A könyv 5 férfi, 5 különböző szemszögből, 5 teljesen más stílusban megírt visszaemlékezése az 5 különböző pártállamban eltöltött katonaéveikről.
Tizenéves korom emlékeiben még ott vannak a vonaton utazó, hétvégére eltávozást kapott sorkatonák, a laktanyák, az egyenruhák, ezért nőként is nagy kíváncsisággal fogtam kezembe a könyvet, de úgy gondolom, hogy még nagyobb érdeklődésre tarthat számot a férfiak részéről. Akkor még inkább, ha ők is érintettek a témában és saját katonaélményekkel is rendelkeznek.
Ebben a könyvben egy szovjet, egy román, egy csehszlovák, egy jugoszláv és egy magyar néphadseregben szolgált férfi mondja el az emlékeit, az érzéseit arról, hogyan élték meg a katonaidejüket a nyolcvanas években. Ezek a történetek mind szocialista rendszerben estek meg, a katonák magyar anyanyelvűként kerültek más államok hadseregébe, más kultúrába, más közegbe.
Gazda Albert a szovjet hadseregben megélt élményeit meséli el, 23 hónapig katonáskodott, ami nagyon hosszú idő a családtól távol, onnan kiszakítva. Szinte kamaszok voltak még, 18 évhez közeliek, lelkileg nagyon megviselte ezeket a fiatalokat a bezártság, az elkülönítés a világtól.
Nagyon érdekes volt olvasni a Szovjetunió katonai rendszeréről, a katonák elhelyezéséről, a kiképzésről, a szovjet pártéletről, a seregben kialakult barátságokról, kapcsolatokról, majd a leszerelésről és hazautazásról. Gazda Albert a 23 hónap alatt egyszer sem volt otthon, a szülei látogatták meg három alkalommal.
Tóth Tibor a román hadsereg katonája volt, felmentése ellenére önként jelentkezett, egyszerűen azért, mert szeretett volna katona lenni. Arra jól odafigyeltek a román hadseregben, hogy jól szétszórják a katonákat, a székely megyékből rendszeresen a Kárpátokon túlra vagy Moldvába vitték az újoncokat, de lehet, hogy ez más országban sem volt másként. Ejtőernyősnek jelentkezett, ahová fel is vették. A Román Alföldön fekvő Caracal városát ismerhetjük meg Tóth Tibor leírásaiból, valamint a mindig éhes katonagyomrot és a kaszárnya gasztronómai élete mellett még sok minden mást is.
A csehszlovákiai katonaságról Hancik Péter mesél, aki orvosként vonult be katonai szolgálatra, Horváth Viktor a Magyar Néphadseregben szerzett emlékeiről ír, Makai József pedig Jugoszlávia egykori hadseregébe kalauzol el bennünket.
Mind az öt történet egy igazi kordokumentum, saját személyes élményekkel, helyenként humorral átszőve. Nem volt mindenkinek egyformán élvezetes a stílusa, volt amelyik döcögősebb és volt amelyik modorosabb volt, de azért alapvetően szerettem olvasni mindenki írását.
A könyv borítója, külső megjelenése kifejezetten tetszik, nagyon jó stílusú, öröm kézbe venni.
"Katonának lenni szünet.
Annak a várása, hogy ez a szünet végre véget érjen, és folytatódhasson az élet.
Lehetőleg ott, pontosan, ahol abbamaradt."
*****
"Akkor már nem volt kérdés, hogy mi is leszünk katonák.
Ez magától értetődő volt, meg mondták is, ha kellett, ha nem.
Úgy mondták, ott embert faragnak belőlünk. Férfit.
Apád is volt, te is leszel, ez az élet: a lányok szülnek, a férfiak katonának mennek."
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése