Régen láttam ennyire cuki könyvcímet, hozzá pedig a szuper borító, no meg a sokat ígérő fülszöveg. Ki ne akarná elolvasni ezt a könyvet? Természetesen én igen, és nagy várakozással néztem a történet elébe.
A könyv egy apa és fiú története, akik mindketten elvesztették a számukra legfontosabb személyt, a fiú az édesanyját, a férfi a feleségét és most próbálják egymáshoz megtalálni az utat. Illetve nem annyira próbálták, de az élet úgy hozta, hogy mutatott nekik egy utat, amelyen mégis közeledhetnek egymáshoz.
Will 11 éves és édesanyja balesete óta nem szólalt meg, sem az iskolában, sem otthon nem beszél. Danny, az édesapja egyszerre küzd felesége elvesztésének fájdalmával, anyagi nehézségekkel, a fia szótlanságával és nem elég, hogy a főbérlője rendszeresen a nyakára jár a verőlegényével az elmaradt lakbér miatt, még a munkahelyéről is kirúgják.
Állás után járva tér be egy jelmezkölcsönzőbe, ahol eszébe jutnak a parkban látott utcai művészek, akiknek a kalapjába csak úgy potyog a pénz. Kevéske pénzéből egy ijesztő panda jelmezre futja. Pandakarrierjének első sikere, hogy megmenti a fiát a gúnyolódó, zaklató fiútársaságtól és a a fia megszólal, beszél hozzá. Nem az apjához, a pandához.
Danny megtapasztalja, hogy pandaként sem könnyű az élet, és mégsem dől úgy a pénz, mint ahogy gondolta, de a fia továbbra is beszél hozzá, ezért Danny marad a pandabőrben, reménykedve abban, hogy sikerül közelebb kerülni a fiúhoz.
Egy utcai művészeknek rendezett verseny felcsillantja a reményt, hogy talán ki tudja fizetni a bérleti díjat. Közben megpróbálja a pandaként megszerzett tudást apaként érvényesíteni és használni. Szívmelengető pillanatok, ahogy apa és fia közelednek egymáshoz.
Másrészről burleszkszerű volt az egész történet, ezt alátámasztják a szereplők is, Danny barátja, a furcsa alvilági kapcsolatokkal rendelkező Ivan, az éjszaki bárban rúdtáncosként dolgozó Krystal, James, a macskájával fellépő utcai művész (akiről a napokban elhunyt Bob, az utcamacska és a gazdája jutott eszembe), El Magnifico, a nagy varázsló, és Will barátja, Mo, aki remekül kiegészítette a kisfiú némaságát.
A szerző inkább a könnyedségre és a humorra helyezte a hangsúlyt, így nagyon-nagy mélységekbe nem kerülünk az események kapcsán, de azért izgulunk és drukkolunk ennek a szeretnivaló párosnak, léleksimogató pillanatoknak lehetünk tanúi, ahogy egyre közelebb kerülnek egymáshoz és leomlani látszanak a falak, amiket maguk köré építettek.
Talán a címből és fülszövegből ítélve mást vártam a könyvtől, egy megrázó, lélekbe vágó történetet, de miután rájöttem és elfogadtam, hogy lazára, könnyedre vette a szerző a figurát, és inkább egy Guy Ritchie-féle film forgott a szemem előtt, helyére zökkentek a dolgok és élveztem az eseményeket.
A történet vége is filmszerű lett, nem lepődnék meg, ha előbb-utóbb megfilmesítenék ezt a könyvet. Bár szomorú és megható volt a kiinduló esemény, mégis egy vidám történetet kaptunk szeretetről, reményről, barátságról és kitartásról.
Mást vártam ugyan, de mégis jó volt ez a könyv, egy komédia, melyben jól keveredett a szomorúság és a humor, és talán ha még több érzelmet, még mélyebb gondolatokat is belevitt volna a szerző, akkor azt mondom, hogy tökéletes, de első könyvnek így is jó indítás.
"Amikor már semminek nincs értelme, amikor az elméd már nem a barátod,
hanem úgy viselkedik, mint a legnagyobb ellenséged, akkor a munka lehet az egyetlen,
ami közted és az őrület között áll."
******
"Danny Malooley négyéves volt, amikor a saját kárán kellett megtanulnia,
hogy a citromillatú szappan íze egyáltalán nem hasonlít a citroméra,
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése