, hogy mi mikor és miért történt, miért nem máshogy történt, és jó volt-e úgy, jobb lett volna-e máshogy.
Nyilvánvaló, hogy voltak, akik úgy gondolták, hogy jobb lett volna, ha sok minden másként történik, ezért az írónak felelnie kell a tetteiért, a végén még menekülőre is kell fogniuk, de az sem egy akármilyen menekülés volt.
Imádtam Max papírfecnijeit, amit csak előhúzott a zsebéből, az ezüsttollával írt rá valamit, és az már meg is történt, létre is jött, ilyen egyszerű volt. Ha egy tortát szerettek volna enni, írt egy tortát, ha egy hídon szerettek volna átkelni, megteremtett gyorsan egy hidat a betűivel. Egyik kedvenc gyerekkori mesém, a Varázsceruza jutott erről eszembe.
 |
| "A tópart nyugalmat adott. Magasra nőtt nádas, egy korhadt stég, mellé csónak kötözve. A tavirózsák között néhány vadkacsa úszkált. A parttól néhány méterre egy fa állt. (...) Egy vadcseresznyefa volt. Az ágak gyümölcstől piroslottak, és alig egy méterre a földtől már kétfelé kanyarodtak, mintha a fa kínálgatta volna, hogy jól mászható legyen, akár egy gyerek számára is. " Illusztráció: Palcsák Bence |
Látszólag ifjúsági regénynek tűnik, de ez ne tévesszen meg senkit, ajánlom minden korosztály ifjainak, akik szeretik a különleges izgalmakat, az eredeti gondolatokat, a kiszámíthatatlan kalandokat, és az érzelmeket is felkavaró írásokat. Mert azért a kalandok mellett itt bizony akad elgondolkodnivaló is, sok mindenre rámutat a könyv, amin óhatatlanul is elmélkedünk olvasás közben. Legalábbis én így tettem.
Bea
A könyvet megvásárolhatjátok IDE KATTINTVA.
"Egy rossz lépés, és az ember kalandban találja magát!"
*****
"A kissé elhasznált ötlet is jobb a semminél."
*****
"A legfontosabbak a szavak. Írd és mondd!"
*****
"Sosem tudhatod, kit ad melléd, egy nagy láthatatlan kéz."
*****
"Ahhoz, hogy jól csináljuk, az embernek leginkább önmagát kell ismernie.
Őszintének kell lenned magadhoz, és akkor az évek múltával
egyre jobban megbarátkozol azzal az idegennel,
akivel egy bőrbe öltöttek a születésedkor."
Wow, de nagyszerű ez a városkép <3
VálaszTörlésKöszi, átadom Bencének. :)
TörlésNagyon szépek a rajzok, gratulálok Bencének! Ügyes, szép munka.
VálaszTörlésKöszönöm, átadom. :)
Törlés