Agnes Ledig: Egy lépés a boldogság

Azzal is kezdhetném, hogy erre a történetre nincsenek szavak. Azzal is, hogy ez egy nagyon szép történet. De azzal is, hogy megszakad majd a szíved olvasás közben.

Mégis inkább azzal kezdem, hogy ez egy olyan könyv, amely bár nagyon fájdalmas, gyönyörűszép érzelmek áramlanak bennünk olvasás közben, benne van mindaz, amit életnek nevezünk és ami szép benne. De az is benne van, amit inkább kihagynánk, és azt gondoljuk, hogy velünk soha nem történhet meg. Mert ilyen dolgok csak mással történnek. Csak mással történhetnek.

Az élet szépségeiről és az élet szeretetéről szól ez a könyv, arról, hogy a kapcsolatok milyen hatással lehetnek egymásra, egy kis figyelem itt, egy kis kedvesség ott, egy kis jókedv amott, és máris segítettünk valakin egy kicsit, hogy túljusson élete egyik rossz élményén, hogy elinduljon új élete felé.

A történet középpontjában Julie áll, aki biológus tanulmányai helyett egy szupermarketben  pénztáros és ki van szolgáltatva a főnöke kénye-kedvének, hogy nevelni tudja az óvodás kisfiát, Lulut. Egyedül neveli őt, különlegesen erős kapocs van köztük, hiszen csak ők ketten vannak egymásnak, másra nem számíthatnak.

Egyik nap azonban Julie kasszájánál fizet a középkorú, anyagilag tehetős Paul, aki egy ideje már egyedül él, és próbál valami szépséget találni az életében, tönkrement házassága után. Kedvességből meghívja Juliet és Lulut tengerparti nyaralójába, Bretagne-ba, ahová Jerome is velük tart. Jerome Paul fia, aki élete tragédiáján próbál túljutni, és végre rászánja magát, hogy az orvosi rendelőjét egy helyettesítő doktornőre hagyja.

Így indulnak el ők négyen egy csodálatos nyaralásra, ahol mindenki boldog és a tengerparton töltött napok alatt a sebek gyógyulni kezdenek. Mert ha nem vagy egyedül, akkor minden könnyebb, ha van egy váll, akin megtámaszkodhatsz, ha van egy szem, mely melegen simogat, ha van egy másik lélek, amely meghallgat, akkor talán könnyebb elindulni egy új úton, folytatni az életet a nehézségeivel és a szépségeivel együtt.

A boldogságuk a hazafelé vezető úton elhagyta őket, balesetet szenvednek. Ennyi tudható meg a könyv fülszövegéből is, és én sem szeretnék többet elmondani a történetből.

Az biztos, hogy ez a könyv nem az, aminek látszik. Nem egy sablonos szerelmi történet, és még csak nem is szerelmi történet. A kapcsolatok erejéről, az élet kiszámíthatatlanságáról, a miértekről, a véletlenekről, a sorsról, barátságról, szeretetről, anyaságról, kitartásról szól, miközben felhívja a figyelmünket újra és újra arra, hogy éljünk a mában, szeressük a jelent, örüljünk az élet apróságainak, egy mosolynak, egy ölelésnek, egy kedves szónak, egy jó beszélgetésnek.

Értékeljük, ha figyelnek ránk és mi is figyeljünk. Nem csak a szeretteinkre és családtagjainkra, hanem a környezetünkre, éljünk nyitott szemmel és szívvel, mert lehet, hogy egyszer valahol, valakinek nagy szüksége lesz ránk.

A könyv megrázó és szívfacsaró, ugyanakkor valami nagy szeretetet és melegséget sugároz minden sora, egyszerű megállapításai az élet törékeny szépségére, a szeretet erejére hívják fel a figyelmet. Egy lelket megtépázó gyászfeldolgozás.

Bea

"Ha a túlélés a cél, az ember félresöpri a nagy eszményeket, 

amiket kislány korában fabrikált magának. 

És nagyokat nyel, hallgat, nem szól közbe, némán tűr."

*****

"Az empátia az, ha a kezünket nyújtjuk annak, aki gödörben van, 

nem pedig az, ha mi is beleugrunk, hogy kisegítsük belőle."

*****

"Mutasd magad, te undok szomorúság, hadd végezzünk veled! 

Oldódj fel a könnyek sós vizében, tűnj el a tenger mélyén!"

*****

"A csillagokat bámuljuk, s tudjuk, némelyik túlragyogja a többit, 

mert más is van bennük, nem csupán gáz és anyag. 

Talán néhány lélek kering velük, ettől olyan más a fényük."