Julie Buxbaumtól ez a harmadik olvasásom, már első könyve után felvettem a kedvenceim közé, és nem csalódtam a következő két könyvében sem.
Először a Hogy folytassam című könyvét olvastam, ami teljesen magával ragadott, a címre kattintva el is olvashatjátok az arról írt bejegyzésemet. Utána a Három dolgot mondj könyvét már tudatosan kerestem a könyvtárban és azt is nagyon szerettem.
Egy rejtély, hogy miért nem írtam róla értékelést, mert amúgy meg voltam győződve róla, hogy írtam, de nem találom a blogon, így mégis lehet, hogy írtam, csak elkeveredett a gépemen. Előfordult már, hogy egy év múlva került elő egy megírt értékelés, és én szentül meg voltam győződve, hogy már fent van a blogon. Na mindegy, ez nem tartozik a témához, mindenesetre az egyik értékelést elolvashatjátok.
A Remény és más csattanók főszereplői, mint Julie másik két könyvében is, középiskolás fiatalok, és az írónő esetében elmondhatjuk, hogy a tartalmas, színvonalas, jó stílusú ifjúsági irodalmat képviseli, tehát cseppet sem zavart, hogy tinik a főszereplői, hiszen a tiniknek szüleik is vannak, akik szintén részt vesznek a történetben, tehát tulajdonképpen minden korosztálynak melegen ajánlom.
A Remény és más csattanók címben a remény szó különös jelentőséggel bír, több értelemben is. Abbi Goldstein, a 17 éves tinédzser az a bizonyos baba, aki a szeptember 11-i bombázások napján készült ikonikussá vált fotón szerepel bölcsődei gondozónője ölében, egyéves születésnapján, fején papírkorona, kezében piros lufi. Életét beárnyékolja szeptember 11. és ez a fotó is rányomja bélyegét, mert Remény babaként nem mindig sikerül egy átlagos tinédzser lány életét élnie.
A 17. születésnapja előtti nyarat inkognitóban szeretné tölteni, ezért munkát vállal egy nyári táborban, lakóhelyétől két várossal arrébb, amely nyár több szempontból is különös jelentőséggel bír számára. Az egyikről már akkor tud, amikor elvállalja ezt a munkát, de van egy másik tényező, amire nem számított, és amiért élete legemlékezetesebb nyara lesz.
Bár ez úgy tűnik, mint egy szirupos tinitörténet, ne ijedjetek meg, nem az! Meg kell említenem, hogy a moly.hu-n olvastam néhány 3 csillag körüli értékelést, amit nem teljesen értek, mert ez a könyv nekem lazán 5 csillagos.
Ott van benne szeptember 11., a borzalmas tragédia, amelynek következtében emberek millióinak változott meg az élete, sok ezren veszítették el szeretteiket, sokan menekültek meg, és sok embernek később mutatkozott az életében a szörnyű esemény, lelki- és egészségügyi problémák képében.
És ott van Abbi és Noah története, két fiatal megismerkedése és különösen induló kapcsolata. Noah az édesapját veszítette el az ikertornyok összeomlásakor, és van valami, ami nem hagyja nyugodni, és aminek köze van az ikonikus fotóhoz. Két olyan fiatal találkozása, megismerkedése és szerelme ez a könyv, akiknek élete magán viseli szeptember 11-et, akik sajátos módon dolgozzák fel azt, hogy a történelem az ő életükbe is beavatkozott, de mindeközben az élet és fiatalkoruk szépségeit is igyekeznek észrevenni.
Szerettem a családjaikat, szerettem azokat az embereket, akikkel találkoztam a történetben, nevettem és meghatódtam. Igen, nevettem, mert Julie Buxbaumnak sikerült úgy megközelítenie a témát, hogy a fájdalom, a borzalom és az emlékezés mellett belefért a humor is. Sikerült ismét olyan karaktereket megalkotnia, akiket szeretnénk a barátainknak tudni, szeretnénk őket átölelni és megnyugtatni, hogy minden rendben lesz.
Egy érzelmekkel teli, vicces és megható történet. Családok, emberek, barátság, szeretet, szerelem, bűntudat, veszteség, bánat és remény története.
Úgy látszik könnyednek ez a könyv, hogy mégis benne van minden, amit sok-sok ember azon a napon átélt, megélt, és azóta is magában őriz. Megrázó emlékek és szeretetteli események váltakoznak a könyv lapjain, egy érzelmi utazás a múltban és a jelenben. Julie Buxbaum továbbra is kedvencem.
Bea
"Szülőnek lenni annyi, mint a testeden kívül hordani a szívedet. Nem lehet megszokni."
*****
"Szerintem az unikornisokat túl-, ugyanakkor alulértékelik,
legalábbis a többi mitikus állathoz képest."
*****
"(…) rajongok Mary Oliverért. Tudod, ő egy költő, és varázslattá szövi a szavakat.
Van egy csodálatos verssora, amelyben azt kérdi, mit kezdesz „egyetlen, vad és drága életeddel”. Milyen menő lenne tudni, hogyan kell úgy használni a szavakat, hogy a világ,
sőt az élet valahogy… nem is tudom… kezelhetőbbnek tűnjön?"
*****
"Ha úgy teszel, mintha tudnád, miről beszélsz, el fogják hinni neked."
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése