A tengeralattjárók nagyon menő járgányok, legyenek akár sárgák, akár pirosak. Ebben a könyvben egy piros tengeralattjáró kalandjaiban vehetünk részt, és nemcsak a tengeralattjáró nagyon különleges Kiss Ottó történetében, hanem az utasai is.
Az egész úgy kezdődik, hogy Luca meglátott a barátja, Dominik szobájában egy kis piros tengeralattjárót és még aznap bejelentette otthon, hogy egy igazi, piros tengeralattjárót kér ajándékba, de rögvest.
Az édesanyja nevetett, hogy nem esik messze az alma a fájától, utalva ezzel Luca dédpapájára, aki réges-régen Franciaország partjai mentén a bálnákat tanulmányozta az Atlanti-óceán vizein.
Lucának birtokában volt egy varázsige, melyet dédapja fényképének hátulján talált, méghozzá egy felélesztő és felnagyító varázsige, ezért kipróbálta a tudományát Dominik kis tengeralattjáróján, de sajnos nem történt semmi.
De volt Lucának egy nagymamája és egy nagypapája. Turbó mama és Beton papa igazi csodanagyszülők, akik nem ismernek lehetetlent. Nem létezett olyan süti, amit Turbó mama ne tudott volna, extra gyorsasággal megsütni, és nem volt olyan megszerelni való dolog, amivel Beton papa ne boldogult volna. Maximum kiönti betonból.
Így történt, hogy egyszer csak azt vették észre, hogy útrakeltek a saját kis piros tengeralattjárójukkal, a SÜN-nel, ami egy hordóból készült és a Beton papa által betonból - mi másból - készített kerekeken már döcögtek is a tengerpartra. Természetesen a szüleik beleegyezésével. Cicuskámról se feledkezzünk meg, aki véletlenül - vagy nem - csatlakozott a nyaraló csapathoz.
Vicces csodakalandokban volt részük, kísértetkastély, egérsereg, szerpentinek, semmi nem állította meg őket, végül eljutottak kerekeken guruló SÜN-nel a tengerpartra. Ha addig azt gondolták, hogy kalandos útjuk volt, akkor nagyot néztek, mert itt kezdődtek csak az igazi kalandok.
A tengeralattjáró eljutott a tengerre, mert varázslatok mindig történnek. Bálnák, fókák, eszkimók, Hapsi Pál, Hógolyó, a jegesmedve, Inuit, az eszkimó lány bukkantak fel a könyv lapjain, a gyerekek és a nagyszülők nem győzték kapkodni a fejüket, de azért Turbó mamának volt ideje palacsintát sütni az eszkimóknak és ki gondolta volna, hogy egy jegesmedve is szereti a palacsintát.
Hogy végül működött-e a varázsige és mit találtak a gyerekek az eszkimók földjén? Cicukám és Hapsi Pál szerelme kiteljesedett-e, és hogyan jutottak haza a gyerekek a nagyszülőkkel? Olvassátok el a könyvet, mindent megtudtok belőle.
Nagyon kedves könyv, a nagyszülőkkel átélt kalandok viccesek és aranyosak, megmutatják, hogy nincs lehetetlen, ha valamit nagyon szeretnénk, akkor elérhetjük, és ez a gyerekeknek is éppen olyan fontos, mint a felnőtteknek. Családról, szeretetről, kitartásról, álmokról, vágyakról, barátságról és utazásról szól a kis piros hordó-tengeralattjáró története, szépséges illusztrációkkal, melyek Orosz Annabella alkotásai.
Egy olyan nagyszülőpárost mutat be, amilyet minden gyerek szeretne, ha kell a nagyi palacsintát süt, a nagypapa mindent megszerel, még a lehetetlent is, és ha a gyerekek a tengerre vágynak, a nagyszülők akkor sem mondanak nemet. Mindeközben felhívja a figyelmet az élővilág megóvására, a közös emlékek fontosságára, a más kultúrák megismerésére és a nyitottságra a világ dolgai iránt. Szívet melengető, szeretni való történet.
A könyv hét fejezetből, és azon belül rövid, kalandos részekből áll, remek esti mesés felolvasásokra is, bár szerintem tuti nem fogja a gyerek egy résszel beérni egyszerre.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése