Völgyhétvégék #3-4.

Azzal kell kezdjem, hogy vége van. Talán, amennyiben visszaáll minden a régi kerékvágásba, akkor soha többet nem lesz ilyen ebben a formában. Viszont jó volt részese lenni. Várni a hétvégéket, kocsiba pattanni, elindulni, megérkezni, szállást elfoglalni, jegyet beváltani, első kávét meginni, első lángost megenni, programokat megnézni. Ez így zajlott minden Völgyhétvégén. 

Most is. Utoljára. Mert bármennyire is megszerettük a Völgyhétvégéket, azért reméljük, hogy jövőre minden a helyére zökken és több ember élvezheti a remek programokat, még több embert ragadhat magával a völgy szinte megfejthetetlen hangulata. A megfejthetetlen jelzőt azért kapta tőlem, mert imádjuk az igazi Völgyet is, és imádtuk ezt is. A koronavírus alakította Völgyhétvégéket. Talán ilyen lehetett a kezdetekkor, és azért is maradhatott meg évtizedekig, mert már akkor elkezdett hatni a varázsa és egyre több ember került a hatása alá. Örülünk, hogy azok között lehettünk, akik a Völgyhétvégék részeseivé váltak.

Kalocsavidék táncosai

Az elmaradhatatlan lángos

Néhány szóban tekintsünk vissza a 3. hétvégére. Szokásos módon kezdtünk, jegy kávé, lángos. Ezen a hétvégén is a népzenére tettük voksunk. A Muharay Udvarban a Kalocsavidék és a Tolna megyében élő bukovinai székelyek népviseletét és táncait láttuk. Megtudtuk mi a különbség a hímzés mintáiban és színeiben, milyen életszakaszban milyen ruhákat hordtak a nők és a férfiak. 

Színpadon a Pántlika Tamburazenekar és a Tolna megyei bukovinai székely táncosok

A ruhák bemutatója nagyon érdekes volt.

Lenyűgöző mesemondás, a képen Sebestyén István

Egy mesét is hallhattunk, valamint a Pántlika tamburazenekar is elhúzta, illetve pengette a nótánkat. Pest-Buda udvarba bekukkantva hallgattuk a Nasip Kismet zenekart, majd persze egy jó lángos és kávé után jöhetett a Csángálló őrületes koncertje.

A Muharay Udvarban a Tázló együttes nyűgözött le minket, majd visszamentünk a Csángálló táncházba, ahol a zenekar egyik fele megmutatta mekkora a tüdőkapacitása, a maratoni 20 perces számaikkal. Bár először csak ketten voltunk, meg is örültem, hogy itten mostan csak nekem fújják, de szép lassan azért csak begyűltek az emberek az Ivan és a Parazol koncertje után. Sajnos ezen az estén nem tartott reggelig a táncház, de így is minden másodpercét nagyon élveztük. És igen. Nem táncoltunk. Úgy legalábbis mint az előzőekben megígértük magunknak, mert itt most nem volt aki mutassa a lépéseket. De egyik lábról másikra mocorgás, apró csípőmozdulatokkal fűszerezve azért volt.  

Tázló zenekar

Ivan and the Parazol

Völgyhétvégék #4

Talán a tény, hogy az utolsó Völgyhétvégére várunk, segített az idő múlásában, így mintegy varázsütésre, ismét Kapolcson találtuk magukat és jöhetett az utolsó hétvége, amiből nem maradtak ki a szokásos programok, a már megszokott jegy, kávé, lángos jól bevált tevékenységi rituálénkhoz ezúttal is ragaszkodtunk. 

Majd a Pest-Buda Udvar, ahol Müller Péter Sziámi, Lackfi János és Gryllus Dániel zenés versimprója kezdődött. Mindhárman mesterien űzik a mesterségüket, és ebből kaptunk mi is ízelítőt. Be is gyűlt az udvarra az apraja-nagyja, az előadók meg annyira belelendültek, hogy úgy kellett őket "lezavarni" a színpadról, hogy az azt követő Novák Péter és az Etnofon formációnak helyt adjanak. 

Lackfi János kissé köhögött, biztosította is a közönséget, hogy ezt a köhögős mókát egy hónappal ezelőtt vitte haza a kislánya az oviból, de azért el is sütött gyorsan egy viccet ezzel kapcsolatban, miszerint régen, ha az ember úgymond, khmmm.... fingani szeretett volna, akkor köhögött egy nagyot, ezzel a hanggal álcázva az elegánsan elengedett szellentést, manapság, ha az ember köhögni szeretne, akkor inkább fingik egy nagyot, ezzel talán eltereli a környezete figyelmét a köhögésről. Szomorú és vicces egyszerre, hogy a koronavírusnak köszönhetően ilyen viccek születhetnek meg. 

Lackfi János: "Danikám, játssz valamit, míg mi írunk, mert szépek az írók, miközben írnak,
de lehet, hogy az a közönségnek unalmas." :D

Ezután visszanéztünk a Kalapos Udvarba egy csodás mandulatejes capuccinóra, melyet a házigazda készít, s mindenkinek csak ajánlani tudok. Kávészürcsi közben úgy belelendültünk a beszélgetésbe a hely megálmodóival, hogy úgy kellett magunkat kidobatni.

Panni és Marci

Itt készülnek a Kalapos Kert csodás kávés italai.

Igen, az ott Zsófi és egy cica. Hiába mászott fel, a cica rá se hederített. :D 

A biztonság kedvéért rámentünk még egy lángosra, majd vártunk, hogy elkezdődjön a Hobo koncert, de sajnos a zongoristája lebetegedett, ezért egyszemélyes előadói estet kaptunk Hobótól, ahol egy teljesen más oldalát mutatta be azoknak a művész, akik csak a zenekari előadói oldaláról ismerték. (Mondjuk én tudtam,  és láttam is már ilyen estjét, úgyhogy nagy meglepi nem volt, nagyon karizmatikus személyiség és  igazán hatásos előadást láthattunk tőle.)

Azt kell mondjam, hogy a Völgyhétvégék minden pillanatát élveztük, bár eleinte fura volt a néptelenség, vagy inkább tömegtelenség, de sikerült magunkat átállítani és így szemlélve örülök, hogy részese lehettem a kapolcsi sétáknak, a Kalapos Kert egyedülálló hangulatának, kávéjának, a koncerteknek, táncházaknak, a világszínvonalú művészek előadásainak, és köszönjük annak a pár kézművesnek, művésznek akik kitartóan árulták portékájukat a helyzet és az elenyésző számú ember dacára is. Köszönjük, hogy itt lehettünk, jövőre így vagy úgy, de újra jövünk.

Hobó előadói estje

Ezzel le is zártuk a 2020-as Völgyhétvégéket, amit a helyzetre való tekintettel ötlöttek ki a szervezők, a hagyományos 10 napos fesztivál helyett.

Hamarosan jövünk még néhány interjúval, és az 51-es körzetnek is szeretnénk szánni egy külön bejegyzést.

Addig hallgassátok szeretettel zenekarunk egyik dalát, amelyet akár a Völgyhétvégékre is vonatkoztathatnánk.

Ez a kis videó, pedig akkor készült, amikor épp nem volt Völgyhétvége, de mi egy fellépés után arra jártunk és betértünk a Kalapos Kertbe, ha pedig már úgyis ott voltak a hangszereink, bevittük őket is magunkkal. :)