Ez az a könyv, amit a család minden tagjának ajánlok. A nagyszülőktől megkezdve, a szülőkön át, azoknak a fiatal unokáknak is, akik már képesek megérteni a könyvben feldolgozott információkat. Számtalan tényleg, aha és hű, ez nálunk is így van gondolat fog elhangozni a fejünkben olvasás közben.
Sok részt felolvastam a férjemnek is, mert a saját szüleinket véltem felfedezni a leírásokban, mintha egy az egyben róluk íródott volna a könyv. Nem is tudom, hogy fantasztikus vagy ijesztő, hogy egy-egy generációt ennyire meg lehet határozni a viselkedési jellemzőik alapján, mert mintha ez azt mutatná, hogy nagyon kevesen hajlandóak a változtatásokra.
Olyan változtatásokra gondolok itt, amelyek szükségesen jók, és egy kis rugalmasság és változás jót tenne a kapcsolatoknak, az egészségnek és úgy egyáltalán az életminőségnek. Ennek alapja a tisztelet és a megértés. Azt értem ezalatt, hogy nemcsak a fiatalabb generációktól várnák el, hogy tiszteljék az idősebbeket, hanem fordítva is igaz lenne, az idősebb generáció is megpróbálná megérteni a fiatalokat, elfogadni, hogy változik a világ, és lehet, hogy már nem az utcán játszanak ipiapacsot, hanem a gép előtt ülnek, viszont segíteni tudnak, ha a nagyszülők nem boldogulnak a mobiltelefonnal, egy regisztrációval, mert ők ebbe nőttek bele, ez nekik nem jelent problémát.
Napjainkban 6 generáció él együtt, a könyv ezt mutatja be, rávilágítva arra, hogy egyik generáció sem hibás, sem a szülői, sem a gyermeki, sem a nagyszülői. Mert lehetnek különbözőek az életfelfogások, a nagyszülő gondolhatja azt első pillanatban, hogy úristen de hosszú ennek a unokagyereknek a haja, vagy elment a 40-50 éves gyerekemnek az esze, hogy most csináltat magára tetoválást, vagy most akar megtanulni görkorcsolyázni, de a következő pillantban már meg is próbálhatja megérteni őket, megpróbálhatja elfogadni, és nem piszkálni emiatt sem az unokát, sem a felnőtt gyereket.
Mindegyik generációnak megvan a maga története, mindenki átélte a maga életét, tapasztalatokat gyűjtött, sikereken, örömökön, kudarcokon át jutott el addig, ahol most tart és igyekezett az életéből a legjobbat kihozni, ezért tulajdonképpen senki nem hibáztatható azért, ami amúgy a saját generációjára is jellemző.
A szerző felsorolja a ma együttélő 6 generációt, megmutatja a technológiai, történelmi és kulturális változásokat, amelyek a különböző generációkat formálták, alakították a gondolkodásukat, a felfogásukat, milyen jellegzetességeket mutatnak a különböző nemzedékek és hogyan viszonyulnak egymáshoz, valamint azt is hogyan érthetnék meg jobban egymást.
Megvilágítja az igaztalan sztereotípiákat és ezzel együtt a valódi értékeket, melyeket az egyes generációk képviselnek, rávilágítva arra, hogy milyen körülmények alakítottak ki bizonyos jellegzetességeket. A könyvnek talán az a legfőbb célja, hogy segítsen felismerni a generációs korlátokat, segítsen abban, hogy tudjuk kívülről szemlélni magunkat, a humort sem nélkülözve tudjuk észrevenni a saját generációs jellemzőinket. Most, hogy ezt leírtam, el is gondolkoztam, hogy nekem van-e, talán majd a bejegyzés végére beugrik valami, mert olyan nincs, hogy nincs. :D
Nagymamámról jutott eszembe, hogy ő soha nem dobott ki semmit, igaz, nem is vásárolt feleslegesen, a lányában, anyukámban még megmaradt ez a beidegződés, ő is nagyon nehezen dob ki bármit, én pedig már simán kidobok mindent, ami egy kicsit is kétes minőségű, vagy éppen nem felel meg a mai étkezési szokásaimnak, pl. nem eszek meg egy évekkel ezelőtti cukros befőttet, mert fontosabb az egészségem. Azt hiszem ez is egy generációs különbség. :)
Vagy az evés, etetés, vendéglátás. A nagyszüleinknél, szüleinknél még mindig sarkalatos pont, hogy mennyit eszünk, ha vendégül látnak bennünket, és látszólag elfogadják a megváltozott étkezési szokásainkat, az életmódváltásunkat, azt, ha valaki nem eszik állati eredetű élelmiszereket, vagy vegetáriánus életmódot folytat, vagy éppen cukor és fehér liszt nélküli étkezésre tért át. Viszont azt hiszem generációs jellemző lehet, hogy időről időre mégis megkínálnak sütivel, amiben minden olyan dolog van, amit te már nem fogyasztasz. A másik oldalon pedig megpróbálnak a kedvedre tenni, és főznek olyan ételt, amit szívesen fogyasztasz.
Néha azért elgondolkozom, hogy tényleg ennyire nehéz a generációs berögződéseken felülkerekedni? Akár igen, akár nem, a szereteten kívül a tisztelet is nagyon fontos szerepet kap abban, hogy a különböző nemzedékek békében és egymást megértve éljenek együtt.
Az ismerős élményeken felül, nagyon informatív és szórakoztató volt ez a könyv, olvassátok bátran.
Bea
(...) az idősebbek nem tutujgatnak. Az érintés, a simogatás, az ölelés
sokuk számára idegen, mondhatni, ők nem a testi kontaktusban élik meg,
hanem inkább sütibe csomagolják a szeretetet.
*****
A "Bezzeg a mi időnkben...!" emlegetése tehát velünk marad,
eltehetőleg az idők, de legalábbis az emberi faj végezetéig.
*****
(...) míg a legidősebb mai generációk alapvetően bezárkózók,
és a világért sem dobnák ki a tízéves lekvárt, addig a mai harmincasoknak
nemhogy kamrájuk nincs, de nagy általánosságban tulajdonuk is alig.
*****
Nagyanyáink még azt mondták, a "férfiember legyen egy fokkal szebb az ördögnél",
vagy "100 kiló alatt nem is férfi." Szegény nagymamám például mindig etetett.
Amikor végül azzal fogadott, hogy "De jól nézel ki, kisfaim!" tudtam, hogy nagy a baj,
és elértem a már férfinak számító 100 kilót...
*****
Erőlködhetünk, hogy a gyerekeink kevesebbet játsszanak a számítógépen,
bevezethetünk otthon időkorlátokat, és ösztökélhetjük őket a sportolásra,
de nem változtathatunk azon, hogy nem mi leszünk az életükben a viszonyítási pont,
hanem a saját korosztályuk.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése